Hogy milyen az én életem ritmusa? Annyit elárulhatok róla, hogy semmiképp nem a reggeli műsorok adják hozzá a kezdő taktusokat, mert általában nem kelek korán, de ha elő is fordul, nem rádió szól a háttérben. Akkor mégis mi bajom lehetne azzal, hogy a Petőfinél változások vannak? Hát mindössze annyi, hogy ez a rádió is bekerült abba a körbe, ami a média felzabálásáról, azaz a kormánypropaganda szélesítéséről szól – természetesen közpénzből, mert miből másból.
Naiv mezei hallgató persze azt mondhatja, ugyan már, mi köze lenne ennek mindehhez? Hát Harsányi és Peller reggeli harsánykodása miben járul hozzá vezetőink gondolatainak terjedéséhez? A felhígult zenei műsor már miért is szolgálná pártunk érdekeit? Holott egészen egyszerűen levezethető az egész, tiszta matek.
A bekebelezés, ez a mindent uralni vágyás lépett megint egy szintet: ide nekünk a zenei adót is.
Úgy tűnik, nincs elég propagandafelület. Nem elég az M-csoport és Duna, nem a TV2, nem a Lokál és a lokal.hu, a 888.hu, minden kell. Most még petíciózgat ez a maroknyi ember, ám hamar el fogják unni – nálunk ez szokott történni. Aztán megszokják úgy is, hogy azt kapják, amit adnak nekik. Pető Zoltán persze lencsibaba szemekkel adja a ma született bárányt, olyan nyilatkozatokkal, hogy ’egyáltalán nem céljuk versenyezni a kereskedelmi rádiókkal’, meg hogy mindez azért van, mert több ’exkluzív, magyar progresszív tartalom’ szükségeltetik. Ezt nyilván nagyban segíti Harsányi Levente például.
Hozzáteszem persze, hogy enyhén szólva túlzásnak tartom, hogy most a régi Petőfit a mennyekbe emelik, mintha eddig minden annyira szép és jó lett volna. Nézzük egy kicsit reáliasan. Persze, nagyon bátor húzás volt – és sok magyar zenekarnak a karrierjén hatalmasat dobott – hogy végre elkezdték játszani a számaikat. De mint minden rendszer, ez is bemerevedett, a régiek nagyjából masszívan tartották a frontot, újaknak igen nehéz volt bekerülni, és zenészkörökben legalábbis nagyon lehetett tudni, hogy mi rotációkompatibilis. És igenis ott volt – bár kimondatlanul –, hogy mi felel meg a Petőfi-sztenderdeknek.
Nagyon beborult nem lehetett, kísérletezés többnyire kizárva. Ki is alakult egy tipikus „petőfislágersablon”. A fiatal zenekarok is igyekeztek idomulni, és ennek a formának megfelelni. Viszonylag könnyed, emészthető dalok, egyszerű felépítés. Minden nagyobb zenei anyagban (már direkt nem írok albumot) úgy szerkesztettek a zenészek, hogy legyen bennük két-három ilyen dal, amit majd „tuti átvesz a Petőfi rotációba”.
Már én is tudtam, amint meghallgattam egy számot, hogy ez igen, ez biztos nem. Minden ilyen beállt szisztéma rossz. Rossz a zenészeknek, akik a játszás kedvéért (mert ne tagadjuk, még mindig a rádiós sugárzás az alapja annak, hogy mire viszi egy együttes) gyártásra, idomulásra kényszerülnek, és rossz a hallgatóknak is, még ha nem is veszik rögtönzésre. S hogy mi a szerepe annak, hogy az új irány elsősorban – és immár aláhúzottan – a vidám számok felé tolja még jobban a kínálatot? Hát ez egyszerű pszichológia.
Hasonló a gondolat, mint a Magyarország jobban teljesít kampánynál. (És ha ellenkezőt tapasztalsz, ellentmondásba kerülsz magaddal, és arra juthatsz, te vagy a hibás, te nézed rossz szemüvegen át a világot.) A sulykolás sokaknál – mérhető tömegeknél – eléri a hatását. A szlogen helyes: az életünk ritmusa valóban ez lett: hülyeség, kormánypárti hírblokk, vidám muzsika, állami hirdetés.
Ismét elhúzták a nótánkat.
