Szanyiné Bárdos Cecília az összes Lissák-képet ismeri, kisgyerekként kedvenc időtöltése volt a vastag fényképalbumok böngészése. „A Retek utcai és a környékbeli képeket nézegetve újra átélem a gyermekkoromat, összehasonlíthatom a mai utcaképekkel, hiszen – ma újra – ugyanabban a lakásban lakom, ahol a fényképek készültek és a negatívok laboratóriumi munkái zajlottak” – kezdi az emlékezést.
A család rendhagyó módon épült fel. Cecília három testvérével együtt a Kék Golyó utcába született, édesanyja Lengyel Erzsébet, édesapja Bárdos György zeneszerző és karnagy volt. Nagynénjének, Lengyel Máriának és férjének, Lissák Tivadarnak nem született gyereke, de közös megegyezéssel hatéves korától Cecíliát ők nevelték a közeli, Retek utcai lakásukban. A kislány, akinek ők voltak a keresztszülei is, velük élt, de sok időt töltött a szüleivel, testvéreivel is, valójában két otthona volt.
Cecília azt mondja, hogy mindez csak kívülről tűnhet furcsának, mert a rendkívül összetartó család tagjainak természetes, magától értetődő volt, ahogyan éltek. „Szép gyerekkorom volt. A háború éveiben szerencsére még egészen kicsi voltam, az ötvenes évek borzalmaiból pedig, a szüleimnek és a nevelőszüleimnek köszönhetően, alig érzékeltem valamit. Ma persze már tudom, hogy gyakran a tréfának, játéknak beállított események hátterében milyen drámák húzódtak.”
Szanyiné Bárdos Cecília 1940-ben született és a közeli, Jurányi utcai Hámán Kató leánygimnáziumban érettségizett, utána elvégezte az egészségügyi főiskolát, és közegészségügyi felügyelőként dolgozott a KÖJÁL-nál, majd az annak helyébe lépő ÁNTSZ-nél. Érettségire fényképezőgépet kapott az édesanyjától, el is kezdte használni, de végül nem mélyedt el a fotográfiában. Született egy lánya és egy fia, és ma már hat unoka nagymamája. A Retek utcai házban két lakás is a család tulajdonában volt, így 1967-ben kislányával és férjével átköltöztek a szomszéd lakásba, majd néhány évtizedig Nagykovácsiban is éltek. 2000-ben költözött vissza abba a lakásba, sőt szobába, ahol felnőtt, és három évig még együtt élt az akkor 94 éves nevelőanyjával. „Nagy ritkán előfordul még, hogy előveszem az albumokat és a fényképekkel teli kartondobozokat, de ma már inkább számítógépen nézegetjük a régi, kedves képeket.”
„Azokról a fotókról, amelyek a születésem előtti években készültek, kevesebbet tudok, bár az albumnézegetés közben folyton kérdezősködtem.” Az bizonyos, hogy a háztartásbeli Lissákné fiatalon önkéntes nevelő is volt az árvák farkasgyepűi üdülőtelepén, és ezt az elfoglaltságát a férje több alkalommal is megörökítette. „Néhány kocka esetében viszont most, hetven év elteltével jöttem rá, hogy hol és mikor is készülhetett, miután a Fortepan közössége elkezdte kommentálni, megfejteni a képeket.”
Lissák Tivadar gépészmérnökként sokat utazott, és a vállalati autókkal bonyolított munkautakra nem egyszer el tudta vinni a feleségét, később pedig a gyerekeket is. „Nekünk már önmagában az élmény volt, hogy autóba ülhettünk és hogy ilyenkor kisvendéglőkben ebédeltünk.” Az egyik ilyen kép a Kopaszi-gáton készült róluk, a másikon, közvetlenül a háború után egy tönkrement harckocsin ülnek Baracska határában.
A korai képeken gyakorta megjelenik Cicka, Lissákné lánykori kutyája, akit a családi legendárium szerint még újságolvasásra is megtanítottak. Megismerhetjük a nagyszülőket, elsősorban Lissák Tivadar korán megözvegyült édesanyját, aki a teleket Budán töltötte, a melegebb hónapokat viszont szép balatonmáriafürdői házában, a Katicabogárban. „Gyerekkoromban én is nyaraltam ott, emlékszem a házi meggyes rétesekre, a gyümölcsfákra. De arra is, hogy hat órát kellett utazni, mire a csigalassú vonattal odaértünk.”
„Az egyik képen a nagymama levelet ír a verandán, a másikon egy unokatestvérem játszik a teraszon filmtekercsek orsóiból összeállított vonattal, a harmadikon Lissákné – akit én Édesnek hívtam – napozik saját készítésű, színes, horgolt fürdőruhájában vagy az úszást gyakorolja velem. A kedvencem azonban az a kép, amin a nagyszülők csendesen sétálnak be a Balatonba, a messzi, párába vesző Badacsony irányában.”
Más képek jó hangulatú kirándulásokat, viziteket örökítenek meg. Láthatjuk a vasúti sínes tari tájat, ahol nyaralni volt a család – a jegyespár itt sétára is indult egy bizonytalan fahídon a Zagyva felett –, a kiskocsmákat és a menedékházak fürdőszobáit, a tankolást és az autószerelést útközben. A domboldalon malacokkal barátkozó Édest, aki „nagy állatbarát volt és minden alkalmat megragadott, hogy eldiskurálhasson velük. Keresztapám pedig mindig, mindenütt kereste a témát, gyerekkoromban ritkán láttam őt fényképezőgép nélkül elindulni.”
A világháború után politikailag megbízhatatlannak bélyegezték, így Lissák Tivadar nem talált magának munkahelyet. Villanyszereléssel tudott némi pénzt keresni – és fényképezéssel. Műtermet rendezett be a hallban, családi és portréfotókat vállalt. „A képeket a fürdőszobában hívta elő, a kisszobában nagyított, ügyelni kellett, hová lépünk be, nehogy fényt kapjanak az anyagok. Emlékszem, én vághattam szép cakkosra egy készülékkel a papírképek szélét.”
És rengeteg kép készült a lakásokban és a környéken. „Karácsony este hagyományosan a Kék Golyó utcában gyűltünk össze – ebben az évben épp indián jelmezben. Zenész édesapám, emlékszem, az Ezüst Síp nevet kapta, én voltam Gyémántfelhő. Mind apám, mind nevelőapám derűs és szellemes ember volt, nem mentek a szomszédba egy kis mókázásért. Mindketten népszerűek voltak családi körben, baráti társaságban egyaránt.” Egy képen Lissák Tivadar menyasszonynak, Édes pedig cilinderrel a fején vőlegénynek öltözött.
„Szeretem azt a kockát, amelyen apámmal és két bátyámmal ülünk a Kék Golyó utcai lakás nappalijában, mind a négyen saját íróasztalunknál dolgozunk, igaz, látszik, hogy alattam ott a bili is… A szekrény ajtaját a testvéreim alkalomadtán leszerelték, az asztalnak támasztották, és azon csúszdáztunk. Mi két szobában laktunk. A szekrény mögött látszik egy nagy szőnyeg, az a lakás másik két szobáját takarja, ahol a nagyszüleim éltek.”
A Retek utcai két és fél szobás lakásba 1937-ben költözött a házaspár. Szoros kapcsolat alakult ki az utcabeliekkel, Cecília, aki pedig csak kisgyerekként láthatta azt a világot, még ma is fejből sorolja az üzleteket: az Ékes hölgyfodrászt, Kássa úr cipészműhelyét (bejárata azonos a nyíllal jelölt óvóhely bejáratával, ma bicikliboltot találunk ugyanitt), a Fonyódi sütödét, amit keresztapja kívül-belül le is fotózott. „A házunk előtt gázlámpa világított, sokat forogtam az oszlopába kapaszkodva, esténként pedig vártam a lámpagyújtogatót. Ma tűzcsap van a helyén.”
Az egyik fényképen Lissákné aggódva tekint ki a háborúban megrongálódott ablakon, ugyanazon, amelyikben egy másik fotó tanúsága szerint pár évvel korábban boldogan nevettek a kis Cilivel.
Aztán Édes a fafűtéses kályha előtt olvas. Az 1931-ben épült ház liftjének a padlója alatt nyitható rekesz volt, így a pincében tárolt fát kényelmesen fel lehetett juttatni az emeletekre.
Sok emlék köti a családot a szomszédos Városmajorhoz. „Csecsemőként, 1940-ben itt tologat az egyik képen az édesanyám és a nevelőanyám, mindketten elegáns télikabátba öltözve. 1945-ben, az ostrom után a Kék Golyó utcából erre felé jöttünk a Retek utcába keresztapámmal, engem a nyakába ültetett. Egészen kicsi, még ötéves sem voltam, de tisztán emlékszem a döbbenetünkre, mert néhol holttesteken kellett átlépnie.”
„Évekkel későbbi felvételeken már boldogan ródlizunk vagy vattacukrozunk a parkban, a városmajori séta mindennapos program volt. Ide jártam én is azután a gyerekeimmel.”
Keserű időszak következett, ugyanis Lissák Tivadar 1952-ben elkapta a gyermekparalízist, amitől jobb keze lebénult, így kénytelen volt letenni a fényképezőgépet. 1966-ban pedig cukorbetegsége miatt amputálni kellett a jobb lábát „Egy évvel később, 58 évesen halt meg, de még láthatta a lányomat, aki ugyanabban az évben, ugyanebbe a Retek utcai lakásba született.”
A Lissák Tivadar fényképeiből készült Fortepan kiállítás 2020. november végéig megtekinthető a budapesti Fény utcai piacon található KultúrFényPonton.
Írta: Lukács Zsolt | Képszerkesztő: Virágvölgyi István
A Heti Fortepan sorozat további cikkeit a hetifortepan.capacenter.hu címen találja. A blog a Fortepan és a Capa Központ szakmai együttműködésében valósul meg.
Kiemelt kép: Lissák Tivadar /Fortepan és Mónus Márton /Capa Központ / Rockstar Photographers
