Az LG G-szériájának új darabja a G7 ThinQ, aminek egyik, ha nem a legfontosabb feladata, hogy vegyes fogadtatású, igazán nagy újdonságot nem mutató G6 modellt kissé feledtetni tudja. Olyan nagy probléma egyébként az elődjével sem volt, csak éppen nem nyújtott annyi újdonságot, ami miatt érdemes lett volna azonnal lecsapni rá – ezt a feladatot a G7-nek szánta a dél-koreai gyártó.
RÉSZE A NAGY EGÉSZNEK
Az első és legfontosabb kérdés nyilván az ára, ami függetlenül nagyjából 270 ezer forint, de a szolgáltatóknál jóval kedvezőbb konstrukcióban is hozzá lehet jutni, viszont ennél valamivel izgalmasabb, hogy miért biggyesztették hozzá a ThinQ kifejezést, mikor úgyis mindenki sima G7-ként fogja emlegetni.
Az LG az okosotthonokban és az összekapcsolódó eszközökben látja a jövőt (erről itt írtunk bővebben), vagyis a telefon összeköttetésben van a tévével, a hűtővel, a mosógéppel vagy akár a termosztáttal. A közös ökoszisztémát jelöli a ThinQ, tehát ami ezt a nevet viseli, az egészen biztosan tökéletes szimbiózisban működik a brand alá tartozó háztartási- és szórakoztatóelektronikai eszközökkel.
KIJELZŐBŐL JÁR A JELES
Az ígéretek szerint ennek a telefonnak a kijelzője annyira menő lett, hogy olyat még senki sem látott. Ez alatt nem a 6,1 colos méretet vagy a notch-ot értjük, hanem a QHD+ kijelzőt, ami 1440 x 3120 pixel megjelenítésére és maximálisan 1000 nit fényerő kibocsátására képes – az utóbbi nagyjából annyit tesz, hogy sötét szobában ha nem is ég ki tőle az ember szeme, de világítani például simán tudunk vele.
A lényeg persze inkább az, hogy a napsütésben is tökéletesen látszik a kijelző, és itt nem csak arról van szó, hogy a napon is el lehet olvasni egy emailt, hanem tényleg tudunk úgy képeket nézni vagy fényképezni, hogy valóban látjuk is, mi van a képernyőn, nem csak találgatunk.
Az OLED és QLED okostévékre jellemző fényerő ráadásul még csak nem is gyilkolja a 3000 mAh kapacitású akkumulátort, továbbá a készülék pontosan tudja, hogy éppen játszunk, fotókat nézegetünk vagy csak netezgetünk, és ennek megfelelően igazítja a kijelző fényerejét – a panel ugyanakkor nemcsak ennyit tud, tényleg elképesztően szép a kijelző képe.
OKOSABB, MINT EGY ÖTÖDIKES
A telefon másik izgalmas újítása a mesterséges intelligencia, egyrészt ennek keretében kapunk egy személyi asszisztenst, ami akár távolról is képes felismerni a hangunkat, továbbá a Huawei készülékeihez hasonlóan az AI a tökéletes fotó elkészítését segíti, csak éppen sokkal szórakoztatóbban –
A lényeg itt is az, hogy a kamera felismeri a fotó tárgyát, és annak megfelelően állítja be a kép paramétereit. A G7 esetében viszont mindez egy olyan élménnyel párosul, mintha nyomon követhetnénk miképp is gondolkodik a gépagy. Ha ráirányítjuk a kamerát bármire, akkor elkezdenek ömleni a kulcsszavak, de a többségüknek semmi köze ahhoz, amit a valóságban látunk.
Lakásban fotózva a képernyőn olyan szavak tűntek fel a semmiből, mint a medence, spenót, sör, sonka, de a teljesség olyan hívószavakat is felbukkantak, mint a víztartály, fürdő, parti, fejfedő, karfiol, uszkár, és személyes kedvencem, a dekoncentrált, ami vagy egy vallomás volt a telefonban lapuló mesterséges értelemtől, vagy valami üzenet, miszerint hamarosan az érzéseinket is felismerik.
a 16 megapixeles duálkamera második, szintén 16 megapixeles felbontású kamerája széles látószögű, és jobbára kiváló munkát végez, mikor például tájat fotóz az ember, de hogy uszkár vagy víztartály fotózásra milyen, azt nem tudjuk, mert hiába írta ki ezt a telefon, soha nem volt a közelben semmi ilyesmi.
A móka egyébként ott folytatódik, hogy a korábban felbukkant szavak alapján keresni is lehet a galériában, vagyis simán előfordulhat, hogy beírjuk a karfiol szót, és szépen megkapjuk a nyaralós fotókat.
EZÉRT FOGJA UTÁLNI
Nem sok mindenre illik manapság azt mondani, hogy senkit sem zavar, amíg otthon a négy fal között csinálják, de telefon kihangosítóján történő zenehallgatás még pont ilyen. Pedig erre kiváló a telefon: a készülék már önmagában is egész kellemes hangélményt biztosít, de szilárdabb felülettel érintkezve felerősíti a rezonanciákat, aminek hála már valóban jól és kifejezetten hangosan szól, csak épp a 4-6-os villamoson vagy egy buszon megtapasztalva azért nem egy kellemes élmény – konkrétan gyűlölni fogja, ha valaki a közelében ezen bömbölteti a kedvenceit.
És nemcsak ilyen szempontból kiváló a telefon: mivel a képernyője jobb felbontású és szebb képet ad, mint a hazai háztartásokban megtalálható legtöbb tévé (ráadásul ugye jól is szól), így egyáltalán nem ördögtől való elképzelés, hogy ezen nézzen az ember egy sorozatot ha egyedül van, este az ágyban, vagy a kanapén, esetleg nyaralás közben az apartmanban, ahol amúgy sincs hagyományos tévé.
Az LG G7 ThinQ telefonról nem állítjuk, hogy megváltja a világot, de nem is ígéri ezt. A hivatalos tájékoztató azt ígéri, hogy víz-, por- és gondálló, amiből a vizet azért érdemes fenntartásokkal kezelni és nem bedobni a tengerbe, illetve egy sivatagban sem érdemes elásni, és a gondállóságot is illik eszerint kezelni. Stabilan működik, jó ránézni, jó képeket csinál, az emberiség összes gondját ugyan nem oldja meg, de segít abban, hogy a tulajdonosának néhánnyal kevesebb legyen.
SPECIFIKÁCIÓK:
Kijelző: 6,1 colos IPS LCD, 1440 x 3120 (19.5:9)
Chipset: Qualcomm SDM845 Snapdragon 845
RAM/ROM: 6 GB RAM/128 GB vagy 4 GB/64 GB RAM (512 GB-ig bővíthető).
Hátlapi kamera: 16 MP + 16 MP.
Előlapi kamera: 8 MP
Akkumulátor: Li-Po 3000 mAh.
Operációs rendszer: Android 8.0