Utoljára Török Ferenc Senki szigete című filmjében láttam menyasszonyt (Jakab Juli) megszökni az esküvőjéről, pont úgy, ahogy Szajki Péter Most van mostja is hasonlóképpen indul. Előbbiben a szökött ara felpattant egy vonatra és ruháját egy másik lányéra cserélve, személyiséget is változtatott. A változás itt is alapvető fontosságú, ahogy azt percről percre fontosnak is tartják hangsúlyozni a filmben, nehogy a néző elfelejtse, hogy a Most van most erről szól. Sajnos nem ez az egyetlen problémája a filmnek, hogy valami nagyon alapvetőt akar a szájunkba rágni másfél órán keresztül, ennél nagyobb baj, hogy egyik karakterrel sem tudunk igazán együttérezni és azonosulni.
A 32 éves Szilvi (Tompos Kátya) csapot-papot otthagyva, megpattan az esküvőjéről és beugrik a szabadnapos Petya (Mohai Tamás) taxijába, hogy vigye el őt minél messzebbre. Mindezt bármiféle felvezetés nélkül látjuk, időnk sincs belerázódni a hirtelen jött eseményekbe. Ez a későbbi jelenetekre is igaz, sokszor nincsenek előkészítve, így kiugranak a történetből és szkeccsszerűvé teszik a filmet. Ez annak fényében talán nem is olyan meglepő, hogy Szajki előző filmjeiben, az Intim fejlövésben és a Nejem, nőm, csajomban is több szálon futott a történet. Ha nem is maximálisan, de ott ez a forma alapvetően működött, itt azonban problémássá teszi a befogadást. A sztori szétaprózódik, nem tud komplex egységként működni.
Ha le akarjuk egyszerűsíteni a történetet – ami, valljuk be, nem nehéz –, a szabadságról, a pillanatok megéléséről szól, és arról, hogy sosem késő változtatni. Csakhogy ezek, bármilyen fontos dolgok is, nagyon sok klisét rejthetnek magukban, a Most van most pedig ezt elég jól példázza.
Van itt minden, amit dráma címszó alatt el tudunk képzelni. Szilvi évekkel ezelőtt otthagyott nagy szerelme (Zrínyi Gál Vince), akit pillanatnyi hévtől vezérelve felkeres, hogy visszakönyörgje magát, másik volt szerelem (Kovács Lehel), aki időközben úgy döntött, inkább nőként folytatja az életét. Szilvit nem zavarja, hogy az egyik férfi már rég megházasodott, nyakán pedig számos gyerek és egy feleség csüng. Azzal sem tud mit kezdeni, hogy kamaszkora férfija már nem a nőkhöz vonzódik, hanem inkább őmaga szeretne női testben élni. Itt újabb problémák merülnek fel, amikből, úgy tűnik, még mindig nem sikerült kilábalnia a magyar filmnek. A transzneműség és a transzvesztitizmus jelenség összemosása, illetve e téma parodisztikus megjelenítése még mindig a humor és a vígjátékok hálás és kimeríthetetlen forrása.
Ha mindez nem lenne elég, öngyilkos feleség, alkoholizmus, abortusz és megcsalás is lapul a szereplők múltjában. Így szinte minden tizedik percre jut egy kisebb dráma, de mivel ezek csak az említés szintjén kerülnek elő, önmaguk paródiájává válnak és sokszor nem lehet komolyan venni őket.
Tompos Kátya és Mohai Tamás bármennyire is igyekeznek, nem tudják megmenteni a filmet. Tompos neurotikus, majd a film végére felszabaduló Szilvijével nem lehet igazán együttérezni, mert csak felszínesen ismerjük meg a karakterét. Mohait bármennyire is öröm nézni a nagyvásznon, főleg főszerepben, a somolygó, szabad lelkű Petya szerepéből nem tud kihozni többet annál, amit lehet, de ez nem az ő hibája. Az egydimenziós karakterek és a papírízű dialógusok eltávolítják a nézőt bármiféle azonosulástól, így jöhet bármilyen krízis vagy fordulat, egykedvűen szemléljük, hogyan küzdenek meg azokkal a szereplők.
A Most van most egyszerre akar road movie, szerelmi melodráma és vígjáték is lenni, de a különböző műfaji próbálkozások inkább kioltják, mintsem erősítik egymást. A végeredmény nem egy szerethető, humoros közönségfilm, hanem kellemetlen, izzadságszagú párbeszédektől hemzsegő epizódok összessége. Kár érte.
Most van most, 2019, 90 perc – 24.hu: 4/10
Kiemelt kép: Romis Mozi
