Mióta megszerezted a kvótát, melyik az erősebb érzés benned: hogy nagyon mennél már, és de jó lenne, ha most azonnal kezdődne az olimpia, vagy megnyugtató, hogy van még bő három hónap addig?
Inkább a második opció. Az már leülepedett bennem, hogy ott leszek Párizsban, viszont szeretnék még jobb lenni, úgyhogy örülök annak, hogy van még idő készülni.
A szófiai olimpiai selejtezőre azzal a tudattal utazhattál, hogy ez az egyetlen lehetőséged maradt arra, hogy megszerezd a kvótát. Nem volt benned félelem a tét nagyságát látva?
Úgy mentem oda, hogy egyáltalán nem akartam azon stresszelni, mi lesz, ha nem sikerül. Azt tudtam, hogy a munkát, amit kellett beletettem, hogy nálam többet senki nem edzett, és az volt a fejemben, hogy aki engem meg akar verni, annak meg kell halnia a páston.
És ha megver, akkor megérdemli, hogy ott legyen az olimpián. Szerencsére végül olyan jól alakultak a dolgok, hogy én leszek ott.
Azt mondtad egy interjúban, hogy te majdnem mindig százszázalékosan egyben vagy mentálisan, amikor a pástra állsz, és hogy nincs titok, erre születni kell. Jártál már Eb-n, vébén, Grand Prix-döntőn, viszont az olimpia még új terep számodra, és sok sportoló számolt már be arról, hogy az olimpia körüli felhajtás kizökkentette. Hogy érzed, Párizsban is százszázalékos állapotban tudod majd belevetni magad a küzdelmekbe?
Biztos vagyok benne, hogy nem fog összenyomni az a tudat, hogy olimpián versenyzem. Kis drukk azért lesz bennem, de nem gondolom, hogy ne tudnám kihozni magamból a maximumot. Igyekszem majd a lehető legjobban élvezni az olimpiát, mert úgy vagyok vele, már az hatalmas élmény, ha kijut az ember.
Amikor felállsz a pástra, van egy konkrét terv, hogy mit csinálsz majd a menet elején, közepén, végén, vagy ez inkább improvizatív, és attól függ, hogy az ellenfél mennyire aktív vagy passzív?
A felkészülés része, hogy kivesézzük, milyen lábas az ellenfél, milyen rúgásokkal operál, mire figyeljek, mik a legfőbb erősségei, aztán megbeszéljük, hogy miképp kell rátámadni vagy védekezni ellene, és mit erőltessek vele szemben a meccsen.
Asztaliteniszben szokás megkülönböztetni védekező és támadó játékstílust. Taekwondóban vannak olyanok, akik kifejezetten defenzív stílusban küzdenek?
Igen, előfordulnak ilyen ellenfelek, és velük mindig nagyon komoly kihívás harcolni, mert nehéz ellenük pontot csinálni. Sokszor szinte csak arra mennek, hogy a végén végigvigyenek egy akciót, és azzal megszerezzék azt a pontot, amivel meg tudják nyerni a menetet. Ilyenkor a taktikát is ehhez a stílushoz igazítjuk, de ugyanúgy készülünk arra is, ha olyan ellenfél vár rám, akiről tudjuk, hogy a két perc során egymás után indítja a rúgásokat. Ilyenkor nem eshetek neki az elején, mert az öngyilkos taktika lenne.
Hatévesen kezdtél taekwondózni, tízévesen lettél először országos bajnok, és azt nyilatkoztad, előny számodra, hogy korán belevágtál a sportágba. Milyen téren jelent ez előnyt másokkal szemben?
Minden sportnak van egy sajátos mozgáskultúrája, és ha ez valakinél már kiskorban kialakul, akkor sokkal könnyebb fejleszteni a későbbiekben. Ha ez a mozgáskultúra megvan, az ad egy stabil alapot, utána pedig lehet foglalkozni a technikával, illetve korrigálni a kisebb hiányosságokat.
Mi a legnagyobb erősséged, vagy specialitásod a páston?
A bal lábam, mivel nagyon gyors. Kiskorom óta ballábas vagyok.
Megnéztem néhány meccsed, és az jött le, hogy a pontjaid nagy részét rúgásokból szerzed. Az edzéseken hogy néz ki az arány: nyolcvan százalékban a rúgásokat, húszban az ütéseket gyakorlod?
