Élő
A Political Capital gyorselemzést adott ki a választásról.
Élő
Rövid interjút adott a Blikknek Dúró Dóra, a Mi Hazánk elnökhelyettese, ahol többek között arról kérdezték, együttműködnek-e majd a Fidesszel a parlamentben.
Élő
Az ATV Egyenes beszéd című műsorában vendégekedett az LMP poltikusa, Ungár Péter, hogy a válaszási eredményeket értékelje.
Élő
Megszólalt az RTL-nek Mellár Tamás, Pécs belvárosának parlamenti képviselője, akinek a körzetében nagyon szoros a verseny pécsen.
Élő
A kampány utolsó napjaiban egyre inkább téma lett, hogy a vidéki eseményeken Orbán egy kisszékre felállva szónokol az összegyűlt sokadalomnak.
Élő
A Népszava vette észre, hogy a fehérorosz diktátor, Aljakszandr Lukasenka is megüzente jókívánságait az újabb választást nyerő Orbán Viktornak.
Élő
Kikapott a fideszes Menczer Tamástól Pest 2-ben, így nem jutott be az országgyűlésbe Szél Bernadett.
Élő
Szintén a Facebookon jelentkezett Tóth Bertalan egy videóval, melyben arról beszél, hogy döbbenetes, fájó érzés, hogy az ellenzék nem érte el a céljait a tegnapi választásokon, az élet azonban nem áll meg.
Élő
Elsősorban Hódmezővásárhely fogja ezt eldönteni.
Élő
Az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje a Partizánnak ad élő interjút, ebben arról beszélt, hogy senki nem számított ilyen eredményre.
Élő
A háborús hangulatban a kormánypárti propagandagépezetnek sikerült megtalálnia azt a félelemkeltő kampányt, amivel azt éreztette az emberekben, hogy fizikai biztonságuk fenyegetve van, és az ellenzéket hazug háborúpárti bélyeggel látta el.
Élő
Az MSZP politikusa nagy csatában győzte le vasárnap a kormánypárt színeiben induló Dr.
Élő
Nincs mit szépíteni: elvesztettük ezt a választást.
Élő
A tegnapi nap folyamán mi is beszámoltunk róla, hogy Makón szavazatvásárlás gyanúja merült fel, miután többen azt látták, hogy egyes személyeket autóval szállítanak a szavazókörökhöz, majd onnan egy telekre viszik őket, ahol a gyanú szerint húst osztottak nekik a szavazatukért cserébe.
Élő
Kiadta a választásról szóló megállapításait az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (ODIHR) és az EBESZ Parlamenti Közgyűlése (EBESZ PA) közös megfigyelő missziója, írja a HVG.hu.
Élő
Lehet, hogy nem tett jót a kampánynak és a mozgósításnak, hogy a miniszterelnök-jelölt végtelen monológgá változtatta a kampányt