A Szólíts a neveden seregnyi jelölése és díja mellett négy kategóriában (legjobb adaptált forgatókönyv, legjobb betétdal, legjobb férfi színész és legjobb film) esélyes az Oscarra, a közönségsiker mellett a szakma is szereti, egyebek mellett a Guardian a 2017-es év legjobb filmjének választotta. Volt valamiféle megérzése, hogy a film ilyen sikeres lesz?
Nagyon boldog vagyok, megrendítenek és megtisztelnek ezek a hihetetlen visszajelzések, egy csodálatos színészgárda és stáb munkájának elismerése mindez. Azt tudtam, hogy a film jó, mert saját szememmel láthattam a színészek gyönyörű alakításait, de azt sosem mertem gondolni, hogy olyan helyekre jutunk, ahol most vagyunk. Ugyanakkor egy éven keresztül követtem a filmet fesztiválról fesztiválra januártól késő novemberig, és sok emberrel találkoztam, akik látták a filmet, és ők nagyon erősen reagáltak rá, ami mindig jó.
A sok jelölés és szakmai siker mellett a közönség is szereti a filmet, egyebek mellett máris felkerült arra az IMDb-toplistára, amelyen a valaha készült legjobb filmeket rangsorolják a nézők. Mit gondol, mi az, ami ennyire hat az emberekre ebben a történetben?
Azt hiszem, ez a film az együttérzés erejét mutatja meg, és a másik emberrel való összekapcsolódás erejét. Amikor úgy kapcsolódsz valakivel, hogy az megváltoztat, miközben nem akarod megváltoztatni a másikat. Ez egy olyan film, amelyben a hatalomnak egyszerűen nincsen szerepe. Egyedül a vágynak van, annak viszont annál nagyobb hatalma van.
Olasz rendezőként az utóbbi időben, ha nem is hollywoodi filmeket rendez, de filmjei az amerikai piacra készülnek, angol nyelven, miközben mégis, nem csupán a helyszínek, de a filmnyelv miatt is elemien európai filmek ezek.
Ez kevésbé a nyelvről vagy az országról szól nekem, egyszerűen csak formát keresek a filmjeimhez. És többnyire olyan formák mellett döntök, amelyek emlékeztetnek arra a formára, ami engem is elcsábított annak idején, megpróbálni megidézni a nagy rendezők nagy múltját. De a nyelvre vagy a nemzetiségre ezen a formán kívül nem gondolok, a történetek az igazán fontosak.
Korábbi filmje, a Vakító napfényben és a Szólíts a neveden is a lassan fokozódó szenvedélyről beszél, ami végül átcsap a szereplők feje felett. Ez a téma foglalkoztatja?
Azokat a filmeket csinálom, amik érdekelnek, és amiket alkalmam van megcsinálni, szóval az ilyen kérdések eldöntését inkább a közönségre és a kritikusokra bízom. Az biztos, hogy nem úgy gondolkodom ezekről a kérdésekről, hogy tárgyiasítom a témáimat, ahhoz túlságosan nyakig benne vagyok a filmjeimben.
Hogyan merült fel az ötlet, hogy André Aciman könyvét filmre vigye?
Valójában már évek óta dolgoztam ezen a projekten, eredetileg még mint producer, egy a sok közül. Próbáltunk rendezőt találni hozzá, és amikor a producer-társaimmal arra jutottunk, hogy nem megy, akkor döntöttem úgy, hogy megrendezem a filmet, mert volt egy képem arról, hogy hogyan lenne helyes hozzányúlni a könyvhöz. Így visszatekintve, talán a kultúra, ami az események hátterét adja, valamint a vonzalom és a kötelék a szereplők között voltak azok, amelyek engem ehhez a történethez vonzottak.
Sokan kiemelik, hogy ez nem egy úgynevezett LMBTQ-film, hanem egy szerelmes film, még ha a szereplők történetesen azonos neműek is. Mit gondol, mi a különleges ebben a történetben?
Ezek a karakterek nagyon nyíltan kezelik a saját identitásukat, nem rejtőzködnek, ez nem egy titkos kapcsolat, ez pedig számomra kiemelten fontos volt, mert a vágyat nem az önuralom perspektívájából akartam megmutatni. A film nem arról szól, hogy milyen a szerelem a „szekrényben”, személy szerint sem gondolom, hogy úgy kellene élni az életet. Ez a film egy fiatalember diadaláról szól, arról a diadalról, amit a férfivé válás jelent.
A film értelemszerűen nagyban támaszkodik a két főszereplő színész közötti kémiára, Armie Hammer Golden Globe-, Timothé Chalamet Golden Globe- és Oscar-jelölést kapott a filmért. Hogyan esett rájuk a választás, volt konkrét elképzelése a főszereplő színészekről?
Timothée-t a forgatás előtt négy évvel ismertem meg, amikor még csak a film producere voltam, az ügynöke hívta fel rá a figyelmem, és azt gondoltam, hogy tökéletes választás Elio szerepére, nemcsak a megjelenése miatt, de azért is, mert nagyon ambiciózus. Armie-val tíz évvel ezelőtt találkoztam A közösségi háló kapcsán, és csodálatos embernek és színésznek találtam, így amikor hozzám került a film rendezése, biztos voltam benne, hogy őt akarom Oliver szerepére.
A film végén Elio apjának van egy emlékezetes, ars poeticának is beillő beszéde. Egyetért vele?
Persze, hogy egyetértek. Az egy gyönyörű monológ arról, hogy milyen fontos megőrizni a képességet arra, hogy érezzünk, még ha ez fájdalommal is jár, és mélyen egyetértek mindazzal a bölcsességgel, ami belőle árad.
Az a hír járja, hogy azt tervezi, hogy Richard Linklater Mielőtt-trilógiájához hasonlóan újbb és újabb filmekkel tér majd vissza Elio és Oliver történetéhez, a Szólítsd a neveden sequelt már hivatalosan bejelentették.
Itt még a gondolkodási folyamat kellős közepében vagyok, így túl sokat nem tudok mondani, csak annyit, hogy nagyon szeretném, ha meg tudnám csinálni, csodálatos lenne, ha sikerülne.
Kiemelt kép: InterCom
