A bajor alpesi erdőkben élő Wolpertinger különböző állatok részeinek véletlenszerű összeragasztásából keletkezhetett, legtöbbször mókustesttel, nyúlfejjel fácánszárnyakkal és szarvasaganccsal ábrázolták.
Helyenként még ma is megpróbálnak ilyen kitömött alkotásokat eladni a turistáknak, de inkább kocsmák és éttermek díszeiként találkozhatunk velük.
Fotók: Wikimedia Commons
A Gévaudan-i emberevő bestia
Az emberevő farkast, vagy farkaskutyát 1764 és 1767 közt több, mint kétszáz, a dél-francia Gévaudan tartományban történt állattámadásért tették felelőssé, melyek közül 113 halállal végződött, ebből 98 esetben pedig a szörny részben el is fogyasztotta a zsákmányát.
A 90-szer 80 kilométeres területen támadó szörnyről nem egészen egybehangzó leírások maradtak fenn, de a legtöbb egyetért abban, hogy tehén méretű, farkasszerű lényről van szó, óriási fogakkal.
A francia kormány minden erejét megmozgatta az emberevő megöléséért, így a hadsereg, királyi vadászok és néhány nemes is keresztül-kasul bejárta a területet. 1765 nyarán XV. Lajos francia király két emberét küldte el, akik szeptember 20-án végeztek egy 1,7 méter hosszú, hatvan kilós szürke farkassal, akiben a túlélők a támadójukat látták. Az állatot kitömték, és a király Versailles-i udvarába küldték, aki szolgálataiért bőségesen megjutalmazta a férfit.
A támadások ezzel viszont nem értek véget, 1767 nyaráig még legalább tíz támadás történt, mikor egy helyi vadász, Jean Chastel is leterített egy óriási farkast. Rövidesen legendák röppentek fel arról, hogy Chastel saját készítésű, megszentelt ezüstgolyóval intézte el a rémet, akinek a gyomrában emberi maradványokat is találtak.
Fotók: Wikimedia Commons
A Bagolyember
Először két testvér, a tizenkét éves June, és a 9 éves Vicky Melling számolt be a cornwall-i Mawnanban felbukkanó Bagolyemberről, akik egy embernagyságú, tollas lényt vettek észre a falucska templomtornya felett.
Nem ők voltak az egyetlenek, akik beszámoltak a lényről, néhány hónappal később két egymást követő napon, július 3-án és 4-én is két-két lány látta a tollas, világító szemű embert, de a jelentések 1978 nyarán, 1989-ben és 1995-ben is bukkantak fel.
Fotó: Forteana és Horrorpedia
Rugóláb Jack, Anglia
Az először 1837-ben felbukkant (noha húsz évvel korábban is voltak már hasonló pletykák) Rugólábat izzó szemű, fémes karmokban végződő kezű, fekete köpenyes, testhez simuló ruhát viselő férfiként írták le a szemtanúk. Nevét óriási, három-négy méter magas ugrásairól kapta.
A férfi sosem gyilkolt, de több alkalommal ejtett áldozatain mély sebeket, legtöbbször viszont csak ijesztgetett és nőkről tépte le a blúzukat.
A leghíresebb eset talán Jane Alsop-é, aki 1838 február 19-ének estéjén épp apja házában tartózkodott, mikor egy magát rendőrnek valló férfi kopogtatott be, azt állítva, hogy az utcán elcsípték Rugólábat, és némi fényt szeretne kérni. Jane ajtót nyitott, a férfi pedig ledobta a köpenyét, a lehető legförtelmesebb és legfélelmetesebb látványt nyújtva. A szemei izzottak, szájából kék és fehér füst dőlt, letépte a nő köntösét, és jéghideg, fémes karmaival véresre karmolta a nő nyakát és karját. Ekkor jelent meg az ajtónál Jane nővére, a férfi pedig egy szempillantás alatt eltűnt.
Utolsó leírása 1904-ből, Liverpoolból származik.
Fotó: Wikimedia Commons és Cryptidz Wiki
A valószínűleg egy óriáskígyó és egy gyík rövid életű nászából született, Alpokban élő Tatzelwurm
Fotó: Forces of Geek
Az állat hossza egyes források szerint fél, mások szerint két méter, kerüli az embereket, egy esetleges találkozás esetén pedig hihetetlenül agresszívvé válik. Barlangokban és saját maga által fúrt földalatti járatokban él. Néhány legenda szerint képes mérgező gázfelhőt kibocsátani, de a sárkányokhoz hasonlóan akár tüzet is tud fújni.
Az ábrázolások jó részén macskafejű, kígyótestű szörnyeteg, amelynek mellső lábai karomban végződnek.
Fotó: Forumtr
A Berliner Illustrierte Zeitung egyik, 1935 áprilisi száma beszámolt róla, hogy a svájci Alpokban egy Balkin nevű fotósnak teljes véletlenül sikerült lefotóznia a lényt, de annak inkább hal-, mint macskafeje van.
A Berkeley Square névtelen réme
A Berkeley Square 50-es számú házát, mely 1770 és 1827 közt a brit miniszterelnök, George Canning lakhelye volt, az újságok 1840 óta egy “egy igazán démoni lény által megszállt” kísértetházként emlegették. Léteznek történetek a legfelső szinten kísértő fiatal nő szelleméről, aki az egyik ablakból kiugorva végzett magával, de egy férfiéról is, akit családja a padlásra zárt, és egy résen keresztül etették, míg megőrült és meghalt.
Az első részletesebb jelentés 1872-ből származik, mikor a brit főnemes, George Lyttelton egy éjszakát töltött a padláson. A férfi barna ködre lett figyelmes, amire persze azonnal rálőtt. Reggel a töltényhüvelyt megtalálták, de a célpontot nem. Lyttelton négy évvel később lett öngyilkos, állítólag a padláson töltött éjszaka hatására. Később egy cselédlányról is szó esik, akit takarítani küldtek a legfelső szobába, de ott olyan látványban volt része, amely megbontotta az elméjét, rövidesen pedig egy elmegyógyintézetben távozott az élők sorából.
A húszéves Sir Robert Warboys nem igazán hitt ezeknek a városi legendáknak, így barátai véleménye ellenére eldöntötte, hogy eltölt egy éjszakát a ház egyik felső szobájában, mindössze egy pisztoly és egy gyertya társaságában. Negyvenöt percnyi szobában tartózkodás után különböző zajok, majd lövés hangja szűrődtek ki a szobából. A közelben tartózkodó háztulajdonos először nem látott semmi változást a szobában, majd meglátta Warboys élettelen testét a sarokban, arcán rémisztő kifejezéssel.
Az épület nemsokára lakatlanná vált, rossz híre miatt pedig senki sem kívánta kibérelni. Ez épp kapóra jött két, a városban szállást találni képtelen tengerész számára, akik épp abban szobában próbáltak meg aludni egyet, ahol korábban Warboys-t érte a halál. Egy órával később egyikük, Edward Blunden arra ébredt, hogy egy rejtélyes, szürke lény mászik a padlón. Felébresztette társát, Robert Martint, majd kezébe vette fegyverét, de a lény a nyakába ugrott. A frissen felébredt Martin rendőrért szaladt, de mire visszatért, Blunden eltűnt. Testét később a padláson találták meg, törött nyakkal és arcán torz grimasszal. A következő évtizedekben többen számoltak be az entitásról, melyet nyálkás csápjai miatt poliphoz hasonlítottak.
Fotó: H. Scribbles
A skót jeti, az Am Fear Liath Mòr (A Nagy Szürke Ember), amely Skócia második legmagasabb hegyén, a Ben Macdui-n és annak környékén él
Fotó: Warriors of Myth
Az embereknél akár három-négyszer is magasabb, leginkább kimosott Chewbaccára hasonlító, szürke szőrrel borított lény a skót mondavilág szerves része, legkorábbi említései a XIII. századból valók.
Fotó: BlurryPhotos
Az állat közelsége kényelmetlen érzést okoz az arra járókban, A XX. század során több tucat hegymászó is beszámolt hirtelen rájuk törő erős rettegésről, vagy kényelmetlen érzésről.
