Kultúra

Rónai Egon: Igenis van becsülete a tudásnak

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
A világ legnehezebb vetélkedőjeként aposztrofált 500 már első évadjával is komoly sikert hozott az ATV-nek, ám aztán jött a Covid, és vele a kényszerszünet. Most azonban jöhet a folytatás, a második évad forgatásán pedig a 24.hu is ott volt. A műsor készítéséről Rónai Egont és a vetélkedő producerét, Wisinger Jánost kérdeztük.

Ugyan a tudásalapú vetélkedőműsorokat már sokszor, sokan temették – mi is elemeztük az egykor a csatornák legfontosabb műsoraiként számon tartott kvízműsorok visszaszorulásának miértjeit –, ám az ATV máshogy látja a helyzetet.

Kapcsolódó
Az, hogy valaki művelt, ma már nem érdekel senkit
A műveltségi vetélkedők évtizedeken keresztül a televíziók legfontosabb műsorai voltak, ma viszont már alig látni ilyet a képernyőn. De vajon miért?

Szerintük a tudás, a műveltség ma is érdekes tévéműsor-alapanyag lehet, és míg a legtöbb nagy kereskedelmi csatornán az ügyességen, a szerencsén vagy éppenséggel pont a tudatlanságon alapuló vetélkedők, úgynevezett game show-k futnak, addig az ATV néhány éve visszahozta műsorstruktúrájába a kvízműsorokat. 2019-ben a nemzetközi vetélkedőlicensz alapján készült 500-zal tették le voksukat a műfaj mellett, melyet „a világ legnehezebb vetélkedője” szlogennel hirdettek. Az 500 jól futott, és a csatorna szinte azonnal be is tervezte a folytatást, ám a tervek végül máshogy alakultak: jött a Covid-járvány, leállt az ország, a filmek, sorozatok, tévéműsorok felvételei is szüneteltek egy időre, így az 500 második évadja bizonytalan időre lekerült a porondról. De csak az 500, a kvízműsor, mint műfaj nem: tavaly októberben a csatorna a hasonlóan puritán formátumú, csak a kérdés-válaszokra fókuszáló, saját fejlesztésű Géniusszal jelentkezett.

Farkas Norbert / 24.hu

Évekkel ezelőtt az ATV vezérigazgatójának, Németh S. Szilárdnak jutott eszébe, hogy vissza kellene hozni a tudásalapú kvízeket a képernyőre. Megtetszett neki az 500 formátuma, meglátta benne azt, ami a mai tévézésben egy ilyen vetélkedőt sikeressé tesz. Már az első 500-nak az volt a tanulsága, hogy igenis van becsülete a tudásnak. Tehát, míg sokan azt gondolják, hogy csak az a jó játék, ami a fizikai képességeken alapul – ugye, rengeteg ilyen van mostanában –, addig ez az ötlet pontosan azt bizonyította be, hogy a játékosok tudása is magával tudja ragadni a nézőt. A Géniusz is ezért született, és ezért lesz újra 500 is

– mondta az ATV kvízműsor-tapasztalatairól a forgatáson Rónai Egon, aki az első után az 500 második évadját is vezeti. A Géniusz jól futott, mi is kedveltük, nemrég a Televíziós Újságírók Díját is megkapta a műsor. Most mégis visszatértek az 500-hoz: április 19-től indulnak az új évad adásai.

Kapcsolódó
A Géniusz visszatekeri az időgépet, és tényleg az nyer benne, aki tudja a helyes választ
Az ATV kedd este induló vetélkedője a valóságshow-k előtti tévés korszakot idézi.

„Az 500 a Warner licensze, és ahhoz képest, hogy milyen kötelmekkel szoktak ezek a licenszszerződések futni, az ATV meglehetősen nagy szabadságot kapott ennek megvalósításában. Ugyanakkor, mivel megvan benne a feszültség, a ritmus, van párbaj, tehát nemcsak az óra az ellenség, így ebbe a formátumba kár belenyúlni” – mondta el Rónai Egon, aki nagyon élvezi, hogy a közéleti, politikai műsorokhoz képest itt ő is kevésbé szigorú szerepben jelenhet meg. Mint mondja, gyakorlatilag ő is játszik, hiszen a kérdéseket és a helyes válaszokat ő sem tudja előre, az első évad forgatásakor ugyanis rájött, hogy ha meg is kapja a kérdéseket-válaszokat a szerkesztőktől, sok esélye úgysincs arra, hogy érdemi mennyiséget megjegyezzen közülük, hiszen három-négyezer kérdés várja a sorra kerülést.

