Ízlelgessük kicsit a kifejezést: családi film. Hogy néznek ki ezek általában? Fészek-jelleg, pihepuha, bélelt világ, apró-cseprő problémák viszonylag fájdalommentes megoldása, háziállatok, gyerekek, kedves dolgok, minden konfliktus mellett is összességében feelgood hangulat. Szeretjük a családi filmeket, be lehet őket tenni vasárnap délutánonként, ezeket nézve emészteni a bejglit ünnepekkor, iskolai moziprogram szervezésekor kockázatmentes választás. De az feltűnt már, hogy ezek elsöprő része mennyire egyféle társadalmi közegben játszódik? Ha az ember a mozifilmekből indul ki, hajlamos azt hinni, hogy a családi összetartozás és a szeretet csak bizonyos státusz felett érvényes. Két kereső, négy (nyolc) kerék, golden retriever, léckerítés, szép kanapé, „nyaralás görögbe”, „síelés osztrákba”, és majd akkor, ha ez megvan, beszélhetünk a családi konfliktusokról és azok elsimításáról, a szülő-gyerek viszonyról, a szeretet mindent elsöprő, megoldó, felülíró erejéről, a kötődésről és leválásról meg a többiről. És ha ezek a materiális feltételek nem adottak, akkor a családról csak mint erőszak, elhanyagolás, hibás minták terepéről beszélhetünk, ahonnan menekülni, kitörni akar a hős, amelyeket hátrahagyni emberi és szakmai teljesítmény. Pedig a család szárnyakat adó felhajtóerő és lehúzó mocsár is tud lenni státusztól függetlenül.
Niki átlagosan csibész gyerek, nem lóg folyton a suliból, de azért időnként igen, nem az a kimondottan balhés kislány, de azért nem veti meg a szabályszegést, és legjobb barátnője is inkább a vagány rosszkislány-vonalon helyezkedik el, persze megfelelően stabil háttérrel. Niki szuperképessége, hogy úgy hazudik, mint a vízfolyás, nem annyira rosszaságból, inkább csak hogy érdekesebbnek, színesebbnek, jobbnak mutathassa be egyébként nem túl derűs életét. Nagyszülei nevelik, pontosabban a nagyanyja, ugyanis a nagyapja már nem képes ellátni magát, így a nagyi gondozza, ennek megfelelően pénz épp csak a legfontosabbakra jut. A szülők sehol: Niki anyja már nem él, apja pedig nem sokkal ezelőttig börtönben volt, de hiába van már kinn, a nagyi szigorúan tiltja, hogy Niki találkozzon vele. Ennek ellenére, amikor egy véletlen folytán esélye nyílik, hogy megtalálja, Niki nem hezitál sokat, apja, Tibi pedig a kezdeti távolságtartás után örül újra megtalált kislányának. A furcsa páros egyre többet lóg együtt, kisebb-nagyobb kalandokba és balhékba keveredve, ám a folyamatosan erősödő apa-lánya viszonyt a körülmények egyre inkább veszélybe sodorják.
A Külön falka karakterközpontú, nem túl akciódús mozi, története tulajdonképpen leírható e két szereplő lassú közeledésével egymás felé. Mint ilyen, nem igazán működne, ha a főhősei hiteltelenül lennének megírva és/vagy eljátszva. Szerencsére a Külön falka főszereplő párosa, Dietz Gusztáv és Horváth Zorka egészen fenomenális casting-teljesítmény, mindketten – első filmszerepükben – feledhetetlenül tiszta, érzékeny, mély és katartikus teljesítményt nyújtanak, mert van nekik mivel dolgozni.
