Molnár Ferenc eredetileg a Tanulók Lapjában, számos darabra szabdalva közölt regénye, a Pál utcai fiúk könyvként való első kiadása (1907) óta a legnépszerűbb, számos nyelvre lefordított magyar irodalmi művek egyike, így nem meglepő, hogy már a két világháború között is többször vászonra vitték: 1917-ben és 1924-ben Balogh Béla némafilmként, az amerikai Frank Borzage a harcot középpontjába helyező akciófilmként (No Greater Glory, 1934), két olasz rendező pedig rövidfilmként, mindössze tizennyolc percben (I ragazzi della via Paal, 1935) mesélte el a történetet.
A következő három évtizedben nem készült belőle új feldolgozás, köszönhetően annak, hogy Molnár a nácik elől Darvas Lilivel együtt az Egyesült Államokba emigrált, a gyártási jogokat pedig a tengerentúlon adta el.
A szocializmus évtizedeinek egyik legfontosabb rendezője, Fábri Zoltán már 1956-ban álmodozott arról, hogy a regényhez minden részletében hű adaptációt készít belőle, az azonban csak egy teljes évtizeddel később, a Kaliforniában élő magyar producernek, Bohém Endrének köszönhetően jött létre, hiszen a szakember a Columbia cégtől, illetve Darvastól megszerezte a jogokat, majd Fábrival ketten a forgatókönyvet is megírták.
Az amerikai-magyar koprodukcióban készülő filmnél az amerikai fél kikötötte, hogy csak angol nyelven foroghatnak a jelenetek, így a gyerekszínészek kiválasztásánál a rendező nem választhatott tehetséges magyar fiatalokat – a szereplőválogatás végül Londonban zajlott, ahol
A budapesti forgatásra végül tizenegy, rangos brit színiakadémiákon tanuló gyerek érkezett: az 1968 áprilisában, a Vidámpark ma már műemléki védettségű körhintáján indult munkák a Múzeumkert, az újlipótvárosi Gogol és Visegrádi utcák sarkán lévő foghíjon felépített grund, illetve a Füvészkertet utánzó (később az Abigél forgatását is látott) vácrátóti arborétum érintésével három és fél később jutottak el a zárójelenetig.
Bohém a munkák első napján kimondottan optimistának tűnt, sőt, kijelentette: a világpremiert az ENSZ New York-i központjában tartják majd – erre végül nem került sor –, a stáb tagjai pedig szintén jókora optimizmussal, felkészülten érkeztek.
A Nemecsek bőrében főszereplővé váló tizenhárom éves Anthony Kemp volt közülük talán a legelhivatottabb, hiszen a Hétfői Hírek a forgatás első hónapjának végén született írása (1968. ápr. 29) szerint
már háromszor olvasta el a regényt s ha arra gondol: kisbetűvel írják a nevét és a film végén meg kell halnia – nem állja meg sírás nélkül.
A budapesti mozikban – ahol a jegyhez egy ideig csinos kitűző is járt – 1969. április 3-án, a tengerentúlon pedig két és fél hónappal később bemutatkozó, a legjobb idegennyelvű filmnek járó Oscarra is jelölt (ezt végül a négyrészes Háború és béke kapta meg) film szereplői közül végül neki jutott a legnagyobb elismerés: a Filmvilág (1969. március 1.) szerint
elég volt megjelennie a vásznon, hogy máris fél győzelmet arasson: első pillantásra elfogadták Nemecseknek.
A véleménnyel a Látóhatár című lap (1969. máj. 1.) is egyetértett, bár a fiú keresztnevét nem találta el:
a megnyerő csúfságú kis Antohny Kemp olyan átéléssel, gazdag nüanszokkal, annyi finom visszafogottsággal játssza el Nemecseket, hogy már ezért is érdemes volt megcsinálni a filmet.
A siker ellenére Kemp gyorsan megunta a filmezést, pedig karrierje meglepő tempóban ívelt felfelé. IMDB-lapja szerint alig másfél évvel a Pál utcai fiúk előtt kapta meg az első szerepét a kultikus brit sci-fi sorozat, a Doctor Who (Ki vagy, Doki?, 1963-1989, 2005-) negyedik évadában a négy gyermekpap egyikeként.
Az epizód néhány részletet leszámítva nem maradt fenn, a BBC akkori gyakorlata szerint az eredeti szalagokra szinte azonnal új műsorokat vettek fel. A fiú képernyőn töltött első pillanatait ettől függetlenül azonban mégis megtaláltuk – ezen a töredéken az első két feltűnő fiú valamelyike ugyanis biztosan a későbbi Nemecsek:
A hivatalos stáblistára ezzel fel sem jutó fiú rövidesen a Sir Arthur Conan Doyle címmel futó, az író Sherlock Holmes világát nem érintő sztorijainak egyik adaptációjában, majd a Dickens-regényből született Oliverben (1968) tűnt fel, amit a Cry Wolf című tévéfilm főszerepe követett. Az egy polgármester túlzott képzelőerővel megáldott fiát – akinek a felnőttek a számos furcsa történet után egy valódi veszélyhelyzetben már nem hisznek – játszó fiú számára a következő lépcsőfokot a Pál utcai fiúk jelentette, ami nyilvánvalóan hozzájárult ahhoz, hogy a Twinky-ben (1970) Charles Bronsonnal kerüljön egy vászonra, a Cromwellben (1970) pedig Alec Guinness és Timothy Dalton mellett a fiatal Henry Cromwell bőrébe bújhasson.
Ez volt az a pont, ahol elege lett a kamera előtti játékból, így rövidesen elköszönt a színészettől, rövidesen pedig már a fafelületeket és márványt imádó belsőépítészként dolgozott. Az azóta eltelt évtizedekben persze a filmiparba is visszakacsintott, csak épp a kamera túloldalán állt: a Doctor Who egy 1989-es epizódjában a díszlettervezők csapatát erősítette.
Kempet 2007-ben, a Molnár-regény századik születésnapjának apropóján a New York-i Magyar Kulturális Központ és a Londoni Magyar Kulturális Intézet újra meghívta Budapestre, hogy végiglátogassa a forgatási helyszíneket, illetve találkozzon Molnár egyik unokájával, a a többek közt a Szomszédokat is jegyző Horváth Ádámmal (1930-2019).
Az akkor ötvenkét éves, melegségét nyíltan vállaló férfi ekkor a Szabad Földnek (2007. márc. 6.) némi meglepetésre arról mesélt, hogy
majd egy kedves történetről is megemlékezett: a látogatás során, az einstand-jelenet forgatási helyszínét adó Múzeumkertben a szervezők három üveggolyóval is meglepték:
azt mondták, negyven év után visszaadják, és már örökre nálam maradhatnak.
A magyar szinkron
A zuglói filmgyárban készült magyar szinkronból részt vállaló gyerekek több esetben is amatőrök voltak: ilyen volt Nemecsek magyar hangja, Ősz Róbert is, akire a rendező munkatársa, Luttor Mara barátaival együtt előbb statisztaként számított: a szakember a stúdió előtt szólította meg őt, rövidesen azonban kiderült, hogy mivel Kempnél is alacsonyabb, ezért nem szerepelhet a filmben.
Rövidesen azonban hangfelvételre hívták be, ahol kiderült, hogy mégis részese lesz a munkának, a moziba látogatók azonban csak a hangját fogják hallani – írta a Képes Film Híradó (1969. ápr. 1.):
Kempnek nincs saját honlapja, belsőépítészeti tevékenységéről pedig nem lehet sokat tudni, a villámriportban azonban elhangzik egy érdekes állítás – eszerint
