1970. április 10-én rendhagyó sajtóközlemény jelent meg a Daily Mirror napilapban: Paul McCartney első szólólemezét egy sajátos megoldással, egy öninterjúval népszerűsítette, a kérdéseket egy közeli munkatársa írta össze, ő pedig a válaszokkal együtt az előző napon elküldte néhány újságírónak. Egyikük, Dan Short a Mirrornál dolgozott, és másnap ő repítette először világgá a hírt: Paul kilép a Beatlesből! A kérdezz-felelekben ugyanis volt kettő, melyeket nem lehetett máshogy értelmezni:
– Hiányolod a Beatles tagjait és George Martin producert?
– Nem.
– Tervezel új albumot vagy kislemezt a Beatlesszel?
– Nem.
A hír kétségtelenül megrázta az egész világot, soha még egy popzenekar feloszlása nem került ennyi komoly újság címlapjára, mint a Beatlesé. De hogy istenigazából meglepte volna a közvéleményt vagy sorsfordító nap lett volna a poptörténelemben? Ez már egyáltalán nem olyan egyértelmű, sőt. 1970 már nem igazán a Beatlesről szólt, folyamatosan jöttek a meghatározó jelentőségű új előadók, rengeteg műfajban, a hard rocktól a blueson és a soulon, a progresszív rockon át az új énekes-dalszerzőkig. Akkor persze sok rajongót sokkolt a hír, és a hatvanas évek nagy részét végigkísérő, sőt, meghatározó zenekar nélkül nehezen tudták elképzelni a világot, sokan mindenáron bűnbakot akartak keresni, és meg is találták azt Yoko Onóban, de valójában ahogy telt az idő, úgy vált egyre nyilvánvalóbbá, a zenekar egy út végéhez ért, és teljesen logikus volt, hogy valaki egyszer csak kimondja azt, ami már hetek, hónapok óta nyilvánvaló volt. McCartney ugyanis egy sokéves folyamat végére tette ki a pontot, amiért sokan haragudtak rá akkoriban, pedig nem volt nagyobb szerepe a feloszlásban, mint a többieknek. Sőt, ő volt talán az, aki a legtovább próbálta összetartani a zenekart, és amikor látta, hogy nem megy, inkább előremenekült. A feloszláshoz vezető út öt legfontosabb állomása ez volt:
1. A Beatles nem koncertezik többé
Amikor a Beatles 1963-64-ben meghódította a világot, ebben hatalmas szerepe volt az élő fellépéseiknek, addig nem látott jelenetekkel és tömeghisztériával. Csakhogy a Beatle-mániának óriási ára volt: a gyakorlatilag három évig szüntelenül turnézó zenekar felvett közben öt lemezt és csinált még két filmet is, és a hatvanas évek közepére ez az irdatlan tempó kis híján felemésztette a zenekart. Menedzserük, Brian Epstein persze további jövedelmező turnékra küldte volna őket, de a tagok egyre inkább a stúdiómunkát preferálták a koncertezéssel szemben.
1966 nyarára már csak McCartney szavazott az élő fellépések mellett, és miután Japánban, a Fülöp-szigeteken, majd John Lennon provokatív kijelentése miatt („Népszerűbbek vagyunk Jézusnál”) Amerikában is fenyegetések, nem egyszer atrocitások érték a zenekart, az ő véleménye is kezdett megváltozni. Hozzájött ehhez, hogy Amerikában már a jegyeladások alapján csökkenni kezdett a Beatle-mánia, miközben egyre több energikus és új zenekar jelent meg a színen. Amikor a turné utolsó állomásán, San Franciscóban a zenekar tagjai 1966. augusztus 29-én lejöttek a színpadról, már tudták, nincs több turné. A tagok végre kaptak három hónap szabadságot, és ugyan elterjedtek a hírek a Beatles feloszlásáról, az együttes stúdióprojektként még nagyon is releváns maradt. Mégis ez volt az első alkalom, hogy a tagok fejében felmerült, hogy lehet, a Beatles sem tart örökké, és már nem csak a zenekar tagjaiként tekintettek magukra.
2. Brian Epstein halála
Bár Epstein fentebb negatív kontextusban került elő, azért ő jóval több volt egy rabszolgahajcsárnál, akit csak a profit érdekel. Ő nemcsak menedzser volt, hanem a tagok – különösen Lennon – barátja is, akinek a hiánya csak akkor mutatkozott meg igazán, amikor már nem volt kéznél. Epstein gyakorlatilag egy személyben tartotta össze a zenekart, intézte az ügyeit, és odafigyelt az anyagiakra is, a halála után pedig gyorsan kiderült, mekkora csapás ez a Beatlesnek.
Epsteint 1967. augusztus 27-én találták holtan a hálószobájában, a halálát gyógyszer-túladagolás okozta. Amikor Lennon meghallotta a hírt, egyből tudta, hogy baj van: „Tényleg nem ringattam magamat hiú ábrándokba arról, hogy értünk-e a zenélésen kívül bármi egyébhez, és meg voltam ijedve” – mondta később, hozzátéve, hogy itt kezdődött a Beatles feloszlása. A menedzser fontosságát a többiek se tudták eleget hangsúlyozni: „Ha tényleg volt ötödik Beatle, akkor Brian volt az” – mondta később McCartney. Epstein halálát követően a zenekar egyre több hibás üzleti és karrierdöntést hozott, és ezek is hozzájárultak a tagok viszonyának megromlásához.
3. Lennon és Yoko Ono
Egyesekben a mai napig él a meggyőződés, hogy Lennon második felesége okozta a Beatles feloszlását, ami nyilvánvalóan nem igaz ebben a formában, de az is tény, hogy a kapcsolat teljesen megváltoztatta Lennon hozzáállását a zenekarhoz, és azon belül is barátjához és szerzőtársához, McCartneyhoz. Lennon 1966 végén ismerte meg a nála hét évvel idősebb japán konceptuális művészt, és 1968 nyarán szembesítette első feleségét, Cynthiát a ténnyel, hogy ő Yokóval képzeli el a jövőjét, majd el is vált tőle.
Csakhogy Lennon nem pusztán első feleségét, de mindenki mást kizárt az életéből, amennyire csak tudott, Yokót pedig úgy tekintette, mintha vele egy és ugyanazon személy lennének. Ez egyrészt azzal járt, hogy behurcolta a stúdióba is, ahová a tagokon, George Martinon és még egy-két hangmérnökön kívül senki nem tehette be a lábát, és ez óhatatlanul feszültségeket szült, mert felborította az együttesen belüli kényes egyensúlyt. George Harrisont annyira felháborította, mikor úgy érezte, az ő szava már kevesebbet ér Yokóénál, hogy összeveszett Lennonnal (azt tagadta, hogy verekedtek is), majd kilépett a zenekarból 1969 januárjában, de pár nap után a többiek még vissza tudták könyörögni. McCartney később azonban kerek perec ki is jelentette egy interjúban: „John már Yokóba szerelmes, hármunkból pedig már kiszeretett.” És bár Lennon a zenélést még élvezte a többiekkel, valójában már hónapokkal McCartney előtt tudta, hogy nélkülük folytatja tovább.
4. A Fehér Album
Lennon, aki 1967-ben még úgy érezte, alkotói válságban van, a Yokóval való kapcsolatában valósággal újjászületett, és újra ontani kezdte magából a remekműveket, ami azonban egyszersmind azt is jelentette, már egyáltalán nem volt ehhez szüksége McCartney segítségére. Ezzel párhuzamosan ráadásul Harrison is megtalálta a saját hangját, sőt, még Ringo Starr is szerzett dalokat, amely azonban azzal járt, hogy gyakorlatilag minden tag ment a saját feje után, és a Beatles gyakorlatilag megszűnt zenekarként létezni, amikor a Fehér Albumként emlegetett cím nélküli lemezt vették fel 1968 nyarán.
McCartney és Lennon nem titkolt ellenszenvvel viszonyultak a másik szerzeményei iránt, és addig nem látott feszültségek jelentek meg a stúdióban. Utóbbiak odáig fokozódtak, hogy Ringo egy rövid időre kilépett a zenekarból, miután McCartney folyamatosan kritizálta a játékát a Back in the U.S.S.R. című dalban, a régóta velük dolgozó hangmérnök, Geoff Emerick pedig annyira nem bírta a stúdióban uralkodó hangulatot, hogy nemes egyszerűséggel faképnél hagyta a zenekart a munka kellős közepén. Utólag Lennon és McCartney is úgy fogalmazott, ezen a lemezen már egy feloszlóban lévő zenekar hallatszik.
5. Allen Klein, a simlis menedzser
Yoko mellett Allen Kleint szokás még bűnbaknak tartani a feloszlás miatt, amely annyiban igaz, hogy míg Yokóval kapcsolatban McCartney úgy döntött, inkább lenyeli a felháborodását, és jó képet vág ahhoz, ahogy Lennon integrálni akarja a feleségét a zenekarba, az új menedzsert már nyíltan elutasította. Pedig menedzserre mindenképpen szükség volt, hiszen a Beatles-tagok lemezkiadója, az Apple iszonyatos mértékben vitte a pénzt, mivel egyikük se értett az üzlethez, ezért a zenekar pénzügyei is káoszba fulladtak.
McCartney új felesége, Linda Eastman apját és bátyját javasolta erre a feladatra, akik pont ebben a szakmában dolgoztak, de Lennon és Ono közben találkoztak a Rolling Stonest már korábban menedzselő Kleinnel, aki levette őket a lábukról, sőt, eleinte Harrison és Starr is meggyőzőnek találták a nyers, sőt, agresszív stílusát, és mellette szavaztak, McCartney viszont nem volt hajlandó aláírni a kétes hírű üzletemberrel a szerződést (Mick Jagger például óva intette őket a Kleinnel közös munkától). Később ez is tette lehetővé, hogy egymaga lépjen, pedig Lennon már 1969 őszén arról beszélt, fel akarja oszlatni a Beatlest. Akkor Klein és a többiek még meggyőzték, hogy ne tegye, de miután Lennon és Klein érezhetően McCartney ellehetetlenítésére játszottak, utóbbinál betelt a pohár. Ehhez az kellett, hogy az első szólólemeze megjelenését el akarták tolni a többiek az új (és utolsó) Beatles-album, a Let It Be miatt, de ő erre nem volt tekintettel, és lépett, a Beatles pedig nem volt többé, a világ viszont a helyén maradt.
Kiemelt kép: Ivan Keeman /Redferns /Getty Imagey
