Majdnem napra pontosan tíz éve, 2014. január 12-én debütált a True Detective (A törvény nevében) első epizódja, amelyről elsőre úgy tűnhetett, hogy egy egyszerű krimi lesz Woody Harrelson és Matthew McConaughey ígéretesnek tűnő párosával, végül szinte azonnal kultstátuszba emelkedett. Távolról sem az volt, amit a műfajtól megszokhattunk, sőt, kifejezetten lassú, filozofálgatós, melankolikus élményt adott egy tökéletes duóval és legalább egy olyan vérfagyasztó pillanattal, amely vélhetően sokak fejében azóta is élénken él.
A sorozat showrunnere, Nic Pizzolatto eredetileg regényként írta meg a történetet, ám rendkívül bölcs döntésként arra jutott, hogy sorozatként még jobban működne. Látva a True Detective óriási sikerét, az HBO még 2014 januárjában kétéves szerződést kötött a showrunnerrel, akitől még két évadot vártak a sorozatból. Ám a másfél évvel később bemutatott folytatás hiába vonultatott fel olyan sztárokat, mint Colin Farrell, Rachel McAdams vagy Vince Vaughn, nemhogy nem közelítette meg az első évad színvonalát, hanem egyenesen megcsúfolta azt. Vélhetően ez is közrejátszott abban, hogy a folytatásra négy évet kellett várni, a 2019-ben debütáló, Mahershala Ali főszereplésével készített harmadik évad ha ugyan kicsit görcsös szolgalelkűséggel is próbálta másolni az első évad sikerreceptjét, legalább nagyjából emlékeztetett arra, miért is szeretik az emberek a True Detective-et. Pizzolatto még a harmadik évad bemutatása előtt beszélt egy potenciális folytatásról, amelyhez több ötlete is volt, ám aztán 2020-ban mégis az FX-hez igazolt, kérdésessé téve ezzel azt, hogy mi lesz a sorozat sorsa, amelynek jogait az HBO birtokolta.
És míg azt hihetnénk, nincsen True Detective Pizzolatto nélkül, az HBO mégsem így gondolta: ugyan executive produceri kreditet kapott az egykori showrunner, a sorozatot teljes egészében a mexikói Issa Lópezre bízták. A negyedik évadra újabb öt évet kellett várni, és több területen is az elsőnek számított: ez kapott először alcímet (Night Country), ez volt az első Pizzolatto nélkül, az első, amelyet egy női showrunner készített, ugyancsak az első abban, hogy az eddig erősen férfidominált sorozatban ezúttal két női főhős legyen, ráadásul Jodie Foster először vállalt tévés munkát 1975 óta. Nagy változás ez ahhoz képest, hogy az előző évad csak az első koppintásával tudta valamicskét visszaépíteni a sorozat renoméját, ám a folytatást látva pontosan erre volt szüksége a True Detective-nek.
Ismét peremvidéken járunk, ám a helyszín nem is állhatna távolabb a korábbi részek meleg, fülledt miliőétől: Alaszkában. A fiktív városka, Ennis szó szerint a világ végén fekszik, ráadásul van, hogy hosszú ideig fel sem jön a nap, nem csoda, hogy aki nem ide születik, az vagy menekülésként, vagy büntetésből, de semmiképp sem önként és kacagva kerül ide. Ilyen a két főszereplő is: Liz Danverst a munkahelyi rivalizálás ültette az alaszkai kispadra, Evangeline Navarro pedig húgával együtt itt próbál új életet kezdeni egy komoly csapás után. Mindkét nő kőkemény, fokozatosan derül ki, hogy mindkettejük múltját súlyos traumák szegélyezik, ráadásul közös múltjukban is törés lehet, mivel láthatóan ki nem állhatják egymást. Egy furcsa bűntény azonban mégis összehozza őket, a helyi kutatóközpont teljes legénysége ugyanis szőrén-szálán eltűnik, majd nem sokkal később bizarr szoborcsoportként találják meg őket anyaszült meztelenül, rémülettel az arcukon jégbe fagyva a havas semmi közepén. Navarro kopói megérzése azt súgja, hogy az ügynek köze lehet ahhoz az általa már-már megszállottan kezelt ügyhöz, amely során néhány évvel korábban megöltek egy fiatal aktivistát. Danversszel közösen próbálják meg felgöngyölíteni az ügyet, amely nem nélkülözi a misztikumot és az egyre nagyobb disznóságokat felfedő bonyodalmakat sem.
López még a koronavírus-járvány alatt kezdte írni a történetet – saját bevallása szerint ezért ilyen sötét és kemény a negyedik évad, mivel a pandémia lelkileg rettentően megviselte. Mindez valóban meglátszik a végeredményen: a Night Country nem pusztán melankolikus, hanem egyenesen éjsötét. Szó szerint is: remek alkotói döntés volt oda helyezni a sztorit, ahol valóban a teljes sötétségben kell navigálniuk a szereplőknek átvitt értelemben és szó szerint is. És míg a sarki sötétségen viszonylag könnyű túllendülni egy lámpával, addig a belső sötétséggel már láthatóan sokkal nehezebben birkóznak meg a kívülről keménynek mutatkozó szereplők. A sötétség nemcsak a szimbólumok terén hálás eleme a filmnek, hanem a látványt tekintve is: a Night Countrynak hihetetlenül erős vizualitása van, nagyon jól játszanak benne a kontrasztokkal, a fénnyel és a sötétséggel, ahogy a hóval és a jéggel is.
És minthogy López egy mágikus realizmussal átitatott mexikói horrorral (Tigers Are Not Afraid) robbant be a köztudatba, a Night Country nem véletlenül a legfélelmetesebb a True Detective-évadok közül: egyrészt a sarkvidéki kutatóállomáson tömegesen elhulló tudósok láttán képtelenség nem A dologra gondolni John Carpentertől, másrészt a kísértetfilmetől kezdve a zombifilmekig mindenféle elemet felvonultat a sorozat, kifejezetten hatásosan. Ha ez nem lenne elég, akkor ott a pszichológiai nyomasztás, a Night Country ugyanis legalább annyira szól a feldolgozatlan gyászról, a transzgenerációs traumákról, ezekből fakadóan a normális emberi kapcsolatok kialakításának hiányáról, de az aktivizmusról, a bajtársiasságról vagy épp az ősi kultúrákról és az inuitokról, mint egy bizarr nyomozásról. Emellett a történetet is kellően okosan csavarja: ember legyen a talpán, aki a befejező, hatodik rész küszöbén meg tudja mondani nemhogy azt, ki felelhet a gyilkosságokért, hanem egyáltalán azt, természetfeletti erők munkálkodnak-e a háttérben, vagy kifejezetten ügyes szemfényvesztők.
A Night Country egy ízig-vérig női történet, abból fajtából, ahol nem próbálják feddhetetlen szuperhősöknek ábrázolni a nőket, és balekoknak a férfiakat. Maga Danvers is egy végtelenül antipatikus alak, aki csak szexre használja a férfiakat, és előszeretettel vágja mindenki arcába, hogy utálja az embereket. Foster látható élvezettel formálja meg a kőkemény zsarut, akit minden elviselhetetlenségével együtt sikerül olyan karakterré tenni, akiért őszintén tud szorítani a néző – és nem csak azért, hogy kapja el végre a gyilkost, hanem hogy belső megnyugvást is találjon. És bár az Oscar-díjas színésznő jutalomjátéka szinte magától értetődő, egyenrangú társa a Navarrót alakító Kali Reis, aki mondhatni kezdő színészként állja meg a helyét Foster mellett: mindössze két éve debütált ebben a minőségben, a Night Country csak a harmadik munkája, egyébként világbajnoki címmel is rendelkező profi bokszoló.
A mellékszereplők is egytől egyig olyanok, hogy szívesen néznénk őket tovább: ott a családját a munkájáért kis híján feláldozó kezdő rendőr, Peter (Finn Bennett), Danvers nevelt lánya, Leah (Isabella Star LaBlanc), a rendőrség gyanúsan sunyi, mégis szánnivaló alakja, Hank (John Hawkes) vagy épp a sorozat egyik gyöngyszeme, a Fiona Shaw által alakított Rose, akivel az a legnagyobb baj, hogy kevés játékidőt kap. A forgatókönyv ráadásul arra a bravúrra is képes, hogy mindannyian izgalmas és sokrétű karakterek legyenek, akik hol az együttérzés, hol a szánalom tárgyai lesznek, mégis végig emberiek maradnak.
Nem tudhatjuk, milyen vad ötletek voltak Pizzolatto fejében a folytatásra, ahogy azt sem, sikerült-e volna úgy megvalósítania őket, hogy úgy kússzon be az ember bőre alá, mint ahogyan az első True Detective évad óta semmi. Akár istenkáromlásnak is tűnhet kijelenteni, de ennek megvalósulásához végül Pizzolatto sem kellett, csak egy teljesen új showrunner és az ő teljesen új megközelítése. López egyszerre vitte tovább a True Detective-szellemiséget, és merte megreformálni azt, és épp ez bizonyult annak, amire a szériának a legnagyobb szüksége volt.
A True Detective férfias és fülledt. A Night Country, hideg, sötét és női. Úgy gondoltam, azzal mutatom meg az embereknek, mit is imádunk annyira ezen a sorozaton, hogy a teljes ellentétét csinálom meg
– nyilatkozta a rendező. Az a típusú bátor hozzáállás ez, amelyet nem feltétlenül mernének sokan meglépni egy szebb napokat látott kultsorozat esetében. Ha viszont az ígéretes vízióhoz igényes és átgondolt megvalósítás társul, akkor megtörténhet az, amire nem sokan mertek volna fogadni: a Night Country a legjobb dolog, ami a True Detective-vel történhetett.
True Detective: Night Country, 2024, 6 epizód, 24.hu: 9/10
