Kultúra

Eszenyivel egyetértésben döntöttek arról, hogy ne menjen a Vígszínházba

Rudolf Péter úgy döntött, hogy Eszenyi Enikő nem mehet be a műsoron tartott rendezéseinek felújító próbáira – számolt be korábban az RTL Klub Híradója, majd ennek nyomán magyar sajtó jelentős része is.

Megkérdeztük a Vígszínházat, valóban született-e ilyen döntés, illetve hogy milyen eredményekre jutott az Eszenyi hatalmi visszaéléseit vizsgáló felügyelőbizottság.

Válaszában a Vígszínház közölte, sajnálatos módon téves híresztelések kerültek nyilvánosságra az általuk belső ügynek tekintett próbákról, Eszenyi távolmaradásáról ugyanis vele egyeztetve és egyetértésben döntött a jelenlegi igazgató.

„Rudolf Péter meghallgatta a Vígszínház frissen alakult Művészeti Tanácsának, a SzíDosz Vígszínházi Alapszervezetének és vezető munkatársainak véleményét. Eszenyi Enikővel való egyeztetés után és vele egyetértésben úgy döntött, hogy a kialakult érzékeny helyzetben azzal szolgálja a Vígszínház érdekeit, ha műsoron tartott rendezéseit az ő személyes jelenléte nélkül újítják föl. A felújítópróbákon készült videofelvételeket Eszenyi Enikő megkapta és megkapja, ezek alapján küldi el észrevételeit” – írják.

Az Eszenyi ellen felhozott vádakkal kapcsolatos vizsgálatról a színház azt írta, annak lezárásáról értesítették őket, ám a részleteket nem ismerik, és jogosultságunk sem lenne tájékoztatást adni erről, ez ugyanis a vizsgálatot elrendelő Fővárosi Önkormányzat hatáskörébe tartozik.

Kép: Ivándi Szabó Balázs / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik