Durva volt eddig az ősz a Samsung számára. Kiadták előbb, mint ahogy az új iPhone befutott volna, majd kiderült, hogy az első leszállított példányok hajlamosak a túlmelegedésre, néhány pedig felrobbant, illetve leégett a hibás akkumulátorok miatt (legalábbis az Egyesült Államokban és a Távol-Keleten, Európába szerencsére nem jutott a hibás darabokból). Ezután villámgyorsan általános csereprogramot hirdettek, de az új készülékek is hibásnak bizonyultak, így végül a Samsung teljesen leállította a gyártást és visszafizeti a készülékek árát, vagy beszámítja őket más Samsung mobilok árába. Már ez a folyamat is jelentős arc- és pénzveszteség a vállalatnak, de sajnos nem érnek véget itt a megpróbáltatásaik. New Jersey államban ugyanis
A pert alapvetően három károsult kezdeményezte, akik viszont az ítélet precedens-értékében bízva azt remélik, minden Note 7 ügyfél valamilyen szinten kártérítéshez juthat. A vádirat szerint, miután az amerikai termékbiztonsági hatósággal együttműködve a Samsung szeptember 9-én bejelentette az (első) általános termékvisszahívást, valamint felhívta a tulajdonosok figyelmét, hogy a csere létrejöttéig is tartsák kikapcsolva a Note 7-eket, csak szeptember 21-én kezdték szállítani a cserekészülékeket, ráadásul ez sem ment gyorsan, mert egyszerűen nem tudtak időben elegendő készletet gyártani. Mondjuk ez utóbbi tény talán nem is volt hátrány, tekintve, hogy ezeket is vissza kellett hívni később.
A felperesek szerint a Samsung gyakorlata miatt több hétig is telefon nélkül maradtak, ezért kommunikációs téren szenvedtek hátrányokat, amik akár üzleti szinten is hatással voltak az életükre, konkrét bevételkiesést okozva. Emellett pedig, mivel a kieső időszakra nem biztosítottak ideiglenes cserekészüléket, az általuk előre megkötött mobilszolgáltatói szerződések addig is éltek, a számlákat a kieső időszakra is kézhez kapták annak ellenére, hogy nem tudták kihasználni az előfizetésükben foglaltakat.
Az ilyen “gazdasági károkról” szóló perek nem ritkák a hasonló visszahívási ügyek végén, nemrég a General Motors esetében fordult elő ilyesmi, amikor a hibás gyújtáskapcsolók és a nem mindig aktiválódó légzsákok miatt kellett visszarendelniük már leszállított járműveket. A mostani ügyben a pert képviselő ügyvédek szerint leginkább a mobil előfizetésben kieső időszakra fókuszálnak majd.