Kis Hajni ugyanis, aki Szántó Fannival közösen írta a forgatókönyvet, komoly ember- és társadalomismeretről tesz tanúbizonyságot, így hőseik érdekes, hús-vér, nagyon ismerős, filmen mégis alig látott figurák. Tibihez hasonló, a szabálykövető életet és az indulatkezelés legalapvetőbb módszereit soha meg nem sajátító, azaz a többségi társadalom szemében balhés és „pöccre induló”, de a kemény külső alatt vajszívet és traumákkal teli múltat rejtegető férfiakból rengetegen járkálnak Magyarország utcáin. Nikihez hasonló, nehéz sorsú, csonka családban vagy család nélkül nevelkedő, de korából adódóan eredendően vidám, játékos, kortársai elismerésére, szeretetére mindennél jobban vágyó kiskamaszból sincs kevesebb. Az a kínkeserves, a nyomor szakadékjának szélén táncoló anyagi helyzet, az a súlyos múlttal terhelt családi háttér, amit látunk, szintén sokmilliónyi magyar valósága.
Mégsem láttuk eddig túl sokszor megénekelve ezt a világot, ezeket a hősöket. Ráadásul az alkotók említett emberismerete emberszeretettel és bátor szociális érzékkel párosul. Előbbi ítélkezés nélküli, nyitott és empatikus odafordulást eredményez, amit a néző is kénytelen átvenni, utóbbi pedig komoly előrelépés reprezentáció-fronton. Míg a külföldi filmeknél rengeteget beszélünk a reprezentációról, azaz, hogy viszontláthatja-e magát filmen egy fekete, egy meleg, egy transz, egy ázsiai, egy elhízott, egy fogyatékkal élő, addig itthon ezen a fronton még jócskán a startvonalon vesztegelnek a művészeti produktumok. Jóformán egy kezemen meg tudnám számolni azokat a magyar filmeket, ahol a cigány ember nem bűnöző, a munkásember meg nem alkoholista. Kis Hajni ebből az elhanyagolt munkából végzett el egy tiszteletre méltó részt, és adott egy filmet azoknak az embereknek, akiknek eddig nem nagyon volt.
Pedig, ha kicsit a statisztikák mögé nézünk, vagy kimegyünk az utcára és figyelünk, rájövünk, hogy egyébként ők vannak többségben. Ők, akiknek a stabil munkahely is sok esetben álom, nemhogy az, hogy onnan kiszámítható időpontban érkező fix és versenyképes fizetés érkezzen a bankszámlájukra, abból kifizessék a lakbért, a rezsit, a gyerek iskolai költségeit, a közlekedést, és esetleg még maradjon az evésen túl valami örömre, hobbira, élményre is. És mégis, ha beülünk megnézni egy átlagos magyar filmet, akkor szebb lakásokat, jobb kocsikat, drágább ruhákat és olyan életeket látunk, ami a magyar átlagfizetésből nem valósítható meg.
Vagy ott van a koldusromantika, a nyomornegyedekben virágzó szeretet és idilli boldogság toposzával, amit annak ellenére meglehetősen sokat olvastatnak velünk az iskolában, hogy remélhetőleg nem társadalmi cél a létminimum alatt tartani a felnövő generáció igényszintjét. Akárhogy is, azt, hogy mi van a materiális szempontból gyakorlatilag gondtalan, kényelmes jóléti élet és a nyomor között, alig látni, mozgóképen szinte soha. A Külön falka pótol ebből valamit: nem szegregátumban düledező viskók között járunk, és nem éhezik senki, de a paneltömbök között járó gyerekek lábán eléggé vékonyka már a cipő talpa, egy új, rendes darab meg felejtős, mert már huszadikán „hóvége” van, és a plázás-márkás amúgy se férne bele hó elején sem.
Bár a nem kimondottan tematikus mozikkal – mint a holokausztfilmek és társaik – nemigen szokás ilyet tenni, de el kellene vinni ezt a filmet iskolákba, és nem csak oda, hanem gyermekotthonokba, börtönökbe, munkásszállókra, külföldön dolgozó magyarok közösségeibe is – mert ezeken a helyeken élnek és túlélnek azok, akikről ez a film mesél, akiknek a legtöbb reményt, szeretetet, azonosulásélményt és hangot ad. És közben azért mégsem kampányfilmet nézünk, ízig-vérig szerzői alkotás ez, a legjobb értelemben vett női hanggal, empátiával és gyengédséggel, és akkora szívvel, hogy abba a látszólag kevésbé érdemesek is beleférnek, sőt.
A Külön falka szeptember 30-tól nézhető a magyar mozikban. 24.hu: 9/10
