Elgondolkodtató, egyben rémisztő leírás látott napvilágot arról, hogy a műlábbal mászó Erőss Zsolt milyen állapotban és körülmények között ért vissza az alaptáborba, miután 7150 méterről visszafordult.
Az alaptárborban Kollár Lajos, Mécs László és a blogbejegyzés szerzője, Földes András újságíró tartózkodott.
Mindhárman kisebb betegséggel küzdöttek, és várták Erőss Zsoltot, illetve akkor még bíztak benne, hogy a lavina áldozatául esett Horváth Tibor is jelt ad magáról.
| Részletek Földes András megrázó bejegyzéséből |
|
“…Amikor megszólalt Zsolt rádiója, épp igyekeztem minél nagyobb felületet felfogni a napsugárzásból. …A rádiónkba a már ismertetett zombihang sziszegte: éppen indul, és valaki jöjjön elé, mert alig áll a lábán, ráadásul az expedíció minden hegyen maradt felszerelését is le kell hoznia. A napon azonban senki nem mozdult. Laci (Mécs László – a szerk.) egy ideig kortyolgatta a kávét, majd mosolyogva megjegyezte, hogy valójában ő is gyengélkedik, fáj például a füle, úgyhogy nem megy fel. „Akkor senki nem segít Zsoltnak? Én felmennék, de beteg vagyok már mióta” – mondta semleges hangon Lajos (Kollár Lajos). Hiába telepedett közénk kínos csönd, egyértelmű volt, hogy a kínos csönd nem fogja lehozni Zsolt több mint 30 kilónyi felszerelését… …A meglepetéstől szótlanul összepakoltam, és elindultam a hegyre. Tudni való, hogy az expedíció végén még akkor is segítenek a lejövő hegymászónak, ha amúgy jó erőben van. Az akklimatizáció nélkül 7000 méter fölé mászó Zsolt azonban testileg és lelkileg is pocsék állapotban volt, meg ugye még a közös sátrak, edények, egyebek… …Derengő alak bontakozott ki a hógerinc tetején. “Te vagy az, Zsolt?” – kiabáltam, amire fütty volt a válasz. Nem értettem, integettem, mentem tovább, aztán lemerevedtem. Nem láttam még Zsoltot ilyen állapotban. …ledobta elém a zsákot, ráült, köhögni kezdett, arcának nyílásain vér és különböző állagú nedvek csorogtak, majd fagytak rá arcszőrzetére. Felnézett, a szemével intett, hogy itt a csomag. Mondott valamit, de nem tudtam kivenni a szavakat. Elindultunk…” |
Erőss Zsoltról a neki segítő Földes András készített fotót
Sajnos a történetnek itt még nem volt vége. Erőss Zsoltra és Földes Andrásra rátört az este, sötétben, ködben kínlódtak lefelé a 30 kilónyi felszereléssel. Félő volt, hogy eltévednek, így fontos lett volna, hogy a társak eléjükjöjjenek, hogy lámpafényük adjon tájékozatást a pozíciójukról.
Földes András rádión hívta a 4200 méteren fekvő alaptáborban lévő Mécs Lászlót, íme, a kettőjök közti beszélgetés, Földes tolmácsolásában:
-…Hány méteren vagytok? – kérdezte társunk kedélyesen. Már vacsoraidő volt, a kellemes klímájú étkezősátorban ülhetett.
– 4485 méter. De miért?” – kérdeztem, mert nem tudtam, hogy a hét meglepetésből most jön a hatodik.
– Oh, akkor rendben van, múltkor néztem, hogy 4500-on van a lemenet a gleccserre. Mindjárt ott vagytok. Vagy lehet, hogy nem rég hagytátok el.
– De nem jönnél ki elénk, hogy biztosak legyünk?
– Hát, persze, ha nagyon kell, de az egy óra azért. Szerintem jó helyen vagytok.
Vétel, vége.
| Nem egyszerű a hazafelé vezető út sem |
|
Az expedíció a 4200 méter magasan álló alaptáborból Tatopaniba repült helikopterrel, ahová épségben meg is érkezett. A terveknek megfelelően onnan azonnal dzsipbe ültek, és Pokhara felé vették az irányt, de félúton a jármű lerobbant, sokáig kellett a dzsungel közepén rostokolniuk. A módosított tervek szerint visszaszállították őket Tatopaniba, ahonnan csütörtökön helikopterrel utaztak Pokharába. |
