A Magyar Rádió vezetése szerint az írók a hallgatóknak okozzák a legnagyobb veszteséget, ha letiltatják alkotásaikat. Parti Nagy Lajos kitart a döntése mellett.
Életének hatvannyolcadik évében elhunyt Csemer Géza író, forgatókönyvíró, színházi rendező, a Reneszánsz Roma Műhely Alapítvány és a Cigány Színházi Társulás elnöke és rendezője.
Mivel a Berlinale meghívta a versenyprogramjába Fliegauf Benedek Csak a szél című filmjét, az alkotást nem vetíthetik a február 2. és 5. közötti 43. Magyar Filmszemlén.
PeCsa Music Hallként működik tovább az egykori Petőfi Csarnok. Az intézmény új üzemeltetői több régi programot megtartanak, ám reformokat is terveznek.
Visszavonta a Michael Jackson ügyében gondatlan emberölés vádjával elítélt Conrad Murray elleni 100 millió dolláros kártérítési igényét a 2009-ben elhunyt énekes családja.
Szkárosi Endre író, költő, műfordító kapta idén a Mészöly Miklós-díjat, amelyet csütörtökön, a névadó születésének 91. évfordulóján adtak át Szekszárdon.
Felforgatás vádjával tíz év börtönre ítéltek Kínában egy írót, aki esszéiben arra buzdított, hogy mindenki álljon ki a jogaiért - mondta el az elítélt egyik rokona a Reuters hírügynökségnek.
Kitüntetéseket adott át a Petőfi Irodalmi Múzeumban a magyar kultúra napja alkalmából Halász János és Szőcs Géza. Az intézmény előtt a rendezvénnyel párhuzamosan flash mobot tartottak.