Pénteken, élete 96. évében elhunyt Yona Friedman – derült ki a tervező hivatalos Instagram-oldalán megjelent friss posztból.
Az 1923. június 5-én, Budapesten született művész a második világháború legsötétebb éveit túlélve előbb egy évtizeden át Haifában, majd 1957-től Párizsban élt, ahol a mai BME elődjén, a Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egytemen, illetve a haifai Technionon szerzett tudásának és jövőbe látásának köszönhetően hamarosan az építészeti figyelem középpontjába került, majd évtizedekre a szakma egyik legszínesebb arcává vált.
A horvátországi Dubrovnikban 1956-ban rendezett X. Nemzetközi Modern Építészeti Kongresszuson bemutatott, mobil építészeti manifesztójával megkérdőjelezte a szakma addig megváltoztathatlannak hitt alapelveit, ville spatiale-, azaz lebegő város-álma pedig a futuristák és sci-fi illusztrátorok kedvencévé vált, sőt, az erős vázrendszerre épített, folyók, tavak, vagy épp mocsaras területek felett álló gigantikus városok tervei azonnal világhírűvé tették.
Munkássága persze távolról sem merült ki ennyiben, hiszen amellett, hogy a kőbe vésett szabályok áthágására, illetve az emberek igényeihez való idomulásra szólított fel, a világ számos vezető egyeteme, így az MIT, a Harvard, a Columbia és a Princeton katedráin is megfordult, sőt, a későbbi lakói által könnyen felépíthető házak terveivel egy évtizeden át segítette az ENSZ és a UNESCO afrikai, dél-amerikai, illetve délkelet-ázsiai lakásínség csökkentését célzó törekvéseit, közben pedig azt is hirdette, hogy a lakóházakat nem egy építésznek, hanem a saját határaikat és vágyaikat jól ismerő embereknek maguknak kellene megtervezniük.
A vízvezeték-elemekből lakónegyedeket, egy, a La Manche-csatornát átívelő hídvárost, a legnagyobb európai városokat összekötő gyorsvasúti rendszert, illetve többszintes függőkerteket megámodó Friedman számos megvalósult épülettel ajándékozta meg a világot, hiszen a franciaországi Angers-ben álló Lycée Bergson (1978-1981), illetve az indiai Madraszban álló Museum of Simple Technology (1982), amihez az épület környezetében könnyen elérhető alapanyagokat, így bambuszt használt.
Számos könyvet jegyzett megvalósítható építészeti és társadalmi utópiákról, melyek a globális kommunikációt, illetve a elitizmus, az állami maffia és az emberek véleményét sokszor nem ideális irányban formáló médiamaffia miatt sokszor csak nevében demokratikus rendszereket bírálták.
Magyarországon 2011-ben a Ludwig Múzeumban volt kiállítása, de nem ez volt az egyetlen, 1945-ös emigrációja utáni kapcsolata Budapesttel, hiszen a nyolcvanas években született Nemzeti Színház-tervek egyike is az ő nevéhez fűződik.
Túl sokat építünk. Túlépítettük a Földet, anélkül, hogy mindenki számára megfelelő hajlékot biztosítottunk volna. Ez a túlépítés (csakúgy, mint a túltervezés és a túlzásba vitt mezőgazdasági művelés) környezeti katasztrófához vezet. Mindez nem az építészek szakmai hibája, hanem részben az építészet félreértelmezéséből ered. Az építészet nem egyszerűen az építés művészete: sokkal inkább a tér rendezéséé.
