Kereső
A békés együttélés és a saját egészségünk megőrzése érdekében az etikettszabályokat ajánlott betartani. Részben azért, hogy tekintettel legyünk másokra, részben pedig azért, hogy magunkat óvjuk meg a nem várt kellemetlenségektől. A mellékhelyiség használata sem kivétel ez alól, sőt, különleges szabályrendszerrel rendelkezik.
Szilvi több éve influenszerként dolgozik, nemcsak a videómegosztó portálok és a közösségi média oldalak ismert alakja, de még szórakoztató tévéműsorokban is fel-feltűnik. Néhány héttel ezelőtt kislánya született, ám Szilvit a babavárás alatt egy egészségügyi probléma foglalkoztatta, amelynek felbukkanásától rettegett.
A vágtató inflációt és rohamos elszegényedést nyögő Argentínában a hagyományos pártok helyett a populista jelölt lehet a befutó. A közelgő elnökválasztás esélyese, Javier Milei eltörölné a jegybankot, nemzeti valutává tenné a dollárt, továbbá leszámolna az állami egészségüggyel és oktatással.
Három évtizede temették újra Horthy Miklóst, és az ennek apropójára szervezett kenderesi ünnepségen most egy kormánytag, Lázár János is részt vesz. Riport egy kisváros furcsaságairól, ahol ma is személyes emlékek kötődnek a volt kormányzóhoz, sőt, ahol még a DK-s is azt mondja: Horthy bizony értéket jelent.
Péter három hónapja dolgozik egy norvég székhelyű techcég sales csapatában. Igazi prémiumállással kecsegtették, ahol még az edzőterembe járást is fizeti a cég a dolgozók testi és mentális egészségének magas szinten tartása miatt. Ám a magyar fiatalember nem várt egészségügyi problémákba ütközött.