Mobil

Itt a telefon azoknak, akiknek még a kajamaradék is fotótéma

Juhász Edina

újságíró. 2018. 06. 12. 13:51

Korábban a témában:

Mióta a HMD Global megszerezte magának a Nokia brandet, gyakorlatilag szárnyal a márka. A legtöbbeknek már nem feltétlenül a nyomógombos, nem túl okos, ám szívós olcsó telefonok ugranak be a Nokiáról, hanem ott van a fejekben, hogy tisztességes androidos készülékeket is készítenek, ráadásul nem is rossz áron. A HMD jelenleg a a 11. versenyző globális piacon, 1 százalékos piaci részesedése van, tavaly pedig 4,4 millió androidos készüléket adott el, amivel sikerült megelőzni a Google Pixel telefont is.

MOST MÁR SZÉP IS

A Nokia 8 sikere vitathatatlan volt, és nem is túl meglepő, hiszen viszonylag elérhető áron vette fel a versenyt a legnagyobb nevekkel, miközben strapabíró, szerethető, kicsit néha ugyan bumszli érzésű, de mindenképpen megbízható készülékként vonult be a köztudatba. És ennek a mobilnak jött most a Sirocco változata, ami a marketing szerint maga a megtestesült elegancia és kifinomult ízlésvilág.

Ez mondjuk igaz is.

A telefon tényleg baromi jól néz ki: letisztult és elegáns. Kicsit ugyan furának hat a 18:9 képarányú modellek mellett, de legalább megfelelő alternatívát nyújt azoknak, akiknek nem a szíve csücske a leginkább csak fektetett módban élvezhető képernyő. Ráadásul kézbe véve sem tűnik tepsinek, kifejezetten kényelmes az 5,5 colos 2K kijelző, és egy kézzel is jól lehet használni.

Forrás: Juhász Edina / 24.hu

ÉS MIT TUD EZEN KÍVÜL?

Az, hogy egy telefon szép és kecses, mindenképpen pozitív, tényleg jobb, mintha csúnya lenne és otromba, de azért ez még édeskevés ahhoz, hogy bárki ész nélkül rohanjon megvenni a boltokba – kivéve persze, ha éppen az aktuális iPhone készülékről beszélünk.

A Nokia 8 Sirocco nagy erőssége mindenképpen az Android One, aminek a lényege, hogy a rendszeres biztonsági frissítések mellett két éven keresztül biztosan megkapja az Android operációs rendszer frissítéseit is. Nem sok dolog szokta kiborítani az embereket annyira, mint a teljesen indokolatlanul feltelepített alkalmazások, ebből a telefonból szerencsére ez kimarad.

Nincsenek felesleges játékok, alkalmazás rendszerező applikációk, és értelmetlen, viszont letörölhetetlen szponzori együttműködések, cserébe viszont kapunk egy tökéletesen használható Androidot.

Bár a trendeknek (szerencsére) nem hódolt be a Nokia, így ezen a készüléken nincs sziget, vagyis notch, cserébe viszont duálkamerás. Az egyik 12 megapixeles kamera széles látószögű, a másik kétszeres zoomot kapott. A készülék ugyanakkor megkapta a professzionális módot, és lehet olyan képeket készíteni, amiben egyszerre dolgozik az elülső és a hátsó kamera, vagyis nem csak a szép tájat, vagy az ételt lehet lefotózni, hanem azt is, hogy ez ránk éppen milyen hatással van.

Forrás: Juhász Edina / 24.hu

A marketingesek szerint ezzel a telefonnal fotózva még az ételmaradék is szépen néz ki. Persze van az a penész, ami jól fotózva akár a National Geographicban is megjelenhet, de azért ritka, hogy valaki ebben, vagy a csirkeszárnyak fotózásában éli ki magát, de jó tudni, hogy akár ezt is megteheti bárki,

ha új szintre akarja emelni a foodporn témakörét.

A specifikációkat tekintve sem lehet panasz a Siroccóra: 6 GB RAM, 128 GB tárhely, és persze gyorstöltés, valamint az IP 67 besorolás szerinti vízállóság védi a készüléket, a gyorsaságot pedig a Qualcomm Snapdragon 835 biztosítja. A telefonhoz olyan 260 ezer forint körüli áron lehet hozzájutni, ami olcsónak nem nevezhető, bár bőven találunk hasonló kvalitású készülékeket jóval drágábban a piacon.

NOKIA 8 SIROCCO SPECIFIKÁCIÓK:

Kijelző: 5,5 colos P-OLED , 1440 x 2560, 16:9
Chipset: Qualcomm Snapdragon 835 CPU
RAM/ROM: 6 GB RAM, 128 GB (256 GB-ig bővíthető)
Hátlapi kamera: Dual: 12 MP (f/1.8, 1.4µm), 13 MP (f/2.6, 1.0µm)
Előlapi kamera: 5 MP (f/2.0, 1.4µm)
Akkumulátor: Li-Ion 3260 mAh
Operációs rendszer: Android One

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Miért tartja magát hunnak a magyar?

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.