Foci

Prukner: „Előrébb tartunk, mint tavaly ilyenkor”

A Ferencváros-Aalesunds EL-selejtező első mérkőzése után, Kent Bergersen, a norvégok „beugró” edzője tűnt elégedettebbnek, Prukner László viszont bízik a továbbjutásában.

Mint arról csütörtökön élő tudósításban beszámoltunk, a Ferencváros együttese hátrányból felállva győzte le az Aalesundot csütörtökön az Albert Stadionban. A találkozót követően először az apai örömök elé néző Kjetil Andre Rekdalt helyettesítő Kent Bergersen értékelte a találkozót a sajtóértekezleten.

„Elégedett vagyok az eredménnyel, a 2-1 reményt ad a visszavágóra, különösen azért, mert idegenben szereztünk egy gólt. A Ferencváros nagyjából azt játszotta, amit vártunk – a két csapat megítélésem szerint hasonló színvonalat képvisel. A pokoli hőség alaposan kifárasztotta csapatomat, de így is csillogtattuk a norvég labdarúgás hagyományos erényeit: a küzdeni tudást, a jó kondíciót, a nagy iramot.”

Bergersen még elárulta, hogy főnöke, Rekdal edző még mindig izgulhat, mert felesége egyelőre nem adott életet a házaspár gyermekének.

„Én nem várok gyereket”, kezdte mondandóját általános derültséget kiváltva Prukner László, a zöld-fehérek mestere. „Ami a meccset illeti, nem igazán vagyok elégedett az eredeménnyel, sok helyzetet kihagytunk, nagyobb különbségű győzelemre számítottam. Viszont az előny így is nálunk van, a visszavágón a norvégoknak ki kell majd támadniuk, s ezzel a mi esélyeink is megnőnek. Az egy egészen más meccs lesz.”

Oláh egyenlítő találata:

Prukner rámutatott, hogy olyan akcióból kaptak gólt, amelynek hárítására alaposan felkészültek.

„És mégis pórul jártunk, ezért roppant dühös vagyok. Megfogta a csapatot a norvégok gólja, el kellett telnie egy bizonyos időnek, mire újból a saját játékunkat tudtuk játszani. Nagyon örülök Liban Abdi jó játékának és parádés góljának. Róla már tavaly ilyenkor tudtam, és mondtam is, hogy a magyar NB I egyik legképzettebb, legjobb labdarúgója – most, hogy végigcsinálta velünk a felkészülést – még ha ímmel-ámmal is -, már képes megcsillantani igazi tudását.”

A mester nem panaszkodott az erőltetett menet miatt.

„Rengeteget utaztunk az elmúlt időszakban, Örményországba, Moszkvába, jövő héten repülünk Norvégiába, közben a hét végén bajnoki mérkőzésünk lesz, de valahogy majd csak kibírjuk a terhelést. Extrém körülmények között extrém teljesítményre lesz szükség. Valamennyi játékosomra szükség lesz, természetesen nem lehet tizenegy labdarúgóval végigjátszani ezt a sorozatot. De ha fejben mindenki ott lesz, akkor nem féltem a csapatot.”

Liban Abdi bombagólja:

Prukner még hozzátette, hogy szerinte most lényegesen előrébb tart a Fradi, mint tavaly ilyenkor.

„Ennek az az egyik oka, hogy sok játékos megmaradt tavalyról, és nem kell a nulláról kezdenem a csapatépítést. Ahhoz, hogy most itt tartunk, kellett a vezetőség támogatása, s az, hogy mindig kiálltak mellettem és a csapat mellett. Ezért hálával tartozom”, húzta alá a tréner.

„Különleges érzés volt”

Jason Morrison, a jamaikai válogatott 27 éves középpályása 2008 és 2010 között – még Bobby Davison edzősége idején – a Ferencvárosnak alapembere volt. Most viszont egykori csapata ellen futballozott.

„Különleges érzés volt”, ismerte el a fekete bőrű játékos. „Sok barátom van a Fradiban, örülök, hogy sportszerűen  sikerült az összecsapás. Meglepett, milyen jó csapat a Ferencváros, véleményem szerint sokat erősödött ahhoz az együtteshez képest, amelyiknek én is tagja voltam. Az eredményt jónak tartom, szerintem ledolgozzuk az egygólos hátrányt, és mi jutunk tovább!”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik