Kultúra

Siklósi Örs érezte, „hogy neki korábban lesz dolga a halállal”

Baloght Zoltán / 24.hu
Baloght Zoltán / 24.hu

A fiatalon elhunyt Siklósi Örs zenekara, az AWS az énekes-dalszerző halála óta először osztotta meg a nyilvánossággal hosszabban, hogy őket hogyan érintette társuk halála, és egyáltalán, hogyan emlékeznek vissza rá. Mindezt egy több mint negyven perces mélyinterjúban teszik, amellyel az énekesnek szentelt jótékonysági emlékkoncertet is beharangoznák.

Az AWS tagjai, Brucker Bence, Kökényes Dániel, Veress Áron és Schiszler Soma arról beszélt, hogyan reagáltak Örs betegségének hírére, és hogy sosem adták fel a bizakodást, az pedig, hogy társuk ilyen fiatalon belehal a leukémiába, eszükbe sem jutott. De ez a zenekar elmondása szerint az énekesnél sem volt másként, ő is tervezgetett, a jövőre koncentrált, és még a műtétjei után is az volt az első gondolata, hogy a zenekar tagjai vajon hogyan élik meg az eseményeket.

Szóba kerül az is, hogy a dalszövegek utólag, a történtek fényében újraolvasva teljesen új értelmet nyernek. Erről az AWS a következőképp mesél:

Ez nem egy tudatos dolog, amit az ember megfogalmaz magában, hanem egy érzés, ami elkíséri őt az életében […], hogy neki korábban lesz dolga a halállal, mint más embereknek. Egészen biztos vagyok benne, hogy ezek a dalszövegek, meg régi versei az Örsnek erre reflektálnak, még ha ő ezt abban a pillanatban nem is tudta.

Az interjúban beszélnek még arról is, hogy Örs akaraterejének hála még betegsége alatt is született három új AWS dal, amiből egy még idén nyáron megjelenik. A Budapest Parkban pedig emlékkoncertet redneznek Siklósi Örs tiszteletére.

Siklósi Örs szeptember 4-én lett volna harminc éves, a neki szentelt koncertre egy nappal később, szeptember 5-én kerül sor a Budapest Parkban, harminc dallal és rengeteg vendéggel. A befolyt profitból pedig Örs családja létrehozza a Siklósi Örs Alapítványt, amelynek célja összegyűjteni és kiadni Örs még meg nem jelent verseit és dalait. Az alapítvány tervei között szerepel egy zenei tábor megszervezése is, amelyet még Örs álmodott meg, és szeretnének évente új pályázatot kiírni, amelyen kezdő zenekarok igényelhetnek támogatást karrierjük beindításához.

Ez a koncert olyan, amiből mi és a barátaink is ki tudják venni a részünket, és ami segíti a feldolgozás folyamatát. Örs teljes életművének tudunk emléket állítani, nem csak mi, a szűk baráti társasága, hanem azok is, akikkel koncerteken találkozott. Szerettük volna, hogy nekik is legyen lehetőségük méltóképp elbúcsúzni Örstől

– fogalmazott a zenekar.

A zenekarral készült interjú itt nézhető meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik