A Monarchia fontos városait bemutató sorozatunkban jártunk már a fél évszázadon át fennállt dualista állam északi, ma Csehországhoz és Lengyelországhoz és Szlovákiához tartozó részein, illetve a Kőrös-parti Párizsként emlegetett Nagyváradon, most pedig a dualista állam szétesését okozó eseménylánc kiindulópontját, Szarajevót látogattuk meg.
Történelem
Az elővárosokkal együtt ma 550 ezer fős város alapítása körül számos történet kering, a kutatók abban azonban egyetértenek, hogy a Szarajevói-völgy legalább a VII. század óta folyamatosan lakott, a mai várost pedig a folyamatosan terjeszkedő Oszmán Birodalom foglyul ejtett boszniai nemesből később a térség török vezetőjévé vált Isa-bég Išaković alapította 1461-ben.
Két évvel később Bosznia tartomány egésze török kézre jutott, a város pedig hirtelen fejlődésnek indult – a kormányzói palota mellett török fürdő, bazár, illetve a Konstantinápolyt is elfoglaló, Nándorfehérvárnál és Kenyérmezőnél azonban jókorát bukó, magát a kájszár (császár) címmel felruházott szultán, II. Mehmed tiszteletére született Császár-dzsámi emelkedett ki az egyre terebélyesebbé váló, az iszlámra áttért családok által lakott Szarajevó szívében.
A következő évtizedekben a lendület tovább folytatódott: Išaković Boszniát tizenkét erőddel egyesítő utódja, a szultáni családdal közeli rokonságban álló Gázi Huszrev bég kialakította a kora egyik legfejlettebb csatornahálózatával rendelkező Óvárost, de kórházzal, könyvtárral, újabb dzsámival is bővítette a térség kereskedelmi központjává vált települést.
Fontossága növekedésével Szarajevó vonzani kezdte Európa más népeit is: a XVI. század hajnalán már nem csak a törökök vallását átvett családok éltek itt, de a mohácsi vészig magyar fennhatóság alá tartozó Raguzából (ma Dubrovnik, Horvátország) érkezett katolikus kereskedők, ortodoxok, illetve a rájuk kényszerített keresztény vallást felvenni nem akaró spanyol szefárd zsidók is színesítették a város lakosságát.
Az 1541-ben három részre – a Habsburgok vezette királyságra, az Erdélyi Fejedelemségre, illetve a természetesen Budát is magában foglaló török hódoltsági területre – szakadt egykori Magyar Királyság még további százötven éven át nem volt hatással a városra.
A Buda 1686-os visszafoglalása után indított, a törököket végleg kiűzni kívánó császári hadjárat fővezére, gróf Savoyai Jenő Zentánál végleg elsöpörte az alig néhány óra alatt harmincezer katonát vesztő törököket, visszavonulásról azonban szó sem volt: az Oszmán Birodalom második legnagyobb városa, a védői által már elhagyott százezres Szarajevó felé indult, és előbb kifosztotta, majd egyik követének megsebesüléséről hírt kapva fel is gyújtotta – írja Bánlaky József A magyar nemzet hadtörténelme című munkájában.
A város a kétségkívül óriási, az eredményessége miatt addigra már Európa-szerte ismert Savoyait az utókor előtt nem épp jó színben feltüntető csapás után újjáépült, a területi veszteségek miatt hirtelen meggyengült törökök azonban nem tudták újra olyan pezsgő településsé tenni, mint korábban. A Bosznia fővárosává csak 1832-ben, egy felkelés után vált Szarajevóban ugyan évről évre egyre több nyomot hagytak az ipari forradalom hatásai, azok igazi gyümölcsét azonban nem az európai függetlenségi mozgalmak és a háborúk eredményeként váratlan sebességgel további területeket vesztő Oszmán Birodalom, hanem az Osztrák-Magyar Monarchia aratta le: 1878. augusztus 19-én ugyanis a Monarchia katonái legyőzték az asszonyokat is soraiban tudó felkelőket, délután öt órakor pedig
– írja a korábban már említett Bánlaky.
Az ideiglenes megszállásként tekintett osztrák-magyar fennhatóság végül jóval hosszabb lett a tervezettnél: a Monarchiához való csatolásra csak harminc évvel később, 1908-ban került sor, félve attól, hogy a hirtelen az alkotmánypárti ifjútörök mozgalom irányítása alá került Oszmán Birodalom lépéseket tesz a formailag még mindig hozzájuk tartozó terület visszaszerzéséért. A területre szintén vágyó Szerbia tiltakozása mellett elfogadott annexióra végül október 5-én került sor, melynek hatására a szerbek már a háborút fontolgatták. Erről végül a Monarchia lépését elfogadó Oroszország beszélte le a szerbeket, akik nem csak az I. Ferenc József császár vezette állammal, de Németországgal is szembenéztek volna egy fegyveres konfliktus esetén.
A bizonytalanságban telt első harminc év nem telt eseménytelenül: a cirill betűs írás helyette előtérbe került a latin, a polgárosodás és a további iparosítás pedig a Monarchia virágzó, az újdonságok számára ideális kísérleti telepként kezelt városává tette Szarajevót. Épp ezért itt született meg 1885-ben a kontinens első, a bécsi és a budapesti társait bőven megelőző villamosvonala, mindössze egyetlen évtizeddel az úttörő San Francisco (1873) után.
A négy évszázados török uralom nyomai mellett felbukkantak a Budapesten és Bécsben egyaránt megszokott historizáló bérházak, illetve a szecesszió és a magyar fővárosban leginkább az Uránia Nemzeti Filmszínház, a tőle pár lépésre álló Stern-bérház, illetve a Kozma utcai izraelita temető grandiózus ravatalozója által képviselt, egyértelmű mór hatást mutató századfordulós építészet példái.
A szépen fejlődő város békéjének a Monarchia végét jelentő első világháború kirobbanása vetett véget, melynek közvetlen ürügyét épp Szarajevó adta. A 8,5 millió katona, illetve ennél kétszer több civil halálát okozó Nagy Háborút Ferenc Ferdinánd osztrák-magyar trónörökös, illetve felesége, Hohenberg Zsófia meggyilkolása indította el. A főhercegi pár egy boszniai hadgyakorlat apropóján, illetve a Habsburgok az annexió miatti alacsony népszerűségének növelése miatt érkezett a városba, és a veszélyre ügyet sem vetve egy nyitott autóban indultak a polgármesterrel való találkozásra.
Az úton a szerb titkosszolgálat ezredese által vezetett Fekete Kéz egyik tagja, a diák Gavrilio Princip, illetve az Egyesülés vagy Halál nevet viselő, a nagy délszláv egységért küzdő terrorszervezet tagjai várták őket, de a találkozáskor csak egy eltévedt gránát ijesztette meg a tömeget.
Rövidesen azonban Princip elérte a célját: később ugyanis épp mellette állt meg az útvonaláról a sofőrök hibája miatt letért konvoj. Könnyedén közel férkőzhetett hozzájuk, majd közelről két lövést adott le a párra, akik egy órán belül belehaltak a sérüléseikbe.
Máig nem tisztázott, hogy az ötlet tényleg a szerb állam egyik vezetőjének fejéből pattant-e ki, vagy a terrorszervezetek saját akciójaként indult, ez azonban semmit sem változtatott a lényegen: egy hónappal később megszólaltak a fegyverek.
Az 1910-ben még csak alig 52 ezres város népességszáma az első világháború után előbb Boszniához, 1929-től pedig az uralkodói diktatúrát tizenkét éven át fenntartó Jugoszláv Királyság drinai bánsághoz tartozott, korábbi jelentőségének pedig a jókora népességnövekedés – a harmincas évek hajnalán már 78 ezren lakták – ellenére semmi nyoma nem maradt. 1941-ben a tengelyhatalmak támadták meg, majd foglalták el: Szarajevó az usztasákként emlegetett, a náci Németországgal együttműködő horvát fasiszták által vezetett Független Horvát Állam része lett, amit 1945-ben lassan elsöpörtek a később az imperialisták láncos kutyájaként emlegetett Josip Broz Tito által indított partizán csapatok.
A város képe a következő évtizedekben teljesen átalakult: az ipari központtá válása nyomán kialakult, az Óvárost, illetve a Monarchia négy évtizede alatt született bérházak és középületek sorát gyárak és panellakótelepek kezdték körbeölelni. A török kor végi százezres lélekszámot a város már a Jugoszláviába való beolvadásakor túllépte (115 ezer), de a hetvenes évek elején ennek már a háromszorosát, 1991-ben pedig közel ötszörösét (527 ezer) mérték.
Szarajevó 1984-ben, a szocialista országok közül elsőként – és egyben utolsóként –, Szapporót legyőzve rendezhetett téli olimpiát, a város ezzel pedig a csúcsra ért.
Ekkor még nem volt a hétköznapi emberek számára is látható nyoma a diktatúrát kiépítő, az országot luxusvonattal is járó Tito halálának. A vezetők egy metróvonalról és az ezért örökké hálás népről álmodoztak, a tagköztársaságok, illetve a Vajdaság és Koszovó 1974-es új alkotmány okozta nagyobb önállósága, valamint a kommunizmus a vasfüggöny mögötti országok mindegyikében tapasztalható gyengülése lassan aláásta az ország politikai stabilitását.
Az országot vezető nyolcfős tanács vezetőjének ciklikus változása, majd Slobodan Milošević 1986-os hatalomra kerülése és intézkedései egyre inkább elkerülhetetlenné tették a szocializmus csendes végét, és az ország vértelen széthullását. Milošević a tartományi autonómia 1989-es megszüntetése után a szerb tagköztársaságot próbálta vezető szerephez juttatni, ez azonban egy évvel később az ország széthullásának elindulásához, illetve a tíz éven át tartó (1991-2001) délszláv háborúhoz vezetett, ami a földdel tette egyenlővé Szarajevó tekintélyes részét.
Egy, a szerb orvlövészek által megzavart 1992. áprilisi béketüntetés után a szerb hadsereg 24 órán belül körbevette az öt, kétezer méter magas csúcsokat is rejtő hegyek közt elterülő várost, és kezdetét vette a több mint 1400 napon át tartó, közel 14 ezer ember – köztük 5434 civil – halálával járó ostrom. Az UNICEF szerint a városban élő gyerekek negyven százalékát lőtték meg mesterlövészek, közel ugyanennyien pedig végignézték legalább egy családtagjuk halálát.
A Miljacka folyó által kettéválasztott, Budapest területének egynegyedén elterülő várost mára helyreállították, huszonöt év után újra jár a Trebevic-hegyet a várossal összekötő sílift (lanovka), sőt, az elmúlt két évtizedben modern épületek egész sorával – így a Balkán legmagasabb, csúcsán kilátószintet is rejtő épületével – bővült, mindamellett, hogy megtartotta évszázados örökségét, melyben helyet kaptak Szarajevó török kori, Monarchia-beli, illetve az elmúlt száz év viharai során született épületei, terei és szokásai: az utcákon járva néhány száz méteren belül belefuthatunk egy zsinagógába, mecsetbe, katolikus templomba, vagy épp az elmúlt ötszáz év bármelyik építészeti stílusának gyermekébe, ezt pedig tényleg csak a világ kevés városáról mondhatjuk el.
Bosznia-Hercegovina a világ legboldogabb országainak listáján ma a középmezőnyben bújik meg, kalandos történelmét látva ez azonban felér egy kisebbfajta csodával. A harc nyomaira ma is a számos épületen látható lövésnyomok, a már egyre kisebb számban feltűnő, de sokszor még mindig csapatban sétálgató, változó kedvű kóborkutyák, illetve a hegyek felé tartó utakat szegélyező, az azokról való letérést – az esetlegesen még a földben lévő aknák miatt – tiltó táblák emlékeztetnek.
Szarajevó az ország politikai szerkezetének alapjait lefektető 1995-ös daytoni békeszerződés értelmében az ország 51%-át elfoglaló Bosznia-hercegovinai Föderáció, illetve az azt 49%-ban alkotó Szerb Köztársaság közös fővárosa, nemzetközi ellenőrzése pedig máig sem szűnt meg.
Amit mindenképp látni kell
A hegyre kúszó Óváros
Az ötszáz méter magasan fekvő síkságon induló, kilencszáz méteres magasságig felkapaszkodó negyed szűk utcáin és terein végigsétálva évszázadokkal repülünk vissza az időben, mérete miatt pedig akár két-három óra alatt is kényelmesen bejárhatjuk. A bazársorok tömegén átjutva álljunk meg a ránézésre legalább ötszáz éve működő helyek egyikén, és a helyiek közé beülve élvezzük a rézedényből töltött kávét, a sült húsokat, vagy épp az édességboltok a közép-európai ízlés számára sokszor talán túl édes, de mindenképp kihagyhatatlan kínálatát.
A marhahúsból készülő csevapcsicsi vagy pljeskavica mellé egy pohár sörre és borra vágyóknak érdemes felkészülnie arra, hogy a muszlimok tulajdonában lévő, vagy épp mecsetek tőszomszédságában álló helyeken sem alkoholos italt, sem alkoholmentes sört nem fognak találni – megéri tehát rendelés előtt jól körbenézni, nehogy meglepetés érjen minket.
Az árak a magyar pénztárca számára egyáltalán nem megterhelők: ezer-ezerkétszáz forintért akár egy itallal együtt is abszolválhatunk egy ebédet. Érdemes figyelni arra, hogy olyan helyet válasszunk, melynek teraszán láthatóan helyiek ülnek, hiszen jó eséllyel sokkal fűszeresebb és jobb ételt kapunk.
És talán még egy utcai sakktáblánál is lesz lehetőségünk játszani egyet a kávéfüggő helyiek bármelyikével!
A merénylet helyszíne
Az óváros szívétől mindössze néhány lépésre álló – a katolikus templom és az egykor katolikusok által lakott Latinluk negyedet összekötő – Latin-hídnál lévő utcasarok első pillantásra csak egynek tűnik Szarajevó régmúltat sugárzó helyei közül, pedig a XX. századi történelem fontos pillanatának volt szemtanúja: a közhiedelemmel ellentétben ugyanis nem a hídon, hanem itt történt a Ferenc Ferdinánd elleni merénylet, melyre emléktábla is emlékeztet.
Ha van néhány percünk, nézzük meg bátran az itt lévő aprócska múzeumot is, ami az esemény emlékei mellett a Monarchia négy évtizedes uralmának történetét meséli el.
A Régi Városházából lett Nemzeti Könyvtár
Szarajevó egyik jelképe még városházaként, Alexander Wittek tervei szerint született meg 1894-ben, és egészen a második világháború végéig innen irányították a várost. Ezt követően a hosszú évtizedeken át békésen működő Nemzeti Könyvtár költözött az épületbe. A gyűjteményt 1992. augusztus 25-én érte el a vég: szerb nacionalisták gyújtották fel, az ott őrzött kétmillió könyv és más dokumentum pedig örökre megsemmisült.
Teljes felújítására sokáig nem volt pénz, a háború után azonban lassan az épület is magára talált: utolsó hiányzó – a pécsi Zsolnay-gyárban készült – díszítőelemeit 2012-ben kapta meg, azóta pedig újra régi fényében látható.
A Zsinagóga
A századfordulós Európa harmadik legnagyobb zsinagógája ma Szarajevó egyetlen működő zsidó imaháza. A Miljacka-folyó bal partján álló épület 1902-ben, a város hetven épületét tervező, élete közel hatvan évét itt töltő cseh építész, Karel Pařík munkája, aki egy pillanatra sem tartotta titokban, hogy a tervek papírra vetésekor a budapesti Dohány utcai zsinagóga inspirálta.
Az idén százharminc éves Nemzeti Múzeum
Monarchia-sorozatunkban nem szoktunk nemzeti múzeumokat ajánlani, hiszen azok a legtöbbször egyáltalán nem érdekesek a hosszú hétvégére érkezők számára, ebben az esetben azonban kivételt kell tennünk, hiszen az 1913-ban Karel Pařík által négy szimmetrikus pavilonnal bővített épületegyüttesben őrzik a viág egyik legidősebb haggadáját, ami a világ teremtésétől az egyiptomi kivonulástörténeten át egészen Mózes haláláig meséli el a világ történelmét, valamint tartalmazza a kovásztalan kenyér ünnepén tartott Széder-este menetét.
A Szarajevói Haggáda néven emlegetett könyv a XIV. század derekán született Barcelonában, Szarajevóba pedig a XVI. század hajnalán, a Spanyolországból menekült, katolikus hitre áttérni egyáltalán nem akaró zsidókkal együtt érkezhetett. Közel négyszáz éven át maradt családi tulajdonban, ezen idő alatt pedig számtalan széderhez használták – tökéletesen bizonyítják ezt az oldalak jókora részén feltűnő borfoltok.
1894-ben került a múzeum tulajdonába, melynek azóta is része. A második világháború során a gyűjtemény könyvtárosa csempészte ki a városból, a zűrzavaros éveket pedig egy zenicai mecset és egy otthon parkettája alatt élte át. 1992-ben, a háború hajnalán egy múzeumi betörés során ezt is elmozdították, de a kiérkező rendőrök az eredeti helyétől alig pár lépésnyire, a padlón találták meg. A betörők értéktelennek hitték.
A Nemzeti Színház
Az osztrák-magyar korszak idején kinevezett vezetők, illetve a felső tízezer közösségi központjaként – kaszinóként – 1899-ben megszületett épületet is Karel Pařík álmodta meg, 1921 óta pedig az alig két évvel korábban megszületett Nemzeti Színháznak ad otthont.
A város századfordulós gazdagságát és fejlettségét tökéletesen tükröző épület központi terme épp ezért inkább sokkal hasonlít hangversenyteremre, mint színházra. 1946 óta opera- és balettelőadásokat is tartanak itt, szóval a nyelvi különbség nem állja mindenképp útját annak, hogy az utcáról beesve élvezhessünk egy előadást.
A Szépművészeti Akadémia
Az 1899 végén evangélikus templomként született, egyházi épület helyett azonban inkább múzeumnak, vagy kulturális központnak tűnő folyóparti tömb 1981 óta a néhány évvel korábban alapított Szarajevói Művészeti Akadémia otthona.
A nem meglepő módon Karl Paržik által megálmodott épületet a Monarchia széthullása után egyre kevesebb evangélikus látogatta, de egészen a hetvenes évekig az egyházközség tulajdonában maradt.
Gazi Huszrev-Begova mecset
Szarajevó legszebb, látogatható muszlim emléke az ország legnagyobb mecsetje alig hét évtizeddel a város alapítása után, 1532-ben nyitotta meg kapuit a hívők előtt. A Gázi Huszrev bég által építtetett, ma nevét őrző épülegyüttes tervezőjének neve sajnos nem maradt fenn, a legtöbben ugyanakkor biztosra veszik, hogy az isztambuli Kék mecset építésében is részt vett birodalmi főépítész, Mimar Sinan is rajta hagyta a kézjegyét. Érdekessége korántsem ebben rejlik, hiszen 1898-ban ez lett a világ első, elektromos világítási rendszert kapott mecsetje.
A háborúban súlyos sérüléseket szenvedett épületről a kilencvenes évek végén eltüntették a Monarchia idejében rátelepedett, mór hatású díszeket, így ma pedig újra török kori képét mutatja.
Mindössze két koronáért – ez alig százötven forintot jelent – ma is látogatható (a bejutás kora délelőtt a legegyszerűbb), természetesen a hely szelleméhez illő öltözetben, így a nők semmiféleképp ne hagyják otthon a kendőjüket!
A lanovka és a téli olimpiai helyszínek
Az 1984-es játékok nyomai ma is megvannak: egy részük a háború után újjászületett, mások azonban még mindig őrzik a pusztítás nyomait. Így például a síugrósánc és a számtalan ponton már hiányos bobpálya, de akár a tévéképernyőkön át százmilliók által látott pódium legfelső fokára is felállhatunk.
A romok az óvárosból egy kényelmes másfél órás sétával, vagy a néhány hónapja egy amerikai milliárdos pénzügyi segítségének köszönhetően újra járó sílifttel (lanovka) egyszerűen elérhetők.
Az Alagút múzeum
A Remény alagútja néven emlegetett nyolcszáz méteres alagútrendszer egy ma is lőtt sebek tucatjait viselő városszéli családi ház alatt született meg 1993 tavaszán, és átkúszott az ENSZ által ellenőrzött városi repülőtér alatt, hogy a lakók a szerb blokádot és a város legmagasabb pontjain álló mesterlövészeket elkerülve juthassanak friss élelmiszerhez és más, a túléléshez szükséges árucikkekhez.
A teljesen kiegyenesedve az építés sürgőssége miatt nem járható útnak a blokád számtalan fotót is bemutató múzeumává vált családi házon át húsz métere érhető el. Nem érdemes kihagyni a programból, főleg, ha tárlatvezetést is kérünk, így jó eséllyel elsőkézből ismerünk meg történeteket az alig huszonöt évvel ezelőtti napokból.
A világ legszürreálisabb emlékműve
Az ezernégyszáz napra körülzárt városba a már említett titkos alagút mellett az ENSZ segítségével is jutott élelem, illetve az általuk a lakók számára szükségesnek vélt holmi: a repülőtéri légihídon át összesen 160 ezer tonna étel, óvszer és maláriagyógyszer érkezett.
A szarajevóiak azonban nem voltak maradéktalanul elégedettek, hiszen a húskonzervek egy része még a vietnami háború idejéből maradt, tehát legalább két évtizede már lejárt a szavatosságuk, a még fogyaszthatók egy része pedig sertéshúst tartalmazott, ami egy félig muszlim országban nem tűnt a legszerencsésebb választásnak. Állítólag az ICAR néven futó, olasz gyártású maradék sem volt jobb, melynek kapcsán gyakran idézik egy férfi véleményét: “Ha legközelebb ostrom lesz, inkább halok éhen, mint hogy ICAR-t egyek”.
A történet természetesen azóta is élénken él az emberek tudatában, így nem meglepő, hogy „Szarajevó hálás lakói” 2007-ben egy túlméretezett ICAR-konzervet mintázó szobrot állítottak fel a város szívében, melyen a következő felirat áll:
