Fotó / Nemzetközi Esport Szövetség
Sport esport

Ismét a Magyarországon élő Vlad Marinescu lett a Nemzetközi Esport Szövetség elnöke

Újra az évek óta hazánkban élő Vlad Marinescu lett a Nemzetközi Esport Szövetsége elnöke: először 2020-ban nyerte el a tisztséget, majd 2022. decemberében újabb három évre választották meg elnöknek.

Vlad Marinescu Romániában született, az Egyesült Államokban nevelkedett. Az egyetemi tanulmányait Budapesten kezdte, és azóta is hazánkban él.

Az egykori atléta jelenleg a budapesti központú Nemzetközi Judo Szövetség ügyvezetője is a Nemzetközi Esport vezetése mellett. Két éves mandátumának lejártát követően 2022. decemberében választották újra a 14. World Esports Világbajnokság fináléja során: a 68 szavazóból 65 igen érkezett a személyére, hárman pedig távol maradtak a voksolástól. Az elnöki tisztséget három évre hosszabbították meg, a mandátum így 2025. decemberében jár le.

A Nemzetközi Esport Szövetség frissen újraválasztott elnöke fiatalon karatéban és vízilabdában is komoly sikereket ért el, több, mint 15 éve dolgozik a nemzetközi sportdiplomácia világában. A sport továbbra is kitölti a mindennapjait. Vezetőként célja, hogy az esport játékosok körében is elterjessze a fizikai aktivitás fontosságát. Saját bevallása szerint ez motiválja a mindennapi munkájában, emellett fontosnak tartja, hogy felelősségteljes jövőbeni generációt építsen a sport segítségével. Ennek része a közösségek összehozása és a tudatosságra nevelés az egészségesebb és boldogabb élet érdekében.

Fotó / Nemzetközi Esport Szövetség

„Mindig is kiemelten fontosnak tartottam felhívni a figyelmet a sport társadalomra kifejtett hatására, ahogyan fejleszti és formálja a jövő generációját. Őszintén hiszek abban, hogy az esportban végzett munkánkkal egyre több embert tudunk motiválni arra, hogy ne kizárólag nézőként kövessék a sportokat, hanem a mindennapjaik részévé váljon a testmozgás.  A karrierem során folyamatosan arra törekszem, hogy felelősségteljes, egészséges és boldog jövő generációját építsünk, akik érdekeltek a sport világában is.” – nyilatkozta Marinescu.

Erről szólt a Nemzetközi Esport Szövetség által szervezett, 14. World Esports Világbajnokság fináléja is, amit Balin rendeztek. A tíz napos esemény során 105 ország játékosai mérkőztek meg, és lezajlott a szervezett első női CS:GO bajnoksága is, aminek a lengyel Natus Vincere csapat lett a nyertese. Marinescu ennek kapcsán kiemelte: a Nemzetközi Esport Szövetség számára továbbra is kiemelten fontos, hogy támogassa és kiemelje a női játékosokat. 2023-ban a World Esports Világbajnokság Európa látogat, a helyszínül választott romániai Jászvásár legalább 800 játékost lát majd vendégül.

Napjainkban legalább 3 milliárd ember játszik valamilyen videójátékkal, és a Nemzetközi Esport Szövetsége elnöke továbbra is elsődleges céljának tartja, hogy a technológia segítségével keltse fel az emberek érdeklődését a sport iránt. Marinescu szerint az emberi lét alapja a fizikai kontaktus, és az általa vezetett szervezet egyik célja pont az, hogy a rendezvényeik által olyan összetartó, egymást tisztelő közösségeket hozzanak össze, akiknek az életében meghatározó szerep jut a sportnak.

„Az IESF elnökeként nemcsak az a célom, hogy minél szélesebb körben tegyem népszerűvé az esport világát, hanem az is, hogy felelősségteljes játékra, vezetői készségekre és csapatmunkára neveljem a közösséget. Az IESF folyamatosan együttműködik az oktatási szektor szervezeteivel és intézményeivel annak érdekében, hogy segítse az esport sportolóit a szakmai ismeretek fejlesztésében is. Éppen ezért vezettünk be a WE Bajnokságok alkalmával számos foglalkozást, workshopot társadalmi és tudományos témákban is, ezzel ösztönözve a versenyzőinket önmaguk kiteljesítésére és a megfelelő értékrend kialakítására. Mindezek mellett kiemelten fontosnak tartjuk azt is, hogy a digitális eszközök segítségével a kapcsolatépítésnek is teret biztosítsunk, és hangsúlyozzuk a személyes kontaktus fontosságát is.” – mondta Marinescu.

Fotó / Nemzetközi Esport Szövetség

Ajánlott videó