Sport

Hosszú Katinka új edzője: Zavart a sok indiszkrét kérdés

A Shane Tusuppal történt szakítás után Hosszú Katinkának új edző után kellett néznie, és meg is találta a Svájcból hazatérő Petrov Árpád személyében. Petrov maga is úszott korában, édesapja, Anatolij Pécsen épített fel komoly bázist, ikertestvére, Iván pedig Győrben, valamint az ifjúsági válogatottnál edzősködik.

Petrov Árpád az Indexnek adott interjút, amelyben elárulta, tíz éve hagyta el az országot, mert úgy érezte, mennie kell, mivel kevés olyan hely és állás volt akkoriban az úszásban, ahol jól érezte volna magát.

Svájcban egy kis klubnál kezdett el dolgozni, e mellett pedig a környezetvédelmi diplomáját kihasználva a szakmájában helyezkedett el, és a Davos környéki szennyvízelvezetés témakörében kamatoztatta tudását.

Aztán jött a felismerés, hogy vissza kellene térni az úszáshoz, úgyhogy az itthon elkezdett szakedzőit kint befejezte, majd továbbképezte magát.

2013-ban ismét elmélyült az úszásban, Hosszú Katinka pedig idén májusban kereste meg, és a kapcsolatfelvétel után már napi szinten beszélgettek, majd június 10-én a Mare Nostrum nevű versenysorozat monte-carlói állomásán találkoztak először úgy, hogy Petrov már az úszónő edzőjének mondhatta magát.

“Megnyugtathatok mindenkit, komolyan akarja az úszást, nem köszönt el ő még egy részidőtől sem. Túlnőni önmagán mindennap, még mindig ez a szemlélete és vágya. Katinka nagyon tudatos versenyző, ezzel nem árulok el nagy titkot.

De neki is fontos a visszacsatolás, hogy lássa valaki a munkáját, hogy helyesbítsék, ha éppen arra van szükség. Tudja tervezni a mozgását, de egy külső szemre szüksége van”.

Petrov szerint a Hosszú által szerzett riói három arany szinte megismételhetetlen, de a hangsúly a szinte szón van. A mostani élethelyzete teljesen más Hosszúnak, de edzéseken így is folyamatosan kifulladásig hajtja magát, vagyis a hozzáállása ugyanolyan profi, mint eddig.

“Ő még húsz percig bírja akkor is, amikor más már feladná. És utána kapkod a levegő után. Mielőtt megkérdezné, nem, nem az átlagember szintjéről beszélünk. Egy átlagember bele sem vág abba az adagba, ami neki a napi rutinja. Két napot pihent az Eb után, és keményen edz azóta, kifacsarja a testét a szemem előtt, hogy sikeres legyen” – avatott be minket Petrov abba, mit is jelent az, hogy edzésen meghalni.

Az új tréner nem akarja drasztikusan megváltoztatni a Tusup-érában automatizmussá váló dolgokat, maximum finomítani rajtuk. Petrov a glasgow-i Európa-bajnokságon már ott volt, és azt mondja, nem volt inspiráló számára sem a magyar, sem a külföldi média viselkedése.

“Zavart a sok indiszkrét, magánéletet érintő kérdés, Svájcban nem szoktam ilyen kellemetlenségekhez, úgy látszik, akklimatizálódnom kell”.

Az is zavarta, hogy az Eb alatt a fizetéséről faggatták, pedig még nincs fizetése és albérlete sem, és számára ez a feladat nem a pénzről szól, mert akkor nem hagyta volna ott a biztos svájci egzisztenciáját. “Nem motivál, hogy egyszer majd jól mutat az önéletrajzomban, hogy Hosszú Katinkát felkészítettem Tokióra. A felelősségtudat van bennem, hogy megpróbálok segíteni egy bajnoknőnek, hogy érje el a céljait. Ő szeretne még adni ennek az országnak valamit. Katinka sikeressége alapvetően hozzájárulhat a tokiói olimpián Magyarország sikerességéhez is. Hogy lehetne egy ilyen feladatra nemet mondani?”.

Petrov szerint Hosszúnak érdemes lennie a vegyesúszásra koncentrálnia, mert ez az ő műfaja, olyan vitalitás van benne, amit sokan megirigyelnének.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik