Kora reggel azzal hívott, hogy tegyük odébb egy órával az interjút, mert a másfél éves kislánya nem aludt túl jól. Ezek szerint komoly részt vállal az otthoni tűzoltásokban.
Fullon. Ha szarul alakul az este – most éppen az van, hogy jön a lányom foga –, én is virrasztok Dorka mellett, sőt, magát az altatást is együtt csináljuk.
Jól sejtem, hogy egy ágyban durmolnak a picivel?
Jól. Már az elején elszúrtuk. Az első évben nem pihentünk túl sokat, mármint a menyasszonyom és én.
Előbb a gyerek, aztán frigy?
Idén lesz az esküvő, ha minden igaz, legalább a baba hozza majd be gyűrűt. Eléggé Hollywood? Nem volt időnk összeházasodni. A megismerkedésünk után egy hónappal már a babaprojektet terveztük.
Ki nyújtotta be az igényt a gyerekre?
Én. Mindjárt negyven vagyok, „time” van. Ő harminchárom, neki még nem volt olyan sürgős.
Sok nőt riasztott el azzal, hogy gyereket akar?
Most először vetődött fel bennem ez a vágy.
Az Akkezdet Phiai első albumán hallható számok átvezető szövegeit a Gyűlölet című filmből szedték, s ezzel idehaza térképre tettét Kassovitz moziját. Vagy inkább Csonka András szinkronhangjának köszönhető a siker?
Csonka nem tudott azonosulni a Vincent Cassel által megformált szerep önpusztító vonásaival. Egyszer valami olyasmit nyilatkozott, hogy nem is emlékszik erre a melójára. A lényeg, hogy sokak számára fontos lett a film.
A művésznevét a film egyik szereplőjétől vette?
Abszolút. Tudtuk fejből az egész filmet. Deszkázás közben állandóan idéztük, mindig én nyomtam Saiid szövegét.
A második kerületben nevelkedett, és Závada sem az a külvárosi gyerek. Miért érzik mégis sajátjuknak a Párizs perifériáján veszélyesen élő fiatalok történetét?
Valóban nem vagyunk kemény lakótelepi csávók, de a zene, a deszkázás és az utcán lógás szilárd kapcsolódási pont. Meg hát szerettük a hiphopot, és ez egy hiphop film.
A kevés interjúik legfurcsábbika a 2009-ben, a Cool Tv-n, Majka által készített beszélgetés. Az ózdi rapper elég lekezelő volt.
Arra próbált rávenni minket, hogy kössünk kompromisszumot a mainstreammel, törjünk ki az underground fogságából, vegyünk példát róla, ő is készít dalokat, melyekre nem büszke, de tudja, hogy azokkal éri el a nagyközönséget, nem mellesleg sok pénzt keres általuk.
Elfajult az interjú.
El. Pedig nem volt túl sok elvárásunk. Főleg, hogy közvetlenül előtte bevertünk két pici Hubertust, sőt, én egy dzsót is elszívtam. Sose vállaltunk kereskedelmi médiás cuccot, de úgy gondoltuk, Majka jó fej lesz. Vagy lejáratja magát. Mindenhogyan jó. Az viszont meg sem fordult a fejünkben, hogy át akar rángatni az ő világába, s a bizonyítványa magyarázására használ bennünket.
Alig reagálta le a szitut, inkább Újonc próbált helyt állni.
Arra emlékszem, hogy egyre jobban süllyedek a kanapéba, azt sem tudom, mit keresek ott. Már onnantól el volt cseszve az egész, hogy adás előtt kiderült, az asztalon sorakozó koktélokból nem lehet inni, azok csak díszek. Amúgy Majka az élő adás szüneteiben normálisan viselkedett, de utóbb megutált minket. Ha találkozunk, nem köszön, ami tán annak tudatható be, hogy az említett videó alatt a kommentelő kölkök nem kímélték őt.
Abban azért igaza lehet Majkának, hogy húsz év alatt csupán két albumot tettek le az asztalra, ő pedig ontja magából a slágereket.
Belekényelmesedtünk a helyzetünkbe. Még tavalyelőtt is számos helyre hívtak, bár szép lassan fokoztak vissza minket a fesztiválszínpadok késői fellépőjéből a korán kezdőre. Ami finom jelzés arra, hogy ideje lenne valami új anyagot csinálni.
Úgy számítanak ikonnak, hogy nem lettek milliomosok.
Az ikonság fontos tényezője, hogy elég korán jól tudtunk angolul, és külföldi előadók szövegeit hallgatva megismertük a műfaj buktatóit: ki és hol zakózott el, kit és hogyan basztak át. A popban nem beszélnek a zeneipar hátrányairól, a hiphop számokban mindez lehetséges. Úgy gondoltuk, nem fogunk kiadókhoz rohangálni, nem hagyjuk, hogy felcímkézzenek minket. Megértettük a használati utasítást. Inkább abba fektettünk energiát, hogy merre ne haladjunk. Eleve a magunk és a barátaink szórakoztatására kezdtük el ezt az egészet, utána pedig organikusan alakult a dolog. Éreztük, hogy ezt így is kell hagyni, különben megerőszakoljuk a lényeget. Az RTL Klub tíz éven keresztül hívott műsorokba, de mindig nemet mondtunk. Egyedül a Cool TV-s beszélgetést vállaltuk be a huszonkét év alatt. Nem akartunk jópofizni vadidegen arcokkal.
Az elején sem álmodoztak menő verdákról és extra csajokról? Az ilyesmikről a műfajon belül amúgy is illik dicsekedni.
Ilyenről sosem beszélgettünk, sőt, annyira hülyék voltunk, hogy letiltottuk a klipjeinket a zenecsatornáknál. Sokan fizettek, hogy játsszák a klipjeiket, a mieinkért pedig könyörögtek, de ellenálltunk. Állítólag nem volt szar pénz, különösen az artisjusos fillérekhez képest.
Melyikőjük döntése volt ez?
Peti a szigorúbb ezen a téren. Próbáltam hatni rá, hogy engedjük játszani a klipjeinket, de konkrétan azt mondta, nem akar a Groovehouse és Fankadeli mellett szerepelni. Mondjuk álszent lenne azt állítani, hogy anyagilag nem voltunk el jól az élő fellépésekből. Ami pedig a csajokat illeti: Peti azt sem szerette, ha leszólítják az utcán, a részegen ölelgető arcoktól pedig én is frászt kaptam. De például az jólesett, amikor valaki köszönetet mondott, miután a számaink hatására újra beszélgetni kezdett az apjával. Amúgy én többet csajoztam, mint Peti, megesett, hogy egy padon ébredtem egy idegen lánnyal, szóval csináltam ezt egy ideig, de a rock and roll őrület, a backstage-ben dugás és a tivornya kimaradt.
Bánja?
Hehe, nem. A klipembargót viszont igen.
Úgy lettek több generáció számára is fontosak, hogy nem akartak üzenni nekik, és az akkori kommunikációs csatornákat sem használták.
Az első album tényleg csak szójátékokról, szövegtömörségről és a spanglizás kreatív hatásáról szólt. A másodiknál már volt felelősségérzetünk. Petit egyszer felhívta valaki, hogy a barátja öngyilkosságra készül, beszéljünk, mert mi vagyunk az illető kedvence. Az kemény.
Felhívta? Megmentette?
Igen, beszélt vele, és szerencsére nem következett be a tragédia. Szóval a második albumon már kevesebb volt a káromkodás, és óvatosabban fogalmaztunk például a gendert illetően. Furcsa módon nem az volt a nehezebb, hogy mit nem szabad mondani, hanem az, hogy mit igen. A tudatos szövegírás nyilván nagyobb figyelmet igényel, de a játékosság megmaradt.
Azért megcsípte az influenszer lét, jelentős márkák használták az arcát a kampányaikban.
A Vodafone slammerként kér fel a Ki Mit Tube online videoversenyének zsűrizésére. A Pepsi Süveg Márkot, a világutazót kereste meg. Különböző állomásokon keresztül kellett eljutnom a Bajnokok Ligájának cardiffi döntőjére. Imádok utazni, s ha más fizeti az utat, az külön öröm. Mondjuk a fociról a mai napig fingom sincs. Az a kíváncsiság is hajtott ezekben a vállalásokba, hogy mit szól Péter, mit szól szakma, és mit szólnak a rajongók.
És?
Peti semmit nem szólt, a szakma biztatott, hogy még több ilyenben vegyek részt, a rajongók közül sem martak belém sokan. Aminek igazán örültem, mert szeretem feszegetni a határokat. Akár úgy, hogy Péterfy Borival vagy Palya Beával közösen csinálok nem feltétlen hiphop hangulatú dalokat. Nem szeretném, ha beskatulyáznának.
Mi volt Petivel a végső válóok?
Elunta a színpadot, kellemetlenül érezte magát, nem tudott azonosulni a régi dalokkal. Hiába tudta a közönség, hogy a tizennyolc évesen írt számokat művészeti alkotásként kell értelmezni. A legrosszabb, hogy sose beszéltük ki a dolgot. Mint egy házaspár, akik elhallgatják a közös problémákat. Elbasztuk. A szakításunk lényegében az egymás előtt elhallgatott döntések sorozata. Én a dj-nkkel, Patrikkal és a menedzserrel megbeszéltem, hogy 2018 legyen az utolsó évünk. Úgy határoztunk, hogy végignyomjuk a szezont, és utána közöljük Petivel, hogy ennyi volt. De mielőtt szóltunk volna neki, nyár végén bejelentette magától, hogy szeretne véget vetni az Akkezdet Phiainak. Sokáig tökéletesen egy hullámhosszon voltunk, mindig ugyanarra gondoltunk, ugyanazt szerettük. De a csodás munkafolyamat szép lassan örök ellentmondásba ment át.
Péter már a szakítás előtt kijött egy szólólemezzel, a Tranzkaphka projekttel.
Amivel semmi gond. Már az elején tudtuk, hogy lesznek szólóalbumok. Petinek már 2004-ben volt egy kész lemeze, csak elszállt a számítógépe, s vele az anyag. Pedig a legjobb cucc, amit valaha halottam. Akkoriban volt a Peti csúcson. Három éve szerencsére újra előkerült, de akkor már ő egy teljesen új dolgot akart csinálni, ez volt a Tranzkaphka.
Szereti a Tranzkaphkát?
Nem pörög otthon.
Önnek a minap jelent meg az első szólólemeze, amin felturbózott Akkezdet Phiai-számok is hallhatók. Úgy érzi, hogy az Akkezdet Phiai igazából az ön hangja volt?
Matematikailag igen, mivel a zenék zömét én szereztem. De a jelenség mögött az áll, hogy én alig változtam, Peti viszont progresszív. Ezért sem tudtunk új anyagot összerakni, pedig 2017-ben még arról beszéltünk, hogy dolgozunk rajta. Már 2014-ben belekezdtük, de Peti másfelé kacsingatott. Elindult a huzavona, hogy ki köt kompromisszumot, ami azért volt fura, mert kifelé sosem alkudtunk meg. Végül Peti adta be a derekát, hogy legyen olyan a lemez, amilyet én szeretnék, de nekem meg ahhoz nem volt kedvem, hogy ő kedvetlenül rappeljen a színpadon.
Milyen az album visszhangja? Majka már jelentkezett?
Tán még fogalmazza az SMS-t. Többségében pozitív kritikát kaptam.
Két AKPH-rajongót kérdeztem meg az albumról. Az egyiknek nagyon tetszett, a másik meg nem azt kapta, amit várt.
Azt szerencsére még nem vágták hozzám, hogy nagyon kula lett. Arra készültem, hogy az egyik egyharmadnak tetszeni fog, bármit csinálok, a másik harmad „csak” értékelni fogja, a maradék elutasítja. Ehhez képes a diszlájkok aránya a YouTube-csatornámon egyetlen százalék. Az viszont probléma, hogy nincs széthirdetve a lemez, sokan nem tudták, mire számítsanak, így meglepte őket az új köntös.
Peti jelezte, mit gondol róla? Pláne, hogy egykori közös számok is hallhatók a lemezen.
Másfél éve nem beszéltünk egymással. Amúgy a dalokhoz az én verzéimet vettem elő újra.
Sosem hakniztak, nulla falunap, semmi félplaybackelés klubokban. Ezzel az anyaggal nekiindul?
Egyszer becsúszott egy falunap, miután a menedzserünk elfelejtette megkérdezni, milyen jellegű a buli. Vicces volt, ahogy nagymamák hüledeztek a „fasz kivan” sornál. De igen, több helyen szeretnék fellépni. Szabadabb vagyok, szarok rá, ki mint mond. Nyomjuk, csináljuk.
