A már a Facebookon is követhető Ismeretlen magyarok sorozatunkban olyan, Magyarországon, vagy az egykori Osztrák-Magyar Monarchia területén született embereket mutatunk be, akik életművükkel megváltoztatták Magyarország, vagy épp a világ bármely országának mindennapjait, nevüket mindezek ellenére azonban itthon alig ismerik.
A repüléstörténet fontos fejezetét jelentő Zeppelinek lényegét megálmodó magyar fakereskedő, a Volkswagen Bogár valódi atyjai, A remény rabjai és a Halálsoron rendezőjeként világhírűvé vált rendező, illetve egy sor építész – a James Bond főellenségét ihlető Goldfinger Ernő, vagy épp a New York számos felhőkarcolóját megálmodó Róth Imre – után újra a filmvilág felé fordulunk, hogy megismerkedjünk az 1884. február 6-án Grünvald Jenőként született, de Gerő Jenő és Szőke Szakáll (S. Z. Sakall) néven ismertté vált zseniről, akinek a nevét a két világháború közti német, illetve az amerikai filmművészet fontos alakjai közt emlegetik.
Az Új köztemetővel szemben lévő apró házak egyikében egy sírkőkereskedő fiaként született Grünvald gyermekkorát a temetőben, illetve a környéket akkor még elborító szőlőskertekben töltötte, ami jó eséllyel óriási hatással volt a később nevével fémjelzett akasztófahumorra.
Tinédzserévei alatt jó eséllyel azonban sosem gondolt arra, hogy nevettetőként próbálja ki magát: kereskedelmi iskolában tanul, az egyetemen pedig ebben az irányban folytatja a tanulmányait, de pedagógusként is diplomát szerez. 1908-ban azonban úgy dönt, ideje változtatni az életén: Gerő Jenő néven bemutatkozik Nagy Endre Modern Színpad Cabaretjában, majd a színpad varázsától megrészegülve elhatározza, hogy életét a kabarénak szenteli. Mindezek ellenére egy kereskedelmi iskolában kezd tanítani, sőt, 1909-től a Fővárosi Takarékpénztár hivatalnoki posztjainak egyikét is betölti.
A jellegzetesen mozgó toka és a mosoly – így ismerte meg a világ
A nevettetés terén elért sikerei után végül véglegesen művészet mellett dönt: 1912-ben felmond a munkahelyén, hogy élete következő másfél évtizedében kabarészerzőként, előadóként, illetve több magyar műintézmény vezetőjeként és tagjaként onthassa magából a pesti anekdotakincsbe egy szempillantás alatt beépülő történeteit.
1913-tól hét éven át a mai Madách Színház helyén állt Royal Sörkabaré sikeres művészeti vezetőjeként, 1922-1923-ban a Palace Kabaré tagjaként, 1922-1925 közt pedig az Apolló Kabaré társulatának tagjaként találkozhattak a nézők a munkáival, műveivel és játékával, de a főváros más nívós színpadairól is számos alkalommal szórakoztatta a közönséget: feltűnt a Fekete Macska Kabaré, a Télikert, a Kis Komédia, valamint a mai Corvin Áruház helyén állt, eredetileg az Apollo Projectograph mozi számára tervezett csodás épületben működött Apollo Kabaréban is.
A szórakoztató műfajok mindegyikében alkotott: írt revüműsorokat, humoreszket, bohózatot, illetve szatirikus vígjátékot is, stílusában pedig visszaköszön a jó eséllyel gyerekkorának köszönhető abszurd akasztófahumora. Műveinek pontos számát nem ismerjük, hiszen legalább százötven jelenete sosem jelent meg nyomtatásban, az azonnal a színészekhez kerülő szkeccsek és rövid művek szövegei pedig talán a betanulás után azonnal a kukában végezték, vagy épp a művészek örököseinek szekrényeiben porosodnak.
– írja róla a Színészkönyvtár.
A kabarétól már csak egy lépés volt az egyre nagyobb teret nyerő némafilmek világa, így nem meglepő módon már az első világháború derekán kamera elé állt: az 1915-ben elkészült Suszterhercegben debütált, melyben a kor leghíresebb kabarészínészével, Rott Sándorral, annak feleségével, Türk Bertával, illetve a házaspárt is tagjai közt tudó Foliès Caprice mulató teljes társulatával együtt szerepelt. A háború végéig még legalább három másik komédiában – Az újszülött apában, A dollárnéniben, illetve Az önkéntes tűzoltóban – is feltűnt, a következő években azonban csak a kabaréra koncentrált.
A Suszterherceg reklámja az Est 1914. december 8-i számában
1925-ben Berlinbe költözött, ahol többek közt a Theater am Kurfürstendamm, a Grosses Schauspielhaus, a Metropol, a Lessing és a Deutsches Künstlertheater darabjaiban tűnt fel, de időnként Bécsben is színpadra lépett, sőt, tucatnyi német filmben is szerepet kapott. Az immár Szőke Szakáll néven ismert Grünvald sokáig nem beszélt jól németül, így eleinte kevésbé tudta eladni magát az egyre tömöttebbé váló némafilmpiacon.
Érthető tehát, hogy sokszor csak kisebb szerepek jutottak neki, bár nem egy esetben igazi legendák társaságában, vagy épp fontos filmekben tűnt fel a vásznon: az 1929-es Großstadtschmetterlingben (Nagyvárosi pillangó) például a húszas-harmincas évek merev filmipari rasszizmusa ellenére is világsztárrá vált kínai-amerikai színésznő, Anna May Wong társaságában volt látható, a következő évben pedig Bolváry Géza első nagy sikerében, az 1930-ban bemutatott Szívek szimfóniájában kapta meg egy színházigazgató szerepét, ami a német színészvilágban is jókora elismertséget hoz neki.
Az Illustrierter Film-Kurier címlapja, rajta a Szívek szimfóniája eredeti, német nyelvű plakátjával, valamint a szereposztással, melynek jobb hasábjában a színházigazgató (Der Theaterdirektor) mellett jól látszik Szőke Szakall neve
1927-ben a Boulevard Theater igazgatói székébe került, pozícióját hat év után azonban elhagyta, és Hitler hatalomrajutása után visszatért Budapestre. Félelme nem volt alaptalan, hiszen a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt lapja, a Völkischer Beobachter (Népi Figyelő) így írt Gogol A revizorjának Szőke Szakáll rövid életű produkciós cége által készített filmadaptációjáról:
Hazatérve aztán szembesült a magyar helyzettel: a politikai változások miatt Budapesten már nem léphetett színpadra, így feleségével Bécsbe költöztek. Ez persze nem jelentette azt, hogy ne szerepelhetett volna magyar filmekben, így a harmincas évek számos remekében feltűnik a jellegzetes alakja, megélhetését azonban német és osztrák mozifilmekkel, illetve bécsi előadásokkal biztosította.
1935-ben főszerepet kapott a Barátságos arcot kérek című Karinthy Frigyes-filmadaptációban, a jóságos, de naiv fényképész, Blazsek Mátyás alakításával pedig újra megalapozta másodszorra is elindított magyar filmes karrierjét:
Zsidósága miatt a következő évek azonban menekülésre késztették: a bécsi helyzet egyre inkább hasonlítani kezdett a berlinire, így feleségével előbb Hollandiába (1938-ban előbb egy amszterdami emigránskabaré, a Kabarett der Prominenten tagja lett), majd Angliába települtek át.
Itt nem szándékoztak hosszú időt tölteni, így 1939. május 13-án a házaspár már a New Yorkba tartó Nieuw Amsterdam tengerjáró hajó fedélzetén állt, hogy a férj minden erejét összeszedve, immár S. Z. Sakallként megpróbálja bevenni Hollywood kapuit.
Humphrey Bogarttal a Casablancában (1942)
Az angol nyelvvel folytatott harca ellenére – első szerepének szövegét fonetikusan tanulta meg – megjelenésével mindenhol sikert aratott, így a joviális rokonként, kedves édesapaként, vagy épp jámbor úriemberként közel félszáz produkcióban láthatták a mozinézők, de leginkább a Michael Curtiz (Kertész Mihály) által jegyzett Casablanca (1942) főpincére, Carl bőrébe bújva vonult be a filmtörténetbe:
Egy másik Oscar-díjas filmben is feltűnt: a három aranyszobrot elhódított, szintén Kertész Mihály által rendezett Yankee Doodle Candy-ben (1942), de brillírozott a filmtörténet legjobb musicaljei közt emlegetett The Dolly Sisters-ben (1945) is, mely a magyar revütáncos nővérek, Deli Janka és Deli Rózsi álomba illő karrierjének állított emléket.
Részlet a filmből
Szakáll a tengerentúlon nem csak filmekben nyújtott alakításaival, de bohózataival, így a Vonósnégyes című, 1922-ben Salamon Béla számára írt darabjával – ebben hangzik el a ma is sokszor emlegetett „szintén zenész” fordulat – is jókora sikert aratott:
Magánéletéről nem beszélt, noha 1954-ben, Londonban megjelent a The Story of Cuddles; My Life under the Emperor Francis Joseph, Adolf Hitler and The Warner Bros (magyarul: Vonósnégyes Casablancában – Életem Ferenc József császár, Adolf Hitler és a Warnes Brothers uralma alatt) címet viselő önéletrajzi könyve, benne meredek – a Svejk-történetekhez hasonlóan erős fenntartásokkal kezelendő – történetek tucatjaival. A kötetet végül csak hatvan évvel megjelenése után, 2015-ben fordították le magyarra.
A felesége által csak Janinak hívott Szakáll röviddel hetvenkettedik születésnapja után, 1955. február 12-én hunyt el, sírja a Casablanca főszerepével ikonná vált Humphrey Bogarté, illetve a filmet rendező Kertész Mihályé (Michael Curtiz) közelében áll.
Fotó: Find A Grave
A Magyar Rádió, illetve a Magyar Televízió archívuma ugyan számos Szakáll-jelenetet őriz, sőt, egy-egy kabaréválogatásban fel is tűnnek, az alkotó nevét azonban itthon mégsem ismerjük – pedig megérdemelné, hogy a magyar film egyik legnagyobb alakjaként emlékezzünk rá.
A cikk elkészítéséhez nélkülözhetetlen segítséget nyújtott a Színészkönyvtár, a Hangosfilm.hu, a Virtual History és a Wikimedia Commons.
