Kultúra

Ebben a filmben csak a vágy hatalmának van szerepe

Luca Guadagnino Szólíts a neveden című, csodálatosan érzékeny, szívszorítóan átélhető szerelmes filmje négy jelöléssel várja az Oscar-gálát. Exkluzív miniinterjú a rendezővel.

A Szólíts a neveden seregnyi jelölése és díja mellett négy kategóriában (legjobb adaptált forgatókönyv, legjobb betétdal, legjobb férfi színész és legjobb film) esélyes az Oscarra, a közönségsiker mellett a szakma is szereti, egyebek mellett a Guardian a 2017-es év legjobb filmjének választotta. Volt valamiféle megérzése, hogy a film ilyen sikeres lesz?

Szólíts a neveden (Call Me By Your Name)

Luca Guadagnino filmjét 2017 januárjában mutatták be a Sundance fesztiválon, azóta bejárta a világ filmfesztiváljait, a szeptemberi Cinefesten nálunk is láthatták páran, már akkor is szerettük. A történet 1983 nyarán játszódik, a 17 éves amerikai fiú, Elio családja olaszországi villájában nyaral, zenél, kottát másol, strandol, bulizik és csajozik. Professzor apja minden évben meghívja egy tehetséges doktoranduszát, hogy töltse velük a nyarat, így érkezik meg a doktori disszertációján dolgozó Oliver, Elio pedig maga is meglepődik azon az erőn, amivel vonzódni kezd a fiatal férfihoz. A film, bár kettejük szerelméről szól, elsősorban mégis inkább coming of age történet olyan erős hangulattal, ami napokig kísérti a nézőt. A rendező szándéka szerint a Szólíts a neveden egyfajta zárása annak a trilógiának, amelynek első két filmje, a Szerelmes lettem és a Vakító napfényben Tilda Swinton főszereplésével szintén a vágy természetét járja körül.

Nagyon boldog vagyok, megrendítenek és megtisztelnek ezek a hihetetlen visszajelzések, egy csodálatos színészgárda és stáb munkájának elismerése mindez. Azt tudtam, hogy a film jó, mert saját szememmel láthattam a színészek gyönyörű alakításait, de azt sosem mertem gondolni, hogy olyan helyekre jutunk, ahol most vagyunk. Ugyanakkor egy éven keresztül követtem a filmet fesztiválról fesztiválra januártól késő novemberig, és sok emberrel találkoztam, akik látták a filmet, és ők nagyon erősen reagáltak rá, ami mindig jó.

A sok jelölés és szakmai siker mellett a közönség is szereti a filmet, egyebek mellett máris felkerült arra az IMDb-toplistára, amelyen a valaha készült legjobb filmeket rangsorolják a nézők. Mit gondol, mi az, ami ennyire hat az emberekre ebben a történetben?

Azt hiszem, ez a film az együttérzés erejét mutatja meg, és a másik emberrel való összekapcsolódás erejét. Amikor úgy kapcsolódsz valakivel, hogy az megváltoztat, miközben nem akarod megváltoztatni a másikat. Ez egy olyan film, amelyben a hatalomnak egyszerűen nincsen szerepe. Egyedül a vágynak van, annak viszont annál nagyobb hatalma van.

Luca Guadagnino. Fotó: Luca Carlino/NurPhoto

Olasz rendezőként az utóbbi időben, ha nem is hollywoodi filmeket rendez, de filmjei az amerikai piacra készülnek, angol nyelven, miközben mégis, nem csupán a helyszínek, de a filmnyelv miatt is elemien európai filmek ezek.

Ez kevésbé a nyelvről vagy az országról szól nekem, egyszerűen csak formát keresek a filmjeimhez. És többnyire olyan formák mellett döntök, amelyek emlékeztetnek arra a formára, ami engem is elcsábított annak idején, megpróbálni megidézni a nagy rendezők nagy múltját. De a nyelvre vagy a nemzetiségre ezen a formán kívül nem gondolok, a történetek az igazán fontosak.

Korábbi filmje, a Vakító napfényben és a Szólíts a neveden is a lassan fokozódó szenvedélyről beszél, ami végül átcsap a szereplők feje felett. Ez a téma foglalkoztatja?

Azokat a filmeket csinálom, amik érdekelnek, és amiket alkalmam van megcsinálni, szóval az ilyen kérdések eldöntését inkább a közönségre és a kritikusokra bízom. Az biztos, hogy nem úgy gondolkodom ezekről a kérdésekről, hogy tárgyiasítom a témáimat, ahhoz túlságosan nyakig benne vagyok a filmjeimben.

A könyveredeti és a film

André Aciman első regénye 2007-ben jelent meg, és szinte azonnal bestseller lett, mi több, azóta tartja magát a vélemény, miszerint az érzéki és érzelmes kötettel új klasszikus született nem csak az LMBTQ-irodalomban, hanem általában az első szerelem irodalmában. A könyv adaptációjának sorsa azonban fordulatosan alakult: Peter Spears és Howard Rosenman producerek egymástól függetlenül olvasta a regényt és már 2008-ban úgy döntöttek, megfilmesítik – ám ez végül csaknem tíz évig váratott magára, Luca Guadagnino ugyanis, akit rendezőnek szántak, egyszerűen nem ért rá. Végül a Suspiria című kultikus horror remake-jének forgatásából kihasított hónapok alatt, 2016 nyarán vették fel a filmet. A Szólíts a neveden premier előtt Budapesten a Művész és Puskin moziban már február első hétvégéjén látható, országosan pedig február 8-án kerül mozikba.

Hogyan merült fel az ötlet, hogy André Aciman könyvét filmre vigye?

Valójában már évek óta dolgoztam ezen a projekten, eredetileg még mint producer, egy a sok közül. Próbáltunk rendezőt találni hozzá, és amikor a producer-társaimmal arra jutottunk, hogy nem megy, akkor döntöttem úgy, hogy megrendezem a filmet, mert volt egy képem arról, hogy hogyan lenne helyes hozzányúlni a könyvhöz. Így visszatekintve, talán a kultúra, ami az események hátterét adja, valamint a vonzalom és a kötelék a szereplők között voltak azok, amelyek engem ehhez a történethez vonzottak.

Sokan kiemelik, hogy ez nem egy úgynevezett LMBTQ-film, hanem egy szerelmes film, még ha a szereplők történetesen azonos neműek is. Mit gondol, mi a különleges ebben a történetben?

Ezek a karakterek nagyon nyíltan kezelik a saját identitásukat, nem rejtőzködnek, ez nem egy titkos kapcsolat, ez pedig számomra kiemelten fontos volt, mert a vágyat nem az önuralom perspektívájából akartam megmutatni. A film nem arról szól, hogy milyen a szerelem a „szekrényben”, személy szerint sem gondolom, hogy úgy kellene élni az életet. Ez a film egy fiatalember diadaláról szól, arról a diadalról, amit a férfivé válás jelent.

A film értelemszerűen nagyban támaszkodik a két főszereplő színész közötti kémiára, Armie Hammer Golden Globe-, Timothé Chalamet Golden Globe- és Oscar-jelölést kapott a filmért. Hogyan esett rájuk a választás, volt konkrét elképzelése a főszereplő színészekről?

Timothée-t a forgatás előtt négy évvel ismertem meg, amikor még csak a film producere voltam, az ügynöke hívta fel rá a figyelmem, és azt gondoltam, hogy tökéletes választás Elio szerepére, nemcsak a megjelenése miatt, de azért is, mert nagyon ambiciózus. Armie-val tíz évvel ezelőtt találkoztam A közösségi háló kapcsán, és csodálatos embernek és színésznek találtam, így amikor hozzám került a film rendezése, biztos voltam benne, hogy őt akarom Oliver szerepére.

Fotó: InterCom

A film végén Elio apjának van egy emlékezetes, ars poeticának is beillő beszéde. Egyetért vele?

Persze, hogy egyetértek. Az egy gyönyörű monológ arról, hogy milyen fontos megőrizni a képességet arra, hogy érezzünk, még ha ez fájdalommal is jár, és mélyen egyetértek mindazzal a bölcsességgel, ami belőle árad.

Az a hír járja, hogy azt tervezi, hogy Richard Linklater Mielőtt-trilógiájához hasonlóan újbb és újabb filmekkel tér majd vissza Elio és Oliver történetéhez, a Szólítsd a neveden sequelt már hivatalosan bejelentették.

Itt még a gondolkodási folyamat kellős közepében vagyok, így túl sokat nem tudok mondani, csak annyit, hogy nagyon szeretném, ha meg tudnám csinálni, csodálatos lenne, ha sikerülne.

Kiemelt kép: InterCom

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.