A Ferencváros-Aalesunds EL-selejtező első mérkőzése után, Kent Bergersen, a norvégok „beugró” edzője tűnt elégedettebbnek, Prukner László viszont bízik a továbbjutásában.
A Ferencváros 2-1-re verte a norvég Aalesund együttesét az Európa Liga-selejtező második körének első mérkőzésén. A Fradi góljait Oláh ás Abdi szerezték.
Az Újpest szurkolói az Országgyűlés által elfogadott, sporthuliganizmussal kapcsolatos törvény miatt csak 60 percig lesznek kint a Pápa elleni bajnokin.
Könnyen elképzelhető, hogy 2013-tól a brazil világsztár, Dzsudzsák Balázs csapattársa lesz az orosz labdarúgó élvonalban szereplő Anzsi Mahacskala elnöke.
A Tromsö már egy komolyabb játékerőt képviselő, fizikailag is erős együttes, így bravúrra lesz szüksége a magyar bajnoki ezüstérmesnek az Európa Liga selejtezőjében.
Egy angol nyelvű honlap kimutatásai alapján Kanta József, az MTK jelenleg éppen másodosztályba csúszott labdarúgója a világ legprecízebb büntető-végrehajtója.
Első nemzetközi kupamérkőzésére készül az idén 100 éves Kecskeméti TE labdarúgócsapata. A lilák nehéz ellenfelet kaptak, de talán összejöhet a bravúr a kazah Aktobe ellen.
Az osztrákok elégedetten, a magyarok csalódottan értékelték, hogy a Sturm Graz 2-0-ra legyőzte szerdán a Videotont a Bajnokok Ligája-selejtező 2. fordulójának első mérkőzésén.