A taekwondo leginkább a lábról szól, hiszen nem lehet fejre ütni, úgyhogy százalékosan inkább 90-10-et mondanék a rúgások javára. Az ütés egyébként hasznos fegyver, mert ha kellően közel vagy a másikhoz, úgy tudsz bevinni egy találatot, hogy az ellenfél nem tud megkontrázni.
Négy éve sajnos eltört a kezem, azóta nem ütök olyan jól. Az elmúlt két évben kezdtem újra ütésekkel operálni, de régen sokkal többet ütöttem.
Ez a kéztörés volt a legsúlyosabb sérülésed?
Igen. Volt sok lábsérülésem is, de ezek egyike sem volt komoly, nem volt olyan, amelyik után egy hónapnál többet kellett volna kihagyom. Úgyhogy egyelőre megúsztam.
Maradjon is így. És tudsz olyanról, amikor te tettél kárt az ellenfeledben?
Könnyen lehet, hogy előfordult ilyen, de nem kötötték az orromra. Egyébként általában az a helyzet, hogy a sérülések csak jóval azután kezdenek el jelezni, hogy lejöttünk a pástról. Az adrenalin még vagy két órán át dolgozik, utána viszont elkezded érezni, hogy itt is fáj, ott is fáj.
2019-ben 63 kg-ban szereztél Eb-bronzot, az olimpián pedig 68 kg-ban indulsz majd, amire azt mondtad, ez a legsűrűbb súlycsoport, itt vannak a legtöbben. Várható, hogy ennél feljebb lépsz, vagy ez az ideális súlycsoport számodra?
Legkorábban a 2028-as olimpia után változtatnék, és csak a 80 kilós súlycsoportba tudnék felmenni, mert a 74 kg nem olimpiai kategória. Vagyis két súlycsoportot kellene ugranom, és semmi sem garantálná, hogy a 80 kg-ban az alkatommal ugyanúgy ki tudnék emelkedni a mezőnyből, mint a 68-ban, ahol az egyik legmagasabbnak számítok a 189 centimmel, és amiben nagyon jól tudok érvényesülni a hosszú végtagjaim révén.
Úgyhogy valójában a súlycsoportváltással csak annyit nyernék, hogy nem kellene fogyasztanom, ellenben megfosztanám magam olyan dolgoktól, amelyek 68 kg-ban az előnyömre válnak.
Pályafutásod eddigi legnagyobb sikerét arattad, amikor tavaly megnyerted a manchesteri Grand Prix-döntőt. Az ottani mezőny milyen erősségű volt az olimpiához képest?
Egyértelműen keményebb. Az olimpia csak abban különlegesebb vagy nehezebb a GP-döntőnél, hogy négyévente rendezik, és emiatt másfajta nyomást rak az emberre. De Párizsba csak öten jutottak ki a világranglistáról, és nemzetenként csak egy versenyző indulhat, míg a GP-döntőn a világranglista első tizenhat helyezettje ott volt, és nem volt megkötés, lehetett akár két koreai vagy két kínai is a mezőnyben, ettől lett sokkal nehezebb.
Azzal, hogy első magyarként nyertél a Grand Prix-döntőn, szintet léptél a karrieredben?
Igen, de már ezt megelőzően is történt hasonló, méghozzá tavaly nyáron, amikor ezüstérmes lettem a római Grand Prix-versenyen. Első magyar férfi taekwondósként szereztem érmet egy GP-viadalon, szóval már ezt is nagy sikernek éltem meg, aztán még ezt is sikerült felülmúlni a manchesteri győzelmemmel. Ami történelmi tett volt, mert korábban nem volt magyar győztes a GP-döntőkön.
Azt lehet tudni rólad, hogy az önbizalmad nagyon rendben van, feltételezem, egy ilyen nagy siker még inkább felturbózta az olimpiai selejtezőre.
A korábbi versenyekre is úgy utaztam el, hogy azt éreztem, hogy a szükséges munka el lett végezve, és készen állok egy nagy dobásra, ami akár már a tavalyi, bakui vébén is összejöhetett volna, ám ott egyszerűen elcsalták a meccsemet.
Ez volt az az eset, amikor a legvégén leléptettek?
