Média
Az Index.hu, a HVG.hu és az Elektronet újságírója nyerte el a Siemens magyarországi sajtódíját.
A UPC Direct előfizetői számára az ismert zenei alkalmazás ezentúl ingyenesen érhető el.
2016. 09. 30. 11:11
Varga-Tarr Sándor lett a Számlázz.hu marketingvezetője.
2016. 09. 30. 08:00
Hiába az önvezető autók, a különféle robotok, vagy éppen a közösségi taxizás, vagyis a technológiai forradalom, a munkaerő-piaci átalakulásnak nem lesz drámai hatása, bár átképzésre szükség lehet - többek között ez volt az Internet Hungary egyik üzenete.
2016. 09. 29. 15:15
Ötezren látogattak ki idén a 9. Fenntarthatósági Napra Budapesten az Akvárium Klubba. Idén először vett részt ennyi érdeklődő a fesztiválkonferencián, ahol ezúttal a smart korszak esélyeit vitatták meg a szekcióbeszélgetések szakértői és a hallgatóság.
2016. 09. 29. 10:56
A rádió jó hírnevének megsértése miatt kétmilliós kártérítésre is kötelezték az állami szervet.
A Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos közlése szerint napokon belül benyújtják a kormánynak a digitális startup stratégia tervezetét. Deutsch Tamás erről az Internet Hungary konferencián beszélt Siófokon.
- 19:36 Hadházy szerint Krisztus urunk biztosan nem örül annak, hogy kampánycélokra használják a szülinapját
- 19:15 Az Európa Liga-címvédőhöz igazoló légiós a súlyos anyagi gondokkal küzdő Dunaújváros kilencedik távozója
- 19:11 Előzetest kapott A Bridgerton család negyedik évada
- 19:05 Bombariadó volt hajnalban két Ukrajnából Magyarországra tartó vonaton
- 18:35 20 éve velünk vannak a Chuck Norris-viccek – így indult hódító útjára a világ egyik legismertebb mémje
- 18:33 Az ünnepi készülődés egyszerűbb oldala
- 18:15 Két kigyulladt konyhához is riasztották a tűzoltókat karácsony napján az ország két különböző pontján
- 18:10 Beteg gyerekek karácsonyát varázsolta szebbé a Forma-1 idei legjobb újonca
- 18:07 Leleplezték a Xiaomi 17 Ultrát
- 17:21 Putyin karácsonyi üdvözlőt küldött Trumpnak, a Kreml szóvivője Zelenszkij elmeállapotát elemezte
- 17:01 Ingyen adják az elmúlt évek legjobb szerepjátékát
- 17:00 „Az ajándékozás ugyanazokat az agyi áramköröket aktiválja, mint a jó szex”
- 16:47 Újvidéki tragédia: megszüntették a büntetőeljárást a volt építésügyi miniszter ellen
- 16:16 Károly király karácsonyi beszéde: azt tanácsolja, kapcsoljuk ki a mobiljainkat, hogy a lelki megújulásra fókuszáljunk
- 15:57 Négy életet követelő karácsonyi tragédia miatt nyomoznak Liechtensteinben
- 13:41 Több mint 1 milliós Valentino-ruhában fotózták Buzsik Borkát: karácsonyi képek készültek a Szoboszlai családról
- 14:47 Olyan változtatást vezet be a Gmail, amiért sokan régóta könyörögnek
- 11:05 Alkoholt fogyasztott a sofőr, aki frontálisan ütközött a magyar Davis-kupa-csapat kapitányával
- 13:21 Pellegrini döntése miatt lemondott nemzetiségi tanácsadói tisztségéről Forró Krisztián
- 11:06 Kern András: Nekem olyan furcsa, hogy az emberek lefényképezik a tilosban mások autóját
- 08:16 Szenteste akart öngyilkos lenni egy férfi a rácalmási temetőben
- 14:34 Daniel Sternt felhívták a Reszkessetek, betörők!-ház mostani tulajdonosai egy furcsa kéréssel
- 11:57 Pozsonynál vissza kellett fordítani egy Budapestre tartó járatot
- 15:15 Merész manőver után, nagy tempónál pördült meg egy autó az M0-on – videó
- 15:57 Négy életet követelő karácsonyi tragédia miatt nyomoznak Liechtensteinben
