Kultúra

Nem mehet be Eszenyi Enikő a Vígszínház felújító próbáira

Miután meghallgatta a művészeti tanács, a szakszervezet és a Vígszínház vezető munkatársainak véleményét, Rudolf Péter úgy döntött, hogy Eszenyi Enikő nem mehet be a műsoron tartott rendezéseinek felújító próbáira – tudta meg az RTL Klub Híradója. A volt igazgató rendezéseinek felújító próbáin videófelvételek készülnek, ezeket kapja meg Eszenyi, aki e-mailben reagálhat a látottakra és teheti meg javaslatait.

A vígszínházi botrány krónikája Eszenyi nagyinterjújától a visszalépéséig
Eszenyi Enikő csütörtök délután bejelentette, hogy visszavonja pályázatát, miután az elmúlt hetekben számos kollégája vádolta meg hatalmi visszaélésekkel.

Eszenyi Enikő márciusban távozott a Vígszínház éléről, miután lapunk egy interjúja nyomán többen azzal álltak elő, hogy Eszenyi mérgező munkahelyi légkört tartott fenn, verbális agresszióról, megaláztatásokról és zaklatásokról beszéltek egykori és jelenlegi dolgozók. Az új igazgató, Rudolf Péter eredetileg úgy tervezte, hogy Eszenyi részt vehet majd a rendezéseinek felújító próbáin, ám a kollégákkal egyeztetve végül megmásította döntését. A Vígszínház nem nyilatkozott az ügyben az RTL-nek, mi is megkeressük a sajtóosztályt, a válasszal pedig, amint tehetjük, frissítjük a hírt.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik