Kultúra
cjw_1205_20181102103728967.jpg

Milliók apukája, aki rendet rakna a te életedben is

Jordan B. Peterson a semmiből lett pár év alatt a legismertebb önsegítő guru és a polkorrektség elleni kultúrharc poszterfiúja. Sokan veszélyesnek tartják, nőgyűlölettel és rasszizmussal vádolják, ám a heves támadások rendre csak növelik vonzerejét. Persze őt sem kell félteni, ha ellenfelei démonizálásáról van szó. De hogy lett 55 évesen egy csapásra az internet sztárgondolkodója egy kanadai pszichológia professzorból?
  • Hasat be, mellet ki!
  • Fogalmazzunk pontosan!
  • Tegyünk rendet a magunk háza táján, mielőtt a világot kritizáljuk!
  • Adjunk értelmet az életünknek (megalkuvás helyett)!

Ezek nem egy középiskolai tesitanár gyengéden arcunkba üvöltött tanácsai, hanem pár fejezetcím Jordan B. Peterson a 12 szabály az élethez című gigantikus bestselleréből, ami egy éve jelent meg, és több tucat nyelvre, köztük magyarra is villámgyorsan lefordították. Azóta már 3 milliót példányt adtak el belőle, Peterson pedig rendületlenül járja világot, két-három ezer férőhelyes termeket töltve meg előadásaival, ahol személyesen is felszólítja rajongóit, hogy sürgősen kapják össze magukat, ha nem akarják, hogy a káosz és a nihilizmus végleg elnyelje őket. Eddig száz városban lépett fel teltházzal, és nem úgy tűnik, mintha kifulladóban lenne a turné lendülete.

A közönség mindenhol ujjongó lelkesedéssel fogadja, zokszó nélkül kiállva a hosszú sort és akár felárat is fizetve egy közös szelfiért, ami inkább rocksztárokat, mint középkorú akadémikusokat szokott megilletni. De több órás YouTube-előadásai is rendre sokmilliós nézettséget generálnak. Valljuk be, ez aránylag ritkán esik meg olyan videókkal, amikben egy öltönyös fazon Nietzsche-, Jung- és Dosztojevszkij-idézetek mentén fejti fel az élet nagy kérdéseit. Nem véletlen, hogy a New York Times publicistája korunk legbefolyásosabb közgondolkodójának nevezte Petersont, aki megragadta a számára kínálkozó pillanatot.

Nyilvánvaló, hogy Peterson valamibe nagyon belenyúlt a korszellemmel kapcsolatban, ám arról már öldöklő vita zajlik, hogy pontosan mibe is. És hogy ennek vajon örülni kell-e, vagy inkább tartani tőle.

Merthogy a növekvő népszerűség csak az érme egyik oldala, az áhítatos rajongás mellett Peterson legalább ilyen heves ellenérzéseket vált ki sokakból. Gyakran kell farkasszemet néznie ellene tüntető diákcsoportokkal, de az újságírók zöme sem bánik vele kesztyűs kézzel. Rutinszerűen kapja meg a „nőgyülölő”, „rasszista” vagy „szélsőséges” jelzőt, vagy épp azt, hogy összekacsint a neonácikkal és a fehér felsőbbrendűséget hirdető alt-righttal. A rá zúduló vádakból leginkább egy ördögi szektavezér képe rajzolódik ki, aki mesterien korbácsolja fel és használja ki a fiatal fehér férfiak generációs dühét.

Ez a düh – szól az érvelés – egyetlen forrásból fakad: a srácok mérhetetlen frusztrációjából, amiért képtelenek feldolgozni a növekvő egyenjogúságot és évszázados kiváltságaik visszaszorulását a nőkkel és kisebbségekkel szemben. És tagadhatatlan, hogy Peterson nyomdokain szárba szökken a gyűlölködés, amit ellenfelei olykor a saját bőrükön is kénytelenek elszenvedni. A legdurvábban eddig Cathy Newman brit műsorvezető tapasztalhatta ezt, aki egy interjú során keveredett heves szócsatába Petersonnal a feminizmusról és a nemek közti vagyoni egyenlőtlenségekről. A műsor után annyi zaklató üzenet és fenyegetés zúdult rá a neten, hogy a Channel 4 tévécsatorna biztonsági szakértőt vont be a helyzet kezelésére, és még Petersonnak is kemény szavakkal kellett fegyelmeznie az elszabadult trollhadsereget.

A guru

Peterson tehát megosztó figura, akit sok mindenért érhet jogos kritika, ám egyértelmű túlzás szélsőjobbos provokátorként felcímkézni. Ezért maradnak hatástalanok azok a kirohanások, amelyek teljes erőből démonizálni próbálják, ahelyett, hogy megpróbálnák megérteni a népszerűsége mögött húzódó összetett okokat. Sokszor nemcsak egyes állításait ferdítik el, hogy riasztóbbak legyenek, de figyelmen kívül hagyják a sötét képbe nem passzoló tényeket, például a hálás visszajelzések áradatát. Peterson becslése szerint eddig 35 ezer hálálkodó levelet kapott olyanoktól, akik állítják: az ő mondatai rázták fel őket, ami után újra célt találtak az életben. Ha ezt a számot kétkedve fogadnánk is tőle, a közösségi médiában és a videók kommentjei közt is egymást érik a személyes vallomások, hogy segített Peterson útmutatása talpra állni a függőségből, a traumákból, az önbizalomhiányból vagy a kóros életuntságból.

Pedig alapvetően nem mond bonyolult dolgokat, csak olyasmiket, amiket egy sokat követelő, de törődő apa mondana a fiának fontos pillanatokban. Vagy az edző a csapatának, mielőtt kirohannak a pályára, és vert helyzetből megfordítják a meccset egy hollywoodi film utolsó jelenetében. Az atyai bölcsességek viszont nem gyengéd buksisimogatás, hanem ellentmondást nem tűrő felszólítás formájában hangzanak el.

Húzzuk ki magunkat és viselkedjünk győztesként, mert a tartásunk már eleve kijelöli a helyünket a világban! Tanuljuk meg becsülni magunkat! Válasszunk olyan barátokat, akik nem lehúznak, hanem a javunkat akarják! És így tovább.

Nem véletlen, hogy a könyvben sem tanácsokat oszt vagy tippeket ad, hanem szabályokat fektet le a jó élethez. Egyből tizenkettőt, amiket aztán hosszú, csapongó elmélkedésekben fejt ki, keverve a pszichológiát a társadalomtudománnyal, a politikával és a spiritualitással. Engem már az zavarba ejtett, hogy életemben nem láttam még egy helyen annyi felkiáltójelet, mint nála, a könyvet olvasva szabályosan beleszédültem a parancsolatok géppuskasorozatába. Kételynek itt nincs helye, Peterson alaptónusa a kinyilatkoztatás, ami egyből szembemegy az önsegítő könyvek többségének megengedő hangvételével. Ez csak még nyilvánvalóbbá válik, ha hallgatjuk őt, ahol minden egyes mondata úgy hangzik el, mint egy végső parancsolat, amit egyből véshetünk is a kőtáblába. Ugyan nyíltan beszél néha arról, hogy hajlamos a vívódásra, sőt, a depresszióra és az önemésztésre is, de a nyilvános szerepléséken ebből nem sok látszik, egész fellépése a bizonyosságot és lezártságot sugallja. Egy ember, aki már átkelt a sötét éjszakán, megtalálta a helyes utat, és most azért van itt, hogy nekünk is térképet adjon hozzá.

cjw_1116_20181102103728963.jpg
Fotó: Getty Images

A kinyilatkozató hangnem sokak számára arrogánsnak tűnhet, de épp ez a kérlelhetetlen határozottság vonzerejének egyik titka.

Hogy nemcsak magyaráz, de elvárásokat is támaszt. Hogy meg kell és az emberek meg is akarnak neki felelni.

Követői nagyobb része tényleg a fiatal férfiak közül kerül ki, amely csoport 21. századi, általános szerepmodell-válságáról egyre több szó esik a pszichológiában. Ezt a hiányt tölti be Peterson, egy elbizonytalanodott generációnak testesítve meg a szigorú, de javukat akaró apa archetípusát, aki nem ellenük, hanem értük haragszik, és aki tökéletesen érti, mi zajlik a lelkükben. Én is akkor kerestem rá először a nevére, amikor egy héten belül három velem egykorú barátom ajánlotta egymástól függetlenül, hogy mindenképp hallgassam meg ezt a fickót, mert nagyon megmondja a tutit. Aztán rájöttem, hogy azért ismerős az arca, mert a Facebook már hetek óta az ő könyvét próbálta rám tukmálni a hirdetésekben, mint a potenciális célközönség egyik tagjára. Habitusa engem egyből inkább taszított, mint vonzott, de karizmájához, szónoki képességeihez és pengeéles eszéhez nem férhet kétség. Faék egyszerűségű, központi üzenete pedig tényleg az, hogy hagyjuk abba az önsajnálatot és a hárítást, nézzünk szembe az élet terhével, vállaljunk felelősséget a tetteinkért és tegyünk a helyzetünk javításáért – ami olykor segíthet a holtpontról való kimozdulásban.

A szellemi pankrátor

Ne a kapitalizmust, a radikális baloldalt vagy saját ellenségeink gonoszságát okoljuk! Ne akarjuk átformálni az államot, amíg a saját életünkben rendet nem tettünk! Legyen némi alázat bennünk! Ha a saját családunkba nem tudunk békét hozni, hogy merészelünk egy város kormányzására törni?

– írja a könyvben, ami egyfelől józan és bölcs tanácsnak tűnik, de közben felvillantja, miért érdemes óvakodni attól, hogy kritikátlanul magával ragadjon minket a Peterson-jelenség. Ebben a pár mondatban ugyanis nemcsak az van benne, hogy „ne legyünk már álszentek” vagy „mielőtt másokat szidunk, tartsunk önvizsgálatot”, de az is, hogy „kik vagyunk mi egyáltalán, hogy kritizálni merjük a rendszert?”. Nekifutásból hiteltelenít mindenkit, aki esetleg még azelőtt változtatni szeretne a világon, hogy szentté avatnák. És nem karikírozom a mondandóját, ez a hihetetlen merev konzervativizmus keresztül-kasul átszövi Peterson egész elméletét. A társadalmi hierarchia szerinte nem kulturális, hanem természetes képződmény, ami mélyen a biológiánkba ágyazott, akárcsak a férfi-nő kategóriák. Így végzetes következményekkel járhat, ha megbolygatjuk vagy akár megkérdőjelezzük ezeket. Ezért van Peterson annyira berágva a feminizmusra, a gender tanszékekre, és úgy általában minden olyan társadalomtudományra, amit a „posztmodernizmus” és a balos identitáspolitika részének tart. Ezek követői szerinte tagadják a tudományos tényeket, fenyegetik a szólásszabadságot és csak egy lépés választja el őket a nagy sikerű szovjet Gulag-projekt újraindításától.

Peterson többször hangsúlyozta, hogy mondandójának lényege nem politikai természetű,  ami részben igaz is. Ám indulatos politikai krédója nehezen leválasztható az elmélet egyéb részeiről. Egyik fő slágere épp a harcos PC-ellenes kirohanás, amit a rajongók is alig várnak a fellépések során, ráadásul eleve ennek köszönheti, hogy egyáltalán híres lett. Mert ne feledjük, három évvel ezelőtt még csak egy átlagosan ismeretlen pszichológus és egyetemi tanár életét élte. A változás sokkoló léptékét jól szemlélteti, hogy 90-es évek végén megjelent első könyvéből mintegy 500 példány kelt el, szemben a tavalyi bestseller hárommilliójával. A reflektorfény akkor találta meg, mikor 2016-ban heves tiltakozásba kezdett egy kanadai törvénytervezet ellen, ami előírta volna, hogy a transzneműeket az általuk preferált személyes névmással szólítsák a közintézményekben, így az egyetemen is.

Ha megbírságolnak, nem fizetem be. Ha bebörtönöznek, éhségsztrájkba kezdek

– jelentette ki elszántan Peterson, aki a szólásszabadság utolsó védelmezőjeként és potenciális mártírjaként állította be magát (annak ellenére, hogy jogi szakértők szerint a börtönbüntetés lehetősége szóba sem került). A YouTube-ra felkerültek heves vitái az őt elhallgattatni akaró, dühös diákokkal, amik nemcsak Kanadában tették ismertté, de a politikai korrektség elleni globális kultúrharc poszterfiújává tették. Erre a szerepére azóta is nagy igény mutatkozik. A róla szóló legnézettebb videóknak már a címe is árulkodó: „Jordan Peterson porrá zúzza a balos műsorvezetőt”, „Így szedi ízekre Peterson a feminista újságírót”.

Ennek a rajongók vágyfantáziáját beteljesítő műfajnak lett csúcspéldánya a már említett Cathy Newman-interjú, amit csaknem 15 millióan néztek meg és 35 ezer komment érkezett rá. Nem tudni, Peterson mennyire szolgálja ki ilyenkor a saját közönségét, de az nyilvánvaló, hogy sokan nem csak a bölcs gurut vagy a pótapát, de mindenekelőtt a szellemi pankrátort keresik benne. És ahhoz nem fér kétség, hogy Peterson rettenetesen jó vitahelyzetekben, általában meg is nyeri őket, ami persze korántsem jelenti azt, hogy mindig igaza van. Sőt, szuggesztív stílusa kétélű fegyver: egyfelől jól szolgál a csatákban, másfelől segít palástolni, amikor ő maga blőd tévedésekkel vagy intellektuálisan vállalhatatlan leegyszerűsítésekkel él (ahogy kétélű fegyver az általa mélyen megvetett politikai korrektség is, ami szolgálhatja a gyűlöletbeszéd kiszorítását a közbeszédből, de túlhajtva a szólásszabadságot is csorbíthatja). Egy dolog például kritizálni a kortárs feminizmust, az meg egy másik, ha gyilkos ideológiaként állítjuk be, aminek minden követője ugyanazt gondolja, és csak egy hajszál választja el őket a tömegmészárlástól és a kényszermunkatáborok felállításától.

Nőies káosz, férfias rend

Petersonban épp az a legvisszatetszőbb, hogy gyakran a saját szabályait rúgja fel. Joggal kéri ki magának, ha démonizálják, ő viszont a legmeredekebb torzításoktól sem riad vissza, ha ellenfelei „ízekre szedéséről” van szó. Másoktól tűpontos fogalmazást és tudományos egzaktságot követel, míg ő magától értetődő természetességgel közlekedik a kutatási eredmények, az anekdotikus féligazságok, a vallási nyelvezet és a homályos bibliaelemzések között.

Szektássággal vádolja ellenfeleit, a körülötte épülő személyi kultusz viszont láthatóan felvillanyozza.

Gyakran állítja be vitapartnereit egy ideológia rabjaként, miközben ő is egy ellen-ideológia kényszerpályáján mozog. Ezért képtelen elismerni még olyan nehezen tagadható történelmi tényállásokat is, minthogy korábbi évszázadok folyamán a nők szisztematikus alávetettségben éltek a férfiakkal szemben. Nem arról van tehát szó, hogy Peterson ne mondana ki mély, érzékeny, olykor felszabadító erejű igazságokat. Inkább az a veszélyes, hogy a terápiás praxisából leszűrt bölcsességekre nagyívű és merev világmagyarázatot épít. A megfelelő helyzetben bedobva tényleg sokat segíthet az önvizsgálatra szólító üzenet, hogy „Ne tekints magadra áldozatként, inkább kezdd magadon a világ javítását!”. Az viszont már ártalmas, ha ez annak tagadásába torkollik, hogy nyugati demokráciákban is léteznek csoportokat sújtó rendszerszintű igazságtalanságok, és aki ez ellen felszólal, csak picsog, és a könnyebbik utat keresi.

Peterson dualista mitológiája eleve árulkodó. A Lao-ce-Schopenhauer-Nietzsche-Jung vonalon haladva két őserőre osztja fel az életet. Csak ő nem jinnek és jangnak, akaratnak és képzetnek vagy apollóninak és dionüszoszinak, hanem rendnek és káosznak hívja ezeket – előbbit a férfiassággal, utóbbit pedig a nőiességgel azonosítva. És ugyan hangsúlyozza azt, hogy egyiket sem szabad túlzásba vinni, és mindkettőre szükség van a jó élethez, idővel mégis mintha elbillenne a morális egyensúly a férfi által szimbolizált rend és értelem felé. Nem csoda, hogy képtelen volt válaszolni, mikor egy interjúban nekiszegezték a pofon egyszerű kérdést:

Ha a két őserő tényleg egyre megy, akkor miért „Így kerüld el a káoszt!” a könyv alcíme?     

Persze a pillanatnyi kihagyás után ebből a helyzetből is kivágta magát egy jól irányzott ellentámadással.

A 12 Szabály az Élethez – Így kerüld el a káoszt! című könyv a 21. Század Kiadónál jelent meg, és itt kapható.

Kiemelt kép: Getty Images

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Csunderlik P�rrel �Hatos P�al, t�n�ekkel besz�ett�
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.