Foci

Nem tudta megtartani előnyét a Kecskemét

A magyar kupagyőztes hazai pályán 1-1-es döntetlent ért el a kazah Aktobe ellen az Európa Liga-selejtező második körének első találkozóján.

Az idén 100 éves Kecskemét első nemzetközi kupamérkőzésére készült a kazah bajnokságban jelenleg harmadik helyen álló Aktobe ellen, akikre az előzetes esélylatolgatások alapján nehéz, de nem áthatolhatatlan akadályként tekintettek a hírös városban.

A magyar kupagyőztesnél nem szerepelhetett Tököli Attila, aki még a Videoton ellen 1-0-ra elveszített Szuperkupa-mérkőzésen sérült meg.

Az már a találkozó elején látszott, hogy a kazahoknál nem ügyetlen labdarúgók szerepelnek, az Aktobe labdabiztosnak tűnt, a Kecskemét sokszor eredménytelenül alkalmazta a letámadást. A 9. percben Mané lövése keltett kisebb riadalmat, de Németh lehúzta a próbálkozást.

A próbálkozásokok kívül igazán komoly lehetőségekhez nem jutottak a csapatok, mígnem a 22. percben Foxi ívelt középre egy szabadrúgást, középen a szerb Radulovic emelkedett a legmagasabbra, és a kapu jobb oldalába fejelte a Kecskemét történetének első nemzetközi porondon szerzett találatát (1-0).

Akár növelhette is volna az előnyét a hazai együttes, Foxi passza azonban lesen találta a ziccerben lévő Dossót. Tomislav Sivic csapatának azonban a támadások mellett a védekezésre is oda kellett figyelnie, erre nagyon jó figyelmeztetés volt Djilasz helyzete, akinek a lövése csak centikkel kerülte el Németh kapuját. Az első félidő újabb kazah lehetőséggel zárult, de megmaradt a hazai előny.

A második játékrész elején egy kisszöglet után alakult ki lehetőség az Aktobe előtt, majd Hajrulin veszélyes lövése után lélegezhettek fel a KTE szurkolói. Egy perccel később azonban már kiimádkozni sem lehetett a labdát a hazai hálóból, a szenegáli Mane 16-oson kívül eleresztett lövésébe Németh csak beleérni tudott, a labda a jobb alsóban kötött ki (1-1).

Nem sokkal később Szidelnyikov mentette meg a vendégeket, az Aktobe kapusa Balogh fejesét hárította bravúrral. Simon előtt is adódott lehetőség, de szerelni tudták, míg a másik oldalon Hajrulin nem találta el a kaput remek helyzetben.

Foxi kimaradt helyzetén kívül már nem igazán tudott veszélyes lenni a Kecskemét (Simon fellökése miatt egy büntető azért járhatott volna a hazaiaknak), maradt az 1-1-es végeredmény, így nem lesz könnyű helyzete az egy hét múlva következő visszavágón Tomislav Sivic együttesének.

Eredmény – Európa Liga-selejtező, 2. forduló, 1. mérkőzés
Kecskemét, Széktói Stadion, 3800 néző, v.: Liran Liany (izraeli)
Kecskeméti TE-ERECO – Aktobe (kazah) 1-1 (1-0)
Kecskemét: Németh – Alempijevic, Radanovic, Balogh, Mohl – Cukic (Savic, 72.), Ebala, Litsingi (Gyurcsó, 64.) – Bori, Dosso (Simon, a szünetben), Foxi. Vezetőedző: Tomislav Sivic
Aktobe: Szidelnyikov – Csicsulin, Szmakov, Primus, Kenzisszarijen (Badlo, 88.) – Kostic, Hajrullin, Logvinyenko (Kohlov, 85.), Mane – Avercsenko (Maletic, 72.), Dilas. Vezetőedző: Vladimir Mukhanov
Gólszerzők: Radanovic (22.) illetve Mane (60.)
Sárga lap: Litsingi (44.), Bori (54.), illetve Logvinyenko (49.)
Piros lap: –
—————————————————————————————————-
Tomislav Sivic, a Kecskeméti TE-ERECO vezetőedzője:
“Az eredmény ugyan reális, de a játékvezető egy ezerszázalékos büntetőt nem adott meg nekünk. Az első félidőben nagy iramban futballoztunk, de sajnos csak egyetlen helyzetet tudtunk kihasználni. A második játékrészben kijött, hogy az Aktobe már javában játszik a kazah bajnokságban, míg mi csak most fogjuk elkezdeni”. (Forrás: MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik