Új királyság született a határtól északra, miután a Toronto Raptors legyőzte a kétszeres címvédő, az elmúlt fél évtizedet uraló Golden State Warriorst az NBA nagydöntőjében. Ezzel az amerikai hegemónia megszakadt, a Warriors dinasztiája megroppant, a világ legjobb kosárcsapatát mostantól Kanada adja.
Ez azért is óriási szó, mert egy-egy kivételtől eltekintve a franchise vezetői az elmúlt 25 évben mindent megtettek azért, hogy a hajó rossz irányba tartson, és a csapat még véletlenül se legyen vonzó alternatíva a legjobb játékosok számára.
Az elmúlt években valami megmozdult, a Raptors csak egyetlen lépésre volt a nagydöntőtől, de valami mindig hiányzott. Ahhoz, hogy eljussunk a Toronto Raptors idei bajnoki címéig, érdemes megvizsgálni, honnan indult a sztori.
A Raptors 1995-ben kezdett az NBA-ben, és az első néhány évben leginkább pofozózsáknak volt jó. Aztán eljött az 1998-as NBA draft, amikor az egyetemről megszerezték a korosztálya egyik legtehetségesebb játékosát, Vince Cartert így (az 1997-es drafon kiválasztott) unokatestvére, Tracy McGrady után újabb fiatal szupersztár szerződött Kanadába.
A város, majd szép lassan az egész ország beállt a Raptors mögé: a meccsre járás menő és fontos esemény lett, a szurkolók vagyonokat fizettek a csapat lógójával ellátott termékeiért, a bárok, szórakozóhelyek megteltek fiatalokkal.
Carter hatására és hívására még a legnagyobb sztárok is szívesen bandáztak a torontói éjszakai életben és népszerűsítették a várost, annak legforgalmasabb vagy éppen legexklúzívabb helyeit. Előtte nem fordulhatott elő, hogy ott a kosárlabdázók és egyéb hírességek együtt bulizzanak az átlag emberekkel.
Toronto igazi kosárlabdavárossá vált, az egész ligában egyedülálló szurkolói mag alakult ki és tart össze a mai napig – ez még akkor is igaz, ha tudjuk, Kevin Durant súlyos sérülésénél akadtak páran, akik igen gusztustalan módon hangosan és látványosan örültek.
Kanadában minden egy amerikaival, Vince Carterrel kezdődött. Ha ő nincs, lehet ma már a franchise sem létezne. A Raptorsszal egy időben a ligába érkező, igazi sztárral soha nem rendelkező Vancouver Grizzles tudna erről mesélni.
Carter és McGrady
Amikor 1995-ben elindulhatott az NBA-ben a Toronto Raptors, igazából még a jégkorongon szocializálódott kanadaiakat sem nagyon érdekelte a franchise. Az amerikai egyetemisták aztán meg főleg nem akartak a hidegbe, egy új, még rendezetlen csapathoz szerződni – Kalifornia vagy New York nyilván már akkor is sokkal csábítóbbnak tűnt.
A Raptors tulajdonosainak közben az volt a terve, hogy a fiatal szurkolókra építi a brandet, és ez be is jött. Carterék első éveiben, amikor a csapatnak is jól ment, és a rájátszás is zsinórban háromszor összejött, Toronto komoly tényező lett Kanadában .
A kezdetlegességet levetkőzték, a városból igazi kosárlabdaváros vált, az emberek imádták a látványos zsákolásokkal operáló Cartert és a kiváló játékintelligenciával megáldott McGradyt. A filmben megszólalt a csapat első számú szurkolója, nagykövete, Drake is, aki szerint akkor „öröm volt torontóinak lenni.„
A hájp 2000-ben ért el a csúcsra, amikor Vince Carter minden idők talán legemlékezetesebb zsákolásaival nyerte az All Star-hétvége zsákolóversenyét.
Ez volt az a pillanat, amikor a Raptors kinőtte Kanadát, és az Egyesült Államokban is keresték a Raptorst mint márkát és a Raptorst mint csapatot. A tévében elkezdték a meccseiket adni, és noha a franchise messze volt a bajnoki címtől, az embereket érdekelte, hogy mit tud Air Canada, azaz Vince Carter.
