A rajongók nagy örömére a 90. születésnapját újabb koncertturnéval ünnepli, melynek részeként Magyarországra is ellátogat. Ám korábban többször nyilatkozta, felhagy a koncertezéssel. A január 23-i budapesti koncert tehát egyfajta búcsú lesz a magyar közönségtől?
Köszönöm a jókívánságokat! Igen, elég valószínű, hogy a januári koncerten elbúcsúzom Budapesttől, de azért ez még nem teljesen biztos. Meglátjuk.
Teltházzal futnak a koncertjei, melyeken nem csak hogy az ön szerzeményei szólalnak meg, de dirigálja a zenekart is. Azon túl, hogy öröm lehet látni, hogy a filmzenéi gond nélkül megélnek a filmek nélkül is, mit élvez legjobban a koncertek vezénylésében?
Tudja, a filmzeneszerző és a zenéje mindig el van rejtve a film képei mögé. Akkor is, ha nagyon fontos a filmzene, akkor is, ha az emberek értékelik és élvezik, mert hiszen így is hallhatják, de mégis: nem látják a komponistát, nem érthetik teljesen a zenét, annak teljes, önálló fontosságát, nem élik át a zene teljes erejét. Ezért élvezem nagyon a koncerteket, nem csak, mert így az én kezemben van a kontroll, hogy hogyan szólalnak meg a dalok, hanem mert látom a közönségen a hatást, amit a zeném kivált a film képei nélkül. A koncerteken közvetlenül fel tudom mérni ezt a hatást, és érezni az zene erejét.
Azt is nyilatkozta nemrégiben, hogy hamarosan abbahagyja a filmes zeneszerzést, és a nagyzenekari művekre, kamarazenére és egyéb önálló szerzeményekre koncentrál majd. A szabadságvágy munkál a döntése mögött?
Ahogy mondja. Amikor filmhez írok zenét, reagálnom kell a rendezőre, a filmre, a történetre, a karakterekre, még a jelmezekre is, mindenre reagálnom kell, ami a film része. Míg az abszolút zenében csak én magam vagyok benne. Csak én, a zeném, és a vágy, hogy a zenén keresztül kifejezzem magam. Ez nagyon fontos nekem.
Sok egyéni hangú, vagy lázadónak számító rendezővel dolgozott, és ön is kerülte a biztonsági játékot, innovatív ötleteiről híres, gondolok itt például a szokatlannak számító hangszerek használatára. Lázadó lélek?
Talán a munkám, különösképpen a karrierem kezdetén a Sergio Leonéval közös munkáim nevezhetők újítónak vagy lázadónak, mert különös hangzásokat hoztam létre különös hangszerekkel. De mint ember, mint individuum, nem tartom magam sem forradalmárnak, sem lázadónak. Csak azt tettem, ami a dolgom, ahogy képességeimből telt.
Kilencvenedik születésnapját ünnepli. Mi a legfontosabb lecke, amire a kora tanította?
Nem igazán tudok konkrét választ adni erre a kérdésre, mert bár persze, rengeteg leckét kaptam az élettől, de ezek a tanítások olyan mélyen belém ivódtak, a személyiségem részévé váltak, hogy szinte lehetetlen megfogalmazni azokat. Amit viszont elmondhatok, hogy mindig keményen dolgoztam, őszintén, nyugodtan és nagyon fókuszáltan, mert tudtam, hogy a munka, amit végzek, a filmet szolgálja, emellett amit írtam, annak kereskedelmi szempontból is fontos szerepe volt a film sikerében. Ha a koromra gondolok, és a munkára, ami mögöttem van, boldog vagyok, mert nem bánok semmit, mert tudom, hogy mindig mindent megtettem azért, hogy a filmet előre vigyem.
Sok magyar vonatkozású munkája volt, többször dolgozott Koltai Lajossal, magyar zenekarokkal, sokat koncertezett nálunk. Mi a benyomása a magyar emberekről és az országról?
Csodálatos volt együtt dolgozni Koltaival, csak jó emlékeim vannak a közös munkáról, a stúdióról, és Budapestről is. Ami a magyarokat illeti, azt gondolom, hogy nagyon civilizált nemzet, Európa integráns része. Mindannak ellenére, ami manapság történik, minden politikai felfordulás ellenére, amelyen Európa-szerte keresztül megyünk, úgy gondolom, Magyarország helye az egyesült Európában van.
Kiemelt kép: Fotó:Iziana FabiI / AFP
