A főváros utcáin sétálva lépten-nyomon érdekes történetekbe, kalandos sorsú épületekbe és rejtett szépségekbe botolhatunk, a rohanásban azonban egyáltalán nem vesszük őket észre – épp ezért született meg a térképen is követhető Ismeretlen Budapest sorozatunk, melynek mai epizódjában a korábban már bemutatott vastuskóhoz közeli Corvin térre látogatunk el, hogy megismerjük a város egyik legérdekesebb kútjának történetét.
A történelmi hangulatot árasztó, a Szent Erzsébet templommal, barokknak tűnő, de sokszor alig pár évtizedes házakkal, illetve a Budai Vigadóval (ép.: Kallina Mór és Árkay Aladár, 1898-1899) keretezett, hangulatos tér az elmúlt kétezer évben római katonák sírjának, a török kiűzése után újjászületett kolostor kertjének és közparknak is otthont adott, mai képét pedig mindössze néhány évvel ezelőtt, Baraczka Katalin tervei nyomán nyerte el.
A százötvenezer éves, itt feltárt ősemberlábnyomokat – illetve azok másolatát – is rejtő tér egy részlete azonban az elmúlt közel százhúsz évben semmit sem változott:
Az 1904 végére köztérre került alkotás tetején egy életnagyságúnál 265 cm magasra nyúló, kutyájával ábrázolt honfoglaláskori vitéz látható, aki sikeres vadászata után – vállán szarvas fekszik – épp az ivótülkébe töltött forrásvízzel csillapítja a szomját.
A vízköpőkkel díszített méretes, háromkaréjos mészkő medence oldalán lévő felirat némi támpontot ad a kút megszületésének okáról, hiszen elárulja, hogy azt 1904-ben
De ki volt Millacher, és miért akart ő mindenképp kúttal díszíteni egy budai teret?
A történet kiindulópontjáért tizenhárom évvel korábbra, 1891-ig kell visszapillantanunk: a szikvízkészítőként, illetve egy ma is álló Kacsa utcai házban működött Első Magyar Ásványvízkészülék, Szifonszerelvény és Szikvízgyár Rt. alapító tulajdonosaként jókora vagyont felhalmozott Millacher Lajos ekkor írta ugyanis meg a végrendeletét, melynek részeként húszezer forintot a fővárosra hagyott, kikötve, hogy halála után abból
A kérése halála után évekkel, 1898-ben került a székesfőváros elé, akik egy azóta már jócskán kamatozott összeggel gazdálkodhattak, azt azonban biztosan nem hitték volna, hogy az avatásig vezető út nem csak hosszú, de kacskaringós is lesz.
Az eleiente a Pálffy (ma Bem József) vagy Bomba (Batthyány) térre szánt alkotásnak végül a Budai Vigadó megjelenése miatt épp átalakuló Corvin téren találtak helyet, 1899-ben pedig kiírták a tervpályázatot.
Huszonegy terv érkezett be, melyek közül a végrendelet végrehajtója, illetve a Hauszmann Alajos, Steindl Imre, Stróbl Alajos és Fadrusz János alkotta bizottság állított fel sorrendet – derül ki a főváros századfordulós mindennapjairól tudósító Magyar Székesfőváros című lapból.
Az ítészek választása végül a mindössze huszonnyolc éves Nagy Kálmán birkáit itató juhászt ábrázoló életképére esett, megelőzve Donáth Gyula Incselkedés címet kapott jelenetét, Kallós Ede és a szecessziós zseni, Lechner Ödön sárkányölő János vitézét, melynek medencéjébe a nagyszentmiklósi aranykincs bikafejes ivótáljainak felnagyított, mészkő másolataiból érkezett volna a víz.
A fiatal művész sosem készült el azonban a teljes méretű alkotással, ugyanis a
– írja Liber Endre Budapest szobrai és emléktáblái című munkájában (Budapesti Statisztikai Közlemények 69/1), noha a kút kicsinyített mása megszületett, később pedig egy múzeumi raktárba került.
A hirtelen haláleset miatt másodszorra is elindult pályázatra nem érkezett kivitelre érdemes munka, bár akadtak köztük érdekességek, melyekről az Uj Idők 1902. novemberében így számolt be:
Végül a hat legjobb munkát beadó szobrászt kérték fel egy új terv elkészítésére, remélve, hogy azok közt már legalább egy kivitelezésre is érdemes ötletet találnak majd. Így is történt: végül Holló Barnabás (1865-1917) munkáját találták a legjobbnak, aki
Az alkotás 1904 novemberére készült el, majd elfoglalta a helyét – az épp néhány nappal ezelőtt újra megnyitott, immár belsőleg is megújult – Budai Vigadó előtt:
A korabeli nyomtatott lapok ugyan nem emlékeznek meg róla – sőt, néhányan egyenesen Mátyás-korabeli vitézként emlegetik az emberalakot – az elmúlt évtizedekben született leírások közül több is úgy gondolja, a kúton álló alak maga Nimród (Ménrót), a Csodaszarvas mondájában emlegetett Hunor és Magor apja, akit számos őstörténeti forrás alaptalanul azonosít a Bibliából ismert Nimród királlyal, Noé dédunokájával.
Az alkotó
A ma az Ózdhoz közeli Hangony részét képező Alsóhangonyon született Holló Barnabás (1865-1917) Stróbl Alajos tanítványaként, a budapesti iparművészeti iskolában és a mintrajziskolában vált szobrásszá, életművével pedig a századforduló történelmi szobrainak sorát bővítette.
Neve ma a legtöbbeknek nem hangzik ismerősen, pedig munkái közt olyan ismert művek is vannak, mint a Magyar Tudományos Akadémia alapításáról az épület falán megemlékező emléktábla (1893), a Pesti Ferences Templom az árvízi hajósnak emléket állító, az 1900-as párizsi világkiállításon is bemutatott Wesselényi-domborműve (1905), valamint a közel két évtizedes munkával megszületett Országház számos több külső és belső szobra.
A kút a második világháború során nem sérült meg súlyosan, így ma is eredeti, felújított alakjában, illetve eredeti helyén élte túl az elmúlt száztizennégy évet, a vadászkutya pedig még ma is türelmesen várja, hogy a gazdájával együtt hazaindulhasson a sikeres vadászatról.
A Czégek kézikönyvét (1887), Liber Endre Budapest szobrai és emléktáblai című munkáját (Budapesti Statisztikai Közlemények 69/1), az Uj Idők 1901-es évfolyamának 6. számát, illetve a Magyar Székesfőváros vonatkozó lapszámait az Arcanum Digitális Tudománytár és a Hungaricana segítségével értük el.