Farkas Norbert / 24.hu

„Ha gyorsan kiesik az első játékos, akkor jön a következő tízszer három kérdés föl a táblára. És aztán megint. És aztán megint. Szóval azt mondtam, hogy inkább én is együtt játszom a versenyzőkkel. Ettől ez nekem egy egészen másfajta feladat, mint egy politikai műsort vezetni. És persze önmagában más helyzet az is, hogy a szereplőink nem profi médiaszereplők, hanem hétköznapi emberek, akiket fel kell oldani a forgatáson. Játszottam egy hölggyel, aki konkrétan úgy jött be, hogy neki az bőven elég, hogy megnézheti, hogyan készül ez a tévéműsor, és az első pár kérdése alatt azzal volt elfoglalva, hogy hol vannak a lámpák és a többi – tündéri volt, viszont közben gyűjtötte a rossz válaszokat. Aztán rájött, hogy azért itt ötvenezrek repkednek, és amint túltette magát azon, hogy mennyire lenyűgözi a forgatás, kiderült, hogy szenzációs a tudása” – mesélte a műsorvezető.

A szereplők továbbra is a legváltozatosabb háttérből érkeznek: Wisinger János, a műsor producere kiemelte, hogy látványosan sok tanár akad a játékosaik között.

És nemcsak a humán tárgyakat tanító tanárok! A reál szakosok közül sokaknak van hatalmas humán műveltsége is. De például sok jogász is van a versenyzőink között, akadnak rendezvényszervezők és diákok is, még BKV-ellenőr is jött a castingra.

A műsor szereplőválogatásáról a producertől megtudtuk azt is, ma már sokat segít nekik az, hogy a közönségnek is feltűnt a csatorna vonzódása a klasszikus kvízműsorok felé, így sokszor a kvízműsorokat szerető játékosok maguk is jelentkeznek náluk, ez a Géniusz és a második 500 esetében is így volt, ezért az 500 második évadjának szereplőválogatását már jóval könnyebb volt levezényelni, mint az előző vetélkedőkét. Wisinger kiemelte azt is, hogy a kvízjátékozásnak van egy elég komoly, alternatív kultúrája: bár a tévében sokáig nem voltak kvízműsorok, ennek ellenére sok ezren játszanak az országban folyamatosan kocsmakvízeken és kvízklubokban.

Mint mondta, ma már azokban a műsorokban, ahova civil szereplőket keresnek, nagy részben nem a meghirdetett castingokon jelentkezők töltik ki a műsorokat, a szerkesztőségek inkább direkt megkereséssel választják ki a szereplőket, azaz maga a csatorna veszi fel a kapcsolatot a közösségi oldalak segítségével olyan emberekkel, akik potenciális játékosok lehetnek. Ez európai meg amerikai viszonylatban is így van, és messze nem csak a kvízek esetében: zenei tehetségkutatóknál és a különböző beköltözős valóságshow-k esetében is így keresnek szereplőket a csatornák. Az 500 játékosgárdájának összeállítása körülbelül három hónapos folyamat volt: akik szívesen játszanának a műsorban, azoknak egy tudásalapú tesztet kell kitölteniük, akik ezen a teszten jól szerepelnek, azok kerülhetnek be a műsorba, ahol a pénznyeremény mellett néhányan kisebbfajta hírnevet is nyertek.

Tiba Imre az előző fordulóból például országosan híres ember lett. És szerintem most is megvan már a sztárunk. Még nem ismerik a nézők, de majd meglátják, egy rendkívül szimpatikus, nagyon fiatal játékos az egyik ilyen

– mondta el Rónai Egon, aki szerint a közönség szeretetéhez kell ugyan a karakter, de a legfontosabb mégis az, hogy a játékos tudása nyűgözze le a nézőket: „Nem egyféle irányú tudást várunk, hanem a bulvártól az ókorig mindent – ráadásul a ketyegő óra nyomása alatt. Azért erre nagyon kevesek képesek.”

Az 500 április 19-én indul az ATV-n, és minden kedden, szerdán és csütörtökön lesz látható.

Farkas Norbert / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik