Kultúra ismeretlen budapest

A fél államrendőrség figyelte Bronz Vénuszt, akiért megőrült Budapest

A Madách Színház helyén állt egykor a főváros egyik legendás szórakozóhelye, ahol a legnagyobb magyar művészek mellett Josephine Baker is fellépett. Az első afroamerikai színésznő- és énekeslegenda érkezése még a parlamentben is hullámokat vert, miután párizsi előadását a „legteljesebb meztelenség jellemezte”, a közönség pedig vezekelve térdre borult előtte.
Korábban a témában:

Az igénytelen reklámtáblákban és fényreklámokban fuldokló Nagykörút ma leginkább az olcsó italokra vágyó tini- és külföldi csoportok legkedvesebb célpontja, történelme azonban jóval érdekesebb annál, minthogy megfeledkezzünk róla.

A legelvetemültebb tervek valóra válása esetén ma akár hajózható csatornaként járható, széles, Szent István körúti szakaszán gyárakkal szegélyezett út egykori pompáját olyan csodák őrzik, mint a kis híján Nemzeti Színházzá alakított, ma luxushotelként működő New York-palota, vagy a firenzei Palazzo Strozzit másoló Batthyány-palota.

Térképen is elérhető Ismeretlen Budapest-sorozatunkban ma a 4141 méter hosszú Nagykörút egy újabb, mára már eltűnt szépségével ismerkedünk meg.

Az Erzsébet körút 29.-33. számú telkén 1961 tavaszán megnyitott Madách Színház (építész: Kaufmann Oszkár) épületét jó eséllyel minden kultúrakedvelő, illetve gyakran erre utazó ismeri, hiszen a hármas csoportokban tizenöt egész alakos szobrot (Somogyi József, Kiss Kovács Gyula, illetve Kerényi Jenő munkáit) a homlokzatán hordó épület évi félmillió nézőt vonz, a színházért kevésbé rajongó városlakóknak pedig minden bizonnyal azonnal szemet szúr a fél évszázaddal idősebb szomszédai közül kilógó épület.

Fotó: Fortepan/Kotnyek Antal

De mi állt itt a Madách előtt?

A kérdés megválaszolásához száztíz évvel ezelőttre kell visszapillantanunk – Keleti Károly és Fodor Oszkár ugyanis ekkor döntötte el, hogy szórakozóhelyet alapít a kezdeti nehézségek után addigra már kellemesen beépült Nagykörúton.

Így született meg a következő évben az ezer nézőt is befogadó színház, a Royal Orfeum:

Fotó:  Pest-Buda Aukciósház

A kapuit először 1908. október 3-án megnyitó hely néhány év alatt a város egyik legnépszerűbb és legszínvonalasabb szórakozóhelyévé nőtte ki magát, vezetői székében pedig megfordult Bálint Dezső (1909-ben meg is vette a helyet), a rendőrségi riportok legnagyobbja, a később egy ideig a Fővárosi Operettszínházat is vezető Tarján Vilmos, az építészből sanzon- és operettszerzővé, valamint színigazgatóvá vált Zerkovitz Béla (1918-1923, 1926-?) és Somogyi Kálmán is, miközben a díszleteket évtizedeken át a magyar Toulouse-Lautrecként aposztrofált Vogel Eric (1907-1996) tervezte.

Első emeletén kabarék működtek: 1913-1920 közt a Szőke Szakáll (Gärtner Sándor / Gerő Jenő, 1884-1955) vezette, Salamon Bélát és Kabos Gyulát a pályáján elindító Sörkabaré, 1920-1924 közt Kővári Gyula Bonbonnier-je, azt követően pedig Fritz Ödön mindössze három műsoron át létező Papagáj kabaréja.

A tízes-húszas években már a legnagyobb sztárok adták itt egymásnak a kilincset: a zenekarok, bűvészek és zsonglőrök hada mellett a tízes évek hajnalán a kor legjobban fizetett némafilmszínésze, a filmjeivel Magyarországon óriási népszerűséget elért Valdemar Psilander (1884-1917) lépett itt fel rövid ideig, aki a Színházi Élet szerint a végére jobban ismerte már Pestet a született pesti embernél.

graf.: Tuszkay, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum gyűjteményéből

1928-ban az első afroamerikai színészlegenda, a pályáját énekesnőként és táncosnőként kezdő Bronz Vénusz, Josephine Baker töltött itt hónapokat, 1930-ban pedig a zenebohóc Grock és Jusnij Kék Madár együttese járt itt.

in: Budapesti Czim- és Lakásjegyzék, 1916. p. 56

A legnagyobb sikert természetesen Baker aratta:

„a színesbőrű őrjítő csillagért Berlinből, Bécsből, Milánóból is rendszeresen utaztak ide, és valósággal a csilláron is lógtak, csakhogy bejussanak az Orfeumba. Amikor ideérkezett a sztár, Zerkovitz egy dalt írt számára, Gyere Jozefin címmel, ami itthon tette ismertté akkor Bakert, és idővel ez nagy hazai slágerré is vállt. Ez a dal viszont átrepült országhatárokat és Bakernek a világ számos helyén jelentett sikert.

 

Évekkel késöbb levélben köszöni meg a világsztár ezt az egykori dalt: »Mon cher Zerkovitz! Most, hogy amerikából megint Párizsba teszem át a főhadiszállásomat, még egyszer meg akarom köszönni azt a slágert, amit Pestre való jövetelem idején komponállt, és amellyel, az óta az egész világon rendkívüli sikerem volt…«

 

Párizsba érkeztével francia szöveget irat Baker, és akkoriban egy teljes éven át minden este, ezrek énekelik vele a refrént: »Dites-moi Josephine…«

Számtalan slágert írt még Baker számára Zerkovitz, amire a párizsiak még ma is szívesen emlékeznek, bár Zerkovitz neve és személye elhomályosul számukra a múlt ködében.”

– írja a Színészkönyvtár.

Nem múlt persze sokon, hogy a fellépés meghiúsuljon, Baker érkezésének hírére ugyanis a túlbuzgó, erkölcscsősz parlamenti képviselők egyike interpellációt nyújtott be, így az országgyűlés képviselőházának is foglalkoznia kellett az üggyel. A belügyminiszternek szóló írásban a politikus a budapesti mulatóhelyeken elharapózott, közerkölcsöket veszélyeztető erkölcstelenségekre hívja fel a figyelmet, sőt, az interpelláció felolvasása után még kommentálta is az előterjesztést:

„Nagyon szeretném, ha Budapest első számú rendőre nemcsak a közlekedési ügyek tanulmányozásában merülne el, hanem venne magának fáradságot és megnézne egyes színházi produkciókat s megnézne egynéhány mulatóhelyet is. (…)

 

Nagyon szeretném, ha Budapest első számú rendőre kissé az erkölcsrendészetnek is utána nézne; ha megnézné a VI. kerület Ó utcáját, a VII. kerület Huszár utcáját, Nefelejts utcáját, a VIII. kerület Fecske utcáját, Víg utcáját stb., és gondoskodnék arról, hogy az, ami ezekben az utcákban nyíltan történik, a legsürgősebben eltiltassék. ( . . .)

 

Mindezek tetejében május hónapra Budapestre jön a közismert Baker Josephin, akinek produkcióit Párisban a legteljesebb meztelenség jellemezte, akinek produkciói ellen Bécsben a bécsi hercegérsek engesztelő istentiszteleteket rendelt el, és akinek nálunk nagyon rossz ajánló bizonyítványa az is, hogy Prágában tüntető lelkesedéssel fogadták. Arra kérem a belügyminiszter urat — és ez interpellációm célja —, hogy elsősorban általánosságban méltóztassék utasítani a budapesti államrendőrséget, hogy ennek a tervezett fellépésnek megbotránkoztató része elmaradjon. ( . . .)

 

Én azt szeretném, ha ennek megakadályozását a belügyminiszter úr a rendőrségen keresztül elvégezné, és nem kényszerítené Budapest keresztény közönségét arra, hogy maga legyen az, aki ezt a produkciót megakadályozza. Mert én mély tisztelettel bejelentem, hogy az összes Mária-kongregációk, a Zrínyi-gárda, a keresztény katolikus egyházközösségek, a Keresztény Női Tábor bejelenti és a keresztény pártszervezetek is bejelentik, hogy nem az egyetemi ifjúsággal, hanem a maguk személyében felvonulnak oda és lehetetlenné teszik ezt a produkciót.”

A belügyminiszter furcsa választ adott:

 „Avval a feltétellel és szigorítással adatott meg az engedély, hogy előbb a színésznő próbaelőadáson tartozik összes produkcióját bemutatni, és amennyiben ezek ellen erkölcsi vagy más szempontból kifogás emelhető, azokkal szemben a rendőrhatóság a megfelelő intézkedéseket meg fogja tenni. De külön is nyomatékosan felhivatott a főkapitány úr figyelme arra, hogy ezeket az előadásokat megfelelőbb és szigorúbb ellenőrzés alatt tartsa.”

Így is történt: a sötét nézőtéren számos rendőrtiszt és színészek mellett a belügyi helyettes államtitkár, a honvédelmi miniszter helyettese, valamint a rendőrfőkapitány és helyettese is helyet foglalt, a bejáratot pedig rendőrök zárták le. Az engedély persze megszületett, Baker viszont az újságíróknak elmondta, hogy nagyon izgult a dolog miatt, hiszen korábban sosem kellett még vizsgáznia egyetlen hatóság, vagy rendőri bizottság előtt sem.

Baker egy hónapon át volt Budapest vendége. A nézők teljesen odavoltak érte, sőt, még Kosztolányi is írt róla egy erős glosszát a Pesti Hírlapba (1928. május 3., p.13):

(…) Mulatságos, bájos tehetség. Mindez azonban nem magyarázza hírét, dicsőségét. Ahhoz, hogy érette egyszerre több világrész megbomoljon, más egyéb is kell. Európa fáradt, nem hisz magában. Gázzal, gépfegyverrel irtja a négereket, a gyarmatokon állati sorba taszítja őket. Közben szükségét érzi, hogy azokat, akiket levert karddal, kicsit föl is emelje szellemileg. Így cselekedtek a normannok, akik annak idején meghódították a frankokat s tulajdon nyelvüket elfelejtve, megtanulták az övékét, a németek 1871-es győzelmük után, kik nyomban divatot csináltak a francia irodalomból, és a mai, fiatal francia írók, kik most térdet-fejet hajtanak a német szellem minden megnyilvánulása előtt. Baker is ezért olyan „nagy”. A fehérek, akik nem mindig és mindenütt fognak kezet feketékkel, előtte térdre borulnak: vezekelnek.

1933-ban a Royal Orfeum zenés operettszínházzá, majd kabarévá vált, két évvel később pedig felvette a Royal Színház nevet. Ezt sem élvezhette azonban sokáig, hiszen 1940-ben már Royal Varieté Színház, 1941-től pedig Royal Revüszínház néven találhattuk volna meg a műsorát a lapokban.

A II. világháború által okozott pusztítás következtében egy időre be kellett zárnia a kapuit, de Budapest ostroma után alig három hónappal, 1945. május 7-én már újra szórakozni vágyókat fogadott – immár Royal Revü Varietéként, színpadán pedig kabarészerzők, színészek és artisták tűntek fel, de olyan sztárok is megfordultak itt, mint Karády Katalin, Kiss Manyi és a második világháború előtt Louis Armstronggal is játszó Joe Turner.

in: Alpár Ágnes, A kabaré – A fővárosi kabarék műsora, 1945-1980

1949-ben államosították, és betagolták a Fővárosi Népszórakoztató Intézmények igazgatósága alá, október 14-től pedig felvette a Fővárosi Varieté nevet, melyet 1951-ben Fővárosi Víg Színházra cseréltek.

Az állami tulajdonjog sem hozott azonban sok szerencsét az intézménynek, így az ötvenes években – egyes források szerint 1953-ban, mások szerint 1955-ben – lebontották, az egykori épületre pedig egyetlen tábla sem emlékeztet. Helyén ma a korábban már említett Madách Színház áll, de az új épület az első tervek szerint a Vígszínház társulatát fogadta volna be. A Víg azonban végül maradtak a második világháború utolsó napjaiban bombatalálatot kapott, 1951-re azonban helyreállított, Magyar Néphadsereg Színháza néven újranyitott Szent István körúti épületben, sőt 1960-ban régi nevét is visszakapta.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.