Megvétózták Paks kettőt! – harsogta az ellenzék/i média/. Nem oda Brüsszel! – replikázott a kormány, csak a fűtőelemek elhelyezésével kapcsolatban alakult ki polémia. Csak? – harsogta az ellenzék/i média/. Idősebbek a „nem állunk meg félúton, reakció /alias FIDESZ/ pusztuljon” mondókát fújták, a fiatalabbak meg a „nehogy már Nyugaton mondják meg, milyen legyen az uborka hajlatának íve” mantrát, miközben az ellenzék/i média/ egyre csak azt ismételgette kárörvendően: bi-bi-bí, el vagytok meszelve!
Ebből a népnek az a része, amely lakóhelyénél, pénzügyi helyzeténél, vagy/és kábelkiosztójánál fogva a közszolgálatra van/volt/lesz kárhoztatva, nem értett semmit, mivel hozzájuk csak a cáfolat jutott el, merthogy a kritikát elfelejtették velük közölni.
A tájékoztatási kötelezettség elmaradásáért sokan a nemzeti hírcsatornát kárhoztatták, ami elég nehezen abszolválta első napjait. Volt ott minden: kép- és hanghiba. Ezzel együtt, szerintem nyugodtan hivatkozhatott volna a főnökség „próbaüzemre”, de nem tették, és ez nem volt véletlen. A nemzeti dac hajtotta őket, amihez táptalajt többi között a Népszabadság biztosított, ami megszellőztette, hogy el lesz itt csapva a vezérkar, ha nem sikerül a főpróba, ami nem ellenszélben, sokkal inkább ellenorkánban kezdődött, ami szabadságharcos szellemű hazánkban olyan kurucos dacot idézett elő, amiben nem lehetett visszatáncolni.
Ha abban a reményben ment az ellendrukk, hogy mindjárt az első nap kirúgja egyik lábával a másikat a közszolgálat, akkor jól számoltak. Az állami média derekasan teljesített temérdek bakijával, amihez sebtében azért rendes nézettséget ácsoltak.
Élő adásban dicsekedett másnap a kormánypárt, miközben az ellenzék abban a hitben siratta a megszűnt a parlamenti közvetítést, hogy tényleg vége, mert nem győződtek meg arról, hogy azt legalább egy napra feltámasztották.
Ott ültek tehát mindnyájan az Ország Házában: a hiszékeny ellenzék, és az előrelátó párt és kormányemberek, akik közül Kövér László mondta ki, hogy a Magyar Nemzet és a Hír tévé ellenzéki médium, amit annyira komolyan kellett venni, hogy két napra rá a FIDESZ–frakció állítólag el is tanácsolta a tagjait onnan.
Polgárember legyen a talpán, aki kiismeri magát a Nemzeti Együttműködés Rendszerében: mert akiktől ma eltiltanak, azokra nemrég még ezerrel támaszkodhattál, és szellőztethettél nekik fontosabbnál kényesebb híreket. Ettől önmagától meg tud zavarodni kormányoldal és ellenzék. Előbbinek ráadásul az elmúlt napokban azzal is szembesülnie kellett, hogy nincs – tehát nem is volt! – Nokiás-doboz. A gyengébbek kedvéért, az egyik főpolgármester-helyettes kapta állítólag abban a korrupciós pénzeit. Amire tehát korábban egy egész kommunikációs vár épült, arról utóbb kiderült, hogy „egyszerű” elszólás volt csupán. Menedék. Vagy az előzetes letartóztatás elkerülő útja.
Most már csak az hiányzik, hogy a pénztalicska kifejezést is megfúrja valaki, mert akkor ki fog itt új-magyarul beszélni?
Nekem volna egy tippem.
Csányi Sándorra, az OTP elnök-vezérigazgatójára gondolok, aki annak dacára kapta meg egyedüliként a Magyar Érdemrend nagykeresztjét /polgári tagozat/, hogy nemrég még polipszerű oligarchának, és uzsorásnak mondták. Aki visszakézből, dacreakció nélkül rendezhette le a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökeként a FIDESZ szóvivőjét, amikor azt mondta: „a rendszerváltáskor hat pálya volt a nyolcadik kerületben. Sikerült azóta hatról négyre csökkenteni a pályát. Egy ilyen ember ne foglalkozzon futballal, fogja be a száját. Mint a Fidesz-szóvivő, annyi terület van, ahol tud hazudni.”
Mert mit is reagált erre anno a Fidesz első embere? Az ország miniszterelnöke? A nagy mesemondó? Semmit. Másfél évvel később viszont gond nélkül kitüntette.
