Kultúra

Kitüntették a győri ápolókat segítő Aurora punkzenekart

Krizsán Csaba / MTI
Krizsán Csaba / MTI

Dézsi Csaba András, Győr polgármestere Pro Urbe-díjjal jutalmazta a szocialista rezsimben betiltott helyi punkzenekart, az Aurorát. A kormánypárti – egyébként punkszakértő – városvezető indoklása szerint az elismerést a zenekar több évtizedes stílusteremtő munkásságával, illetve a fiatal generáció egészségügyi, prevenciós ellátásának megsegítésével és karitatív területen végzett áldozatos munkájával érdemelte ki – írta a szombati Magyar Nemzet.

Az Aurora tavaly tavasszal, a koronavírus első hulláma idején határozta el, hogy a korábbi adománygyűjtéseiket követően segíteni akarják a frontvonalban dolgozó győri ápolónőket is. A zenekar megírta Az élet zsoldosa című dalt és a győri önkormányzat támogatásával pólókat is gyártattak, amelyek értékesítése révén a zenekar az egészségügyi dolgozókat támogatta a Szívkatéterezés Győr Alapítvány közreműködésével.

A lap azt is megjegyezte, hogy a koronavírus-járvány az Aurora bevételeit is csökkentette, mégsem kért állami segítséget. A zenekar tagjai úgy gondolták, inkább az egészségügyre, a járvány megfékezésére kell összpontosítani, többek között azért, hogy utána szabadon lehessen koncertezni.

Az Aurora 1983-ban Győrben alakult, a Kádár-rezsim a szövegei miatt rögtön be is tiltotta. Az együttes ezért évekig csak álnéven játszhatott a magyar klubokban, több rendőri figyelmeztetést is kaptak, és rendszeresen megfigyelte őket az állambiztonsági szolgálat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik