Ha legközelebb valaki azzal példálózik, hogy a Pumpedéknek nincs helye a tévében, Gabó butít és káros, majd javaslom neki az RTL Klub sorozatát, A mi kis falunkat, ami már a második évadnál tart. Az első két rész ismeretében a Gálvölgyi-show újra él, Forgács Gábor részeges kabaréjának vagy Tahi-Tóth László Variációk című sorozatának remake-je készült, a képernyő előtt meg dőlhet a röhögéstől a magyar. Kinevetheti saját magát, sőt, el is hiheti, hogy ez a valóság. A mi kis falunk, a mi kis vidékünk. Büdös a munka, a víz maximum akkor iható, ha házi és mondjuk szilva, a nő pedig kaparja csak össze a családi kasszát. Lehetne ezekről jó poénokat írni, de nem sikerült. A mi kis falunk egy kínos Üvegtigris lett, amiben az amúgy izmos színészgárdát sajnálom a legjobban. Meg azt, hogy ölne a közönség a legújabb részekért.
A tavalyi premier után Uj Péternél jobban senki nem foglalta össze a sorozat legnagyobb hibáját: fullba nyomják a kretént, és továbbra sem szárnyal a magyar vígjáték. Bár ne kéne ismételgetni ugyanezeket a gondolatokat (leírni ezredjére, hogy kínos), de muszáj, nem tudták a készítők megugrani az első évad színvonalát. Ja, de, csak negatív irányban.
A világért se feltételezném, hogy mindenki kívülről fújja a sorozatot, úgyhogy gyorsan foglaljuk össze hol járunk, miről szól a sztori, vagyis izé, a sztoriszerűség. Pajkaszeg mindennapjait követhetjük, ahol zajlik az élet. A polgármester (Csuja Imre) horgászik polgármesterkedés címen, és szarkupacot avat uniós pénzből járda vagy templom helyett. Mindenkinek megvan a maga dolga, a kocsmáros (Bata Éva) kavar, az építőmunkások meg az árkot és a pultot támasztják a meló helyett. Ne hagyjuk ki Pajkaszeg főnyereményét (ismertebb nevén HVCS), a fociedzőt és hobbipimpelőt sem (Lengyel Tamás), aki jobban szereti a szétültetett kocsiját a nőjénél (Lovas Rozi), illetve az életképtelen rendőrt (Szabó Győző), aki pedig villogós bringával járja a zsákfalu utcáit, a hangosbemondójával üldözi a bűnt. Eddig akár még ígéretes is lehetne az egész, magunkon és a saját nyomorúságunkon a legjobb nevetni, de ennyire azért nem kéne a prosztóság alját kapargatni, a susogós mackónak is van határa.
Szerettem az Üvegtigrist (legalábbis az első részét biztosan), nemcsak Rudolf Péter vitte el a show-t, hanem az, hogy Kapitányék megálltak, nem feszítették túl a húrt, ráadásul először lőtték el az ízirájderes Csuja Imrét.
Lehet, hogy a Pumpedékkel kár összemosni a vígjáték műfaját, de nehéz túllépni azon, hogy a gyúrós és vállaltan egyszerű Pumped Gabó mit kapott a valóságshow-ja után. Ő legalább őszintén csinált magából hülyét, nem volt erőltetett. A mi kis falunkban Csuja Imre és Reviczky Gábor csípőből hozza a karakterét, de nem is velük van a legnagyobb baj – és nem is a bűnös útra tévelyedő pappal (Schmied Zoltán) –, inkább azzal, hogy hülyének néznek minket, és észre se vesszük. Ha ez a maximum, ami kifér a humorista Kormos Anett és Kapitány Iván tollából, nagy a baj. Olyan, mintha a budapestiek okoskodnának a vidéki élet nehézségeiről úgy, hogy csak a már belinkelt Forgács Gábor műsorait darálták volna le. Értem én, hogy nem kell mindig egy Aranyélet vagy egy Terápia, imádom is a trasht, de nem hiszem, hogy annyit jelentene a vígjáték, hogy helyzetkomikumokat rakunk egymás mellé. Már csak a gépi röhögés vagy a tapsgép hiányzik a háttérből. Akkor sincs mentség, ha ez az egész egy megvásárolt, már létező szlovák formátum.
A paraszt fociedző melegítőben jár
Mindig, minden körülmények között. A Gyurit alakító Lengyel Tamással abszolút nincs baj – a Válótársakban például kifejezetten jó –, csak a karakterével, meg azzal, hogy nem megy neki ez a műbunkó, aki arcon köpi magát. A tájszólása béna, viszont be kell látni, hogy a kocsijával való kapcsolata A mi kis falunk legerősebb szerelmi szála, hajszál híján szórakoztató. A narancssárga kasztniból dübörög a house, és látszik, hogy csak a következő fizetésnap választja el az alvázneontól. Annyira izgalmas egy szereplő ez a Gyuri, hogy A mi kis falunk első része róla és az ő kocsijáról szól, illetve arról, hogy itta magát majdnem halálra a fél falu. Ez egy olyan Másnaposok cover a magyar valóságból: senki nem emlékszik semmire, Gyurinak meg elveszett a legnagyobb értéke. Az emlékek apránként, olykor egy kiadós hányás után térnek vissza, és a kínosszámlálót már le is állíthatjuk, itt halt meg a magyar humor. Nem futotta másra, mint az Üvegtigrisben már leforgatott részegkúszásra, amit még a Dzsungel könyvéből ismert, legendás Ká (Méhes László) adott elő.
A tanulság, hogy értem, hogy miért nézik ennyien A mi kis falunkat, csak az a kár, hogy a gyártók nem becsülték annyira a közönséget, hogy egy tisztességes sitcomot rakjanak elénk. Egy olyan világot teremtettek, ahol a stáb annyival tudta érzékeltetni, hogy büdös, munkakerülő, alkoholistákat látunk, hogy állandóan koszosra sminkelték a színészeket. A vidéki nem fürdik, érted?! Nem, nem értem. Ha így haladunk, sose lesz egy jó sitcomunk, bele kell törődnünk.
Hogy valami jót is mondjak A mi kis falunkkal kapcsolatban, a design nagyon rendben van. Ha a főcímből kéne következtetnem, hogy tetszeni fog-e a sorozat, csak jóra számítanék. A grafikát és a kis műanyagfigurás animációt eltalálták, kár, hogy ez az ízlés nem látszik a részek alatt. És az se biztosíték, hogy a nevek garantálják a minőséget, attól még, hogy olyan színészeket dobnak be, mint Udvaros Dorottya, még nem kell elhinnünk, hogy a A mi kis falunk nézhető. Nem rajtuk múlt, mindenki hozza, amit elvárnak tőle, de azért remélem, hogy a szívük mélyén az alkotók is tudják, hogy mit lehetett volna ebből kihozni. A kezükben volt a lehetőség, de besültek. Szomorú lenne, ha a csak a számokat néznék, és abból vonnák le a következtetést, hogy mekkorát tarolt vele a csatorna.
A mi kis falunkat szombat este nyolctól nézheti az RTL Klubon.
