Kereső
Edmond Albius csupán 12 éves volt, amikor rájött a módszerre, amit azóta is használnak a vaníliavirágzat beporzására. Rabszolga volt, akit csak évekkel később szabadítottak fel. Bár otthona, az azóta is Franciaországhoz tartozó Réunion szigete vanília-nagyhatalom lett, őt sosem jutalmazták meg a felfedezéséért.
Júliusban 40 százalékkal kevesebbet költöttek SZÉP-kártyával szálláshelyekre, mint 2021-ben, az időközben jócskán megemelkedett szállásárakat is beszámolva a felhasználás visszaesése még nagyobb. Ezt augusztusban még az is tetézhette, hogy újra szabadon lehetett vásárolni a boltokban a SZÉP-kártyás pénzekből.
Legkevesebb 115 halálos áldozata van annak az erdőtűznek, amely augusztus elején pusztított Maui szigetén, és még mindig 400 ember tartanak nyilván eltűntként. Az előzetes vizsgálatok alapján több körülmény vezetett a pusztító tűzviharhoz, és felmerült a hatóságok felelőssége is, amiért nem tájékoztatták megfelelően a lakosságot.