Pontosan. Egy portugál és egy kolumbiai ellenfél legyőzése után a nyolcaddöntőben a kínai Hiao Cseng-minggel találkoztam, és mindössze két másodperc volt hátra, vezettem, amikor összejött az ötödik intésem, ami a vereségemet okozta. Pár hónappal később aztán a meccset vezető bíró kapott egy értesítést, hogy hibázott a leléptetésemmel, de ezzel már semmire nem mentem. Így kilencedik lettem Bakuban, pedig ha bejutok a negyeddöntőbe, éremért harcolhattam volna. De számomra már az a vébé is megmutatta, hogy jó úton járok, és ez két héttel később be is bizonyosodott, amikor Rómában ezüstérmet szereztem.
Elégtétel volt számodra a vébén történtek után?
Nem tagadom, megviselt a leléptetés. Ha nem is sírva jöttem le a pástról, de nagyon igazságtalannak éreztem a döntést. Úgy voltam vele, megérdemeltem volna egy érmet, vagy legalább az ötödik helyet. Úgyhogy ezek után valóban jólesett a lelkemnek, hogy Rómából éremmel térhettem haza.
Ahhoz, hogy valaki sikeres legyen taekwondóban, mentálisan, fizikálisan vagy technikailag kell leginkább rendbe lennie? Százalékosan leosztva hogy nézne ki a fontossági sorrend?
A mentális tényezőnek jut a legnagyobb szerep, arra 66 százalékot mondanék, és a maradékot felesben szétosztanám az erőnlét és a technika között.
Ha mentálisan nem vagy kész, akkor nem fog számítani, mennyire erősen rúgsz, vagy milyen kondiban vagy.
Volt már olyan meccsed, ahol történt valami – egy váratlan húzás az ellenféltől, egy intés, egy sérülés – a páston, ami kizökkentett?
Szerintem egyáltalán nem jellemző rám, hogy ki lehetne zökkenteni. Ha nagyon vezet az ellenfél, akkor is megyek előre, hátha meg tudom fordítani a meccset. Ezért is adtam 66 százalékot a mentális erő fontosságára, mert minden pillanatban arra fókuszálok, hogy én legyek a győztes a végén.
Galambos Bence mellett mások is részei a stábnak, vagy csak ketten fogtatok össze a világ ellen?
Ketten vagyunk, illetve van egy gyúró, de ő csak a versenyekre tart velünk. Bence egyébként nagyon sok mindenhez ért, nagyon elhivatott edzőnek tartom, aki a versenyeken folyton meccseket néz, és elemzi azokat.
Fix edzőpartnereid vannak, akik ellen gyakorolhatod az ütéseket, rúgásokat?
Nem mondok újat azzal, hogy a taekwondo nem túl elterjedt sportág itthon, de én is szeretnék tenni érte, hogy ez megváltozzon, ez egyfajta misszió számomra.
Jelenleg három-négy edzőpartnerrel tudok idehaza dolgozni, és meg kell említeni, hogy nekik is nagyon komoly szerepük van abban, hogy eljutottam oda, ahol most tartok. De nem tudnám elérni a maximumot, ha csak itthon edzenék, úgyhogy havonta egy-két alkalommal elutazok versenyekre, viszont fontos eltalálni az arányokat, nem szabad túltolni. A felkészülés szempontjából az edzőtábor általában hasznosabb, mert ott sokkal többet tudok verekedni, a verseny pedig azért jó, mert a drukk miatt ad egy kis pluszt, ugyanakkor rizikós, mert a sérülésveszély is benne van.
„El van hanyagolva a sportág, ahhoz képest, hogy milyen sportolóink vannak” – nyilatkoztad a Petőfi Rádió Válogatott című podcastjában. Mit értesz az alatt, hogy el van hanyagolva? Nincs eléggé támogatva anyagilag? Nem kap elég figyelmet a média részéről? Ilyenekre gondoltál?
Igen, mindkettő igaz, amit mondtál. Nyilván nem lehet egy taekwondós ismertségét egy focistáéhoz mérni, pedig jó lenne, ha az emberek tudnák, hogy Salim Omar és Márton Luana személyében világbajnokaink vannak. Tök jó lenne, ha tudnák, mi az a Grand Prix-széria, és ha tisztában lennének azzal, hogy már oda bekerülni is baromi nehéz, nemhogy megnyerni! De említhetem az olimpiát is, ahova négyévente súlycsoportonként mindössze 16 ember juthat ki, úgyhogy különösen nagy dolog, hogy hárman is képviseljük a magyar színeket Párizsban. Az anyagi részéről azt tudom mondani, hogy a sportágba én is, szüleim is beleöltünk már komoly összegeket, ezek egy része megtérült az eredményeim által, de többre értékelem magam annál, mint amennyi pénzt keresek a sikerek révén.
A Grand Prix-versenyeken van pénzdíj?
Igen, de nem kell brutális összegekre gondolni. A manchesteri GP-döntő megnyeréséért 6000 dollárt (2,2 millió forint) kaptam, a római második helyért pedig 3000 eurót (1,2 millió forint). Szerintem ezek nem olyan kimagasló összegek ahhoz képest, hogy milyen ellenfeleket kell legyőznie annak, aki haza akarja vinni. Egy évben három Grand Prix-versenyt rendeznek, ahol a legjobb 32 indulhat, és ott van még a döntő, ahol pedig a top16 szerepel. Vagyis előbbin öt, a döntőben négy meccset kell nyerni a végső sikerhez.
Az olimpián a világranglista alapján készítik el a sorsolást?
Igen, de az némiképp bekavar, hogy a francia versenyző a házigazda jogán megkapja a négyes sorszámot, ami azt jelenti, hogy az első kiemelttel, a világranglista éllovasával csak az elődöntőben kerülhet össze. Az, hogy a francia riválist negyedikként rangsorolják, engem is érint, mivel a hetedik helyről így a nyolcadikra csúszom vissza, vagyis a legrosszabb ágra kerülnék, és már a negyeddöntőben megkaphatom az első kiemeltet. De úgy vagyok vele, hogy bele kell állni ebbe, nem tartok senkitől, aki jön, jön.
De ha további pontokat gyűjtesz a versenyeken, akkor azzal javíthatsz a ranglistás helyezéseden, és akkor máris kellemesebb sorsolást intézhetsz magadnak, nem?
Ez azért kétélű dolog, mert egyrészt a versenyekben mindig benne rejlik a sérülésveszély, másrészt pedig, ha sok viadalon indulok, kiégek az olimpia előtt.
Súlycsoportonként 16 versenyző állhat pástra az olimpián. Mikor lesz teljes a lehetséges ellenfeleid listája?
A tizenhatból tizenhárom hely már elkelt, áprilisban rendezik az óceániai és a pánamerikai selejtezőket, az ottani kvótásokkal lesz teljes a mezőny.
Nézegeted már a neveket, hogy kikkel kerülhetsz szembe?
Persze, számon tartom, hogy kik jutottak ki, és sokuk ellen már verekedtem korábban. De egyelőre még nem elemezgetem őket, mert ha egy adott országnak a kvótát megszerző versenyzője mellett volt olyan taekwondósa az elmúlt négy évben, aki a top20-ban szerepelt a világranglistán, akkor lehetőség van arra, hogy végül őt indítsak.
De ha meglesz a végleges lista, akkor leültök az edződdel, és részletesen átbeszélitek, hogy kinek mi az erőssége, vagy hogyan lehet ellene sikerrel harcolni?
Igen, mindenképp felkészülünk az ellenfelekből. A szófiai olimpiai selejtező előtt is számolgattunk, hogy kik lesznek az ellenfelek, és végül tényleg velük küzdöttem meg, úgyhogy nem ért meglepetés. Amint meglesz a végleges névsor az olimpiára, végigvesszük az összes lehetséges eshetőséget, hogy melyik körben ki lehet az ellenfél, és őket alaposan kielemezzük.
A párizsi olimpián háromfős lesz a magyar taekwondócsapat: rajtad kívül a világ- és Európa-bajnok, Tokióban olimpiai ötödik Salim Omar, valamint a junior Európa-bajnok Márton Viviana szerzett kvótát. Mit vársz magatoktól az olimpián?
Mind a hárman vertünk már meg topversenyzőket, és úgy érzem, mind a hármunkban megvan a potenciál arra, hogy érmet szerezzünk. 21 évesen hármunk közül én vagyok a legidősebb, hiszen Omar 20, Viviana pedig 18,
de hiába vagyunk fiatalok, rutintalannak nem lehet nevezni minket, úgyhogy szerintem nagyon jók az esélyeink.
A koronavírus-járvány a sportolók életét is alaposan megnehezítette. Téged mennyire vetett vissza?
Hú, megszenvedtem vele rendesen. Többször is covidos voltam, és az egyik fertőzés után túl hamar kezdtem el az intenzív edzéseket, az egyik kontrollvizsgálaton pedig néhány értékem magasabb lett az átlagosnál. Az orvosok a szívizomgyulladás veszélyétől tartottak, ezért vissza kellett vennem a pörgős edzésekből. Szóval nem szívesen emlékszem vissza arra az időszakra. Edzeni csak itthon tudtam, de sokszor csak edzőpartner nélkül, edzőtáborokba sem lehetett elutazni, úgyhogy nem volt meg a lehetőség a fejlődésre. Pedig a koronavírus berobbanása előtt azt éreztem, most jött el az a pont a pályafutásomban, amikor nagyot tudok ugrani, de aztán várnom kellett erre. Lehet, ha nincs a Covid, már akkoriban sikerült volna nagyot dobni a Grand Prix-versenyeken.
21 évesen fiatalnak számítasz a súlycsoportodban?
Abszolút. Vannak olyanok is, akik a harminchoz közelítenek, de a huszonnégyet lőném be átlagéletkornak.
A meccseid közben az edződtől folyamatosan érkeznek az instrukciók. Ezekre mennyire tudsz figyelni a harc hevében?
A meccs közben nagyon sokat segít, olyan ő nekem, mint a raliban a navigátor. A páston minden ösztönből jön, és az edző nem konkrét dolgokat vagy utasításokat mond, inkább csak figyelmeztetéseket, hogy mire figyeljek az adott pillanatban, mert kívülről ezeket sokszor jobban észleli.
Kellett bármin változtatni a felkészülés során, mióta az a szabály, hogy a kétperces menetek közül kettőt kell megnyerni a győzelemhez?
Az erőnlét sokkal nagyobb hangsúlyt kap, hiszen ez a szabály azért lett bevezetve, hogy igazán izgalmassá tegyék a menetek végét. Sikerült is, mert a hajrá egy hatalmas nagy darálás, lehet, hogy valaki másfél percig alibizett, de ha meghajtja az utolsó harminc másodpercet, akkor simán behúzhatja a menetet. Korábban volt, hogy belefért, hogy öt pont hátrányban ne kezdjél el mindent egy lapra feltéve támadni, most viszont minden menetben élesnek kell lenni végig.
Volt már olyan igazán nagy kudarc vagy törés a pályafutásodban, amiből nehéz volt felállni?
A 2022-es, mexikói vb után elkezdtem kicsit kételkedni magamban. 2019-ben bronzérmes lettem az Eb-n, de utána sokáig nem jöttek az eredmények, amiket vártam magamtól, és felmerült a kérdés bennem, hogy talán mégsem vagyok elég jó?
Szerencsére a kitartó munkám és a szorgalmam végül kifizetődött, és sikerült megmutatni, hogy van bennem potenciál.
Tíz éve dolgozol Galambos Bencével. Ebben a tíz évben közösen éltétek át a kamaszkorod különféle stádiumait, volt olyan, hogy azt mondtad, hogy ezt vagy azt nem szeretnéd megcsinálni?
Nem, soha. Annyi volt csak, hogy 13 évesen felötlött bennem, hogy elmegyek focizni, de rájöttem, hogy a csapatsport nem való nekem, mert ha valaki elront valamit a pályán, azt nagyon rosszul viselem. Úgy vagyok vele, ha valamit elrontok, annak csak én legyek az oka.
Milyen kiegészítő sportágakat űzöl a taekwondo mellett, amik hasznosak számodra a felkészülés során?
Úszok és futok. Előbbinél nem az a lényeg, hogy minél több hosszt leússzak, nem szeretnék széles vállakat, inkább a vitálkapacitás növelése a cél. A futás meg elengedhetetlen a jó kondihoz, eleinte a hosszútávon van a hangsúly, majd jöhetnek a rövidebbek. A cél, hogy a páston bírjam szuflával a kétperces meneteket.
Említetted, hogy a családod jelentős anyagi segítséget nyújtott a karriered során. Ha lelkileg kicsit helyre kell rakni, vagy nehezebb időszakot élsz meg, kihez tudsz fordulni leginkább, ki a legfőbb támaszod?
Elsősorban a barátnőm, vele meg tudok beszélni mindent. De a szüleim is folyton éreztetik, hogy mögöttem állnak mindenben, napi szinten beszélek velük, és ők is nagyon komoly segítséget jelentenek.
Barátnőd vagy édesanyád mennyire aggódik, amikor versenyed van? Tudom, hogy van fej-, fogvédő, meg szuszpenzor, de ez nem egy veszélytelen sport.
Féltenek, van bennük kis félelem is, de nem aggódják túl a dolgot. Ez egy ilyen sportág, ők is tudják, hogy bármi megtörténhet.