Carter akkora név lett, hogy az akkor nagyon mélyen lévő Pumát is felkarolta, és az ő nevét viselő cipők kis túlzással megmentették a céget a biztos haláltól – az egy másik történet, hogy Carter nem sokkal később Nike-ra váltott.
Ez volt az a lépés, mondja a filmben egy szakértő, ami után beindult a sneakerkultúra Kanadában és az USA-ban, majd természetesen az egész világon. Addig még a Jordan-cipők is az alsó polcon voltak sokszor óriási leárazásokkal, mert igazából senkit nem érdekelt annyira.
McGrady végül 2000-ben lelépett, hogy a legszebb éveit ne Carter árnyékában töltse, de ez nem állította meg (még) a Torontót, hogy 2000 és 2002 között folyamatosan ott legyen a csapat a rájátszásban.
Mélypont és a felemelkedés
A folyamatos emelkedés 2002-ben, nagy részben a vezetés rossz döntései miatt, megállt. Két évvel később Vince Carter is távozott, amit nem volt egyszerű a kanadaiaknak feldolgozni: egészen 2014-ig tartott az érzelmes Raptors-szurkolóknak, hogy megbocsátsanak neki ezért. A következő 10 év tele volt szörnyű választásokkal, hihetetlen hibákkal és szerencsétlenül alakuló szezonokkal, így a Raptors szépen visszakerült oda, ahonnan Vince Carter felemelte őket: a süllyesztőbe.
Ezen az sem segített, hogy a 2003-as drafton megszerzett Chris Bosh 2010-ben LeBron James és Dwyane Wade mellé, a Miami Heatbe igazoljon 2010-ben, az pedig végképp nem, hogy a 2006-os draft első cetlijét sikerült elbaltázni az olasz Andrea Bargnanira.
Aztán a 2009-ben draftolt DeMar Derozan mellé 2011-ben sikerült megszerezni Dwane Caseyt vezetőedzőnek és 2012-ben Kyle Lowryt irányítónak, és a nagy hármassal a Raptors 2013 és 2018 között a keleti konferencia egyik legjobb csapatává vált.
Az utolsó lépést LeBron James és aktuális bandája miatt nem tudták meglépni, ezért a csapat agya, az általános menedzser Masai Ujiri húzott egy váratlant és új alapokra helyezte a franchise-t: kivágta az Év edzőjének választott Caseyt és elcserélte Derozant a San Antonio Spurs szupersztárjára, Kawhi Leonardra. Ezzel Ujiri óriásit kockáztatott, hiszen Leonard 2019 nyarán szabadügynök lesz, simán dönthet úgy, hogy távozik. Ha így tesz, a Raptors semmi ellenértéket nem kap, és a franchise sztár és vezér nélkül marad.
Bárhogy lesz, a bajnoki címet nem vehetik már el: a ligában újonc vezetőedző, Nick Nurse és Leonard először keleten robogott végig egészen elképesztő sebességgel, majd a nagydöntőben a legmagasabb polcra emelte a Raptorst. Nurse Leonard mögé-mellé kiváló kiegészítőket faragott, a bajnoki cím nem jött volna össze a szezon közben igazolt Marc Gasol, a 15 éves koráig Kamerunban papnak nevelt Pascal Siakam, az elmúlt években látványosan szenvedő Serge Ibaka és a második gyermeke óta megtáltosodó csereirányító, a ligába 2016-ban draftolatlanként megérkező Fred VanVleet nélkül.
Leonard pedig félig-meddig sérülten is Michael Jordanre emlékeztette a szakírókat és a szurkolókat, ezzel megalapozva saját magának egy helyet a Halhatatlanok Csarnokában.
Amit Vince Carter egykor elkezdett, Kawhi Leonard befejezte. Ez a siker, az új királyság, nem létezhetne Vince Carter nélkül. Annyi év és annyi szenvedés után ma már biztos senki nem kérdezi meg, hogy Toronto „hol az istenben van pontosan.” Ma már mindenki tudja, hogy a világ tetején.
Kiemelt fotó: Lachlan Cunningham/Getty Images/AFP
