Foci

Visszavonult Patrick Vieira

A világ- és Európa-bajnok francia labdarúgó nem szakad el a labdarúgástól, marad a Manchester City alkalmazásában.

Bejelentette visszavonulását a profi futballtól Patrick Vieira, akinek nyáron járt le a szerződése a Manchester Citynél. A 35 éves középpályás egyúttal azt is közölte, hogy a jövőben a City utánpótláscsapataival fog foglalkozni, továbbá a klub nagykövete lesz.

“Ez a pályafutásom vége, de ez egyben fantasztikus új kihívásokat rejt számomra” – mondta a játékos az angol egyesület honlapján megjelent videoüzenetében. Vieira arról is beszélt, hogy sokat kell még tanulnia a pályán kívüli üzleti életről, de szerinte nem lesz gondja, mert sok tapasztalt ember veszi körül a klubnál.

Vieira 107 alkalommal szerepelt hazája válogatottjában, 1998-ban világbajnok, 2000-ben Európa-bajnok volt Franciaországgal. A 192 centiméteres védekező középpályás a Cannes csapatában kezdte profi pályafutását, majd a Milannál töltött egy, nem túl eseménydús szezon után 1996-ban az Arsenal csapatához szerződött. Az Ágyúsokkal háromszor bajnoki címet ünnepelhetett, négyszer FA-kupát is nyertek.

2005-ben csatlakozott a Juventus csapatához, ahol szintén bajnok lett (ezt a címet aztán a calciopoli miatt elvették a torinóiaktól). Vieira a nagy rivális Interhez igazolt, majd négy scudetto begyűjtése után 2010 januárjában Roberto Mancini a Manchester City csapatához vitte.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik