A főváros tele van szebbnél szebb, de ürességtől kongó épületekkel, melyek akár lakásokként, múzeumi épületekként, vagy bármilyen közcélra ideálisak lennének, megmentésükért azonban senki egyetlen fűszálat sem tesz keresztbe. Néhányukat komoly felújítási tervekkel vásárolt meg mostani tulajdonosuk, de a helyreállítást már nem tudták finanszírozni, mások pedig inkább befektetésként tekintenek rájuk, hogy néhány évvel később haszon reményében adjanak túl rajtuk, vagy omlásveszélyessé váljanak, hogy aztán a műemléki korlátozásokat kikerülve bonthassák le őket, és az értékes telken új, esetleg modern épületeket húzhassanak fel.
Kiemeltünk most ezek közül tíz olyan épületet, melyeknél már halaszthatatlan lenne a felújítás, elvesztésük pedig óriási hiányt okozna a városképben, vagy az épített örökség történetében.
A Becker-ház, V. Kossuth Lajos utca 11.
A város egyik fő útvonalát, a Rákóczi utat, valamint annak Dunáig tartó folytatásán, a Kossuth Lajos utcát szegélyező házak közül számos darab megérdemelné a felújítást, egyikük sincs azonban olyan közel a halálhoz, mint az Úttörő Áruház szélső szakaszának lebontása után 2009-re megszületett hotel és irodaház, valamint a nemrég feltámadt Görög-üzletház közé szorult, aprócska, vöröstéglás épület ugyan nem lakatlan teljesen – Airbnb-lakás, és egy piszcho-edukációs műhely is működik benne –, külső és belső állapotán azonban nyilvánvalóan lenne mit javítani.
Az 1891-re Kauser József tervei szerint megszületett, kupolás manzárdjával a figyelmet még ma is magára vonó eklektikus épületben 1922-1924 közt a többek közt Scheiber Hugó és Rippl-Rónai József kiállításainak is otthont adó Alkotás Művészház működött, de 1895-től itt élt az egykor Európa-szerte jókora hírnévnek örvendő pécsi Littke pezsgőgyár örököse, a kormányfőtanácsosként az ország irányításában is fontos szerepet betöltő lőrinczbányai Littke Jenő is.
A házra az államosítások után persze az addiginál némiképp szomorúbb sors várt: földszintjét 1951-ben a szomszédos Úttörő Áruházhoz csatolták, a ház pedig lassan elnéptelenedett, majd állapota is gyorsan romlani kezdett.
A Blaskovich-palota, V. Reáltanoda utca 12.
Az előző épület hátuljához tapadt, szintén a historizmusból táplálkozó, de a reneszánsz stíluselemeit mutató (neoreneszánsz) palota 1877-re, Bukovics Gyula tervei szerint készült el, falai közt pedig nem csak az építtető Blaskovich Ernő, illetve a pártfogásába vett fiatal színésznőből egy csapásra ritkán feltűnő, rejtegetett hölggyé váló szerelme, Szabó Karolina élt, de a magyar lótenyésztés legnagyobb csillaga, a kor sajtójában egyszerűen csak Hungarian Miracle (Magyar csoda) néven emlegetett, mind az ötvennégy versenyét megnyerő Kincsem is itt pihente ki a versenyek fáradalmait.
A saját, Tápiószentmártonban fekvő birtokán született, kimúlása után épp százharminc évvel a mozivásznon is megörökített lónak Blaskovich mindent próbált megadni, így az állat lófejjel díszített, márványtetős városi istállót kapott, ahol ideje egy részét magas rangú látogatók – így a spanyol király, a német császár és a walesi herceg – fogadásával töltötte, bár a versenyekre el kellett hagynia a luxusotthonát, hiszen felkészítése a gödi tréningtelepen zajlott.
Kincsem trénerével, Hesp Róberttel (Robert Hesp), valamint legjobb barátjával, a fekete-fehér nőstény macskával, aki minden versenyére elkísérte
Az építtető 1911-ben bekövetkezett halála után a ház unokaöccsére szállt, bútorainak egy része pedig a rejtegetett társ tulajdonába jutottak. A következő évtizedekben lakók váltották egymást a háború után felszabdalt lakásokban, az istálló és az udvar pedig az Úttörő Áruház raktárává vált.
Az Építési Ipar 1878. június 23-i számának melléklete
Felújításról persze senki sem álmodott (noha Ráday Mihálynak 1982-ben még sikerült elérnie, hogy helyreállítsák a lépcsőház ólmozott díszüvegből készült ablakait), így a lakók lassan hátrahagyták az egykor uralkodók által látott szobáit, az Áruház 1991-es bezárása óta pedig néha csak egy-egy munkás szakítja meg a ház csendjét, a benn folyó kisebb-nagyobb munkáknak pedig továbbra sincs sok nyoma –köszönhetően jó eséllyel annak, hogy az új tulajdonosok felismerték: túl nagy fába vágták a fejszéjüket.
Az idén épp kétszáz éves Almásy-palota, V. Szép utca 6.
A következő megmentendő értékig alig néhány lépést kell csak megtennünk, hogy megérkezzünk a Szép és a Reáltanoda utcák találkozásánál álló, hosszú évek óta állványerdőbe temetkezett, első látásra talán unalmasnak tűnő épülethez, amiről jó eséllyel ma már csak igen kevesen tudják, hogy sokkal több egyszerű belvárosi lakóháznál.
Az 1817-re megszületett, a kor egyik legzseniálisabb építésze, Pollack Mihály (a Magyar Nemzeti Múzeum, a Sándor palota, illetve a Ludovika Akadémia és a Deák téri evangélikus templom egyik építésze) által megálmodott, az egykori Nemzeti Kaszinó szomszédságában álló épület ugyanis nem egy sikeres kereskedő, vagy gyáros megrendelésére, hanem gróf Almásy Ignác és családja számára épült.
Évtizedeken át ők laktak a falak közt, de 1885-ben a palota öröklés útján gróf Szapáry Gézáné tulajdonába került. Férje, Szapáry Géza a véletlenek játékaként épp ugyanebben az évben jutott hozzá – szintén öröklődéssel – az éppen kihalt neves velencei család, a Morosinik műgyűjteményének egy részéhez, melynek elhelyezésére az egykori Almásy-palota tökéletes helyszínnek tűnt.
A falakat így egy pillanat alatt Tintoretto, Lorenzo Lotto és Tiziano munkái, a szobákat pedig súlyos, évszázados bútorok, kárpitok, illetve szépen metszett velencei tükrök foglalták el. A már akkor is felbecsülhetetlen értékű gyűjtemény két évtizeddel később, 1907 decemberében egy jókora tűzvészben megsemmisült, a család pedig elhagyta a házat. Szerencsére résen volt azonban a Fővárosi Közmunkák Tanácsa, akik a sérült épületet lebontás helyett felújították, és irodákat, illetve üzlethelyiségeket alakítottak ki benne.
Műemléki státusza ellenére állapota az elmúlt évtizedekben persze tovább romlott, sőt, az ezredforduló óta már üresen áll. Az elmúlt másfél évtizedben többször gazdát is cserélt, legalább tíz éve pedig már állványzat is segít neki egyben maradnia. Felújításának és megmentésének egyelőre nincsenek nyomai, bár a 2016-os műemléki keretből a tavaly alapított DIXSTRICT-2016 Kft. (Priszjazsnyuk Roman Nyikolajevics) 15 millió forintot kapott a felújításra.
Ez persze semmire sem lesz elég, és kérdés, hogy milyen a legtöbb részletében már XX. század eleji elemeket mutató belső tér állapota – a homlokzatok ugyanis nem ígérnek túl sok jót.
Az egykor a Magyar Királyi Állami Vasút Nyugdíjintézetének irodáit, illetve néhány alkalmazott lakását is magában foglaló Vasutas-ház, VI. Andrássy út 83-85.
A 2014 júliusában lángolt Kodály köröndi palota esetére jó eséllyel mindenki emlékszik, azt azonban kevesen tudják, hogy az épület helyzete ma, három és fél évvel később sem megoldott. A lakók közül néhányan 2016 karácsonya előtt visszaköltözhettek az épen maradt lakásaikba, de az eredeti tetőszerkezet, illetve a harmadik szint teljesen odaveszett.
Fotó: Lantos P. István / denhoda
Egy új tetőszerkezet építése közel kétmilliárd forintjába kerülne a háznak, ezt azonban értelemszerűen senki nem tudja kifizetni, a biztosítóval pedig továbbra sem tudtak megegyezni.
Az 1885-re elkészült ház (ép.: Kauser József) állapota egyébként már közel hatvan éve – a legutóbbi nagy tatarozás 1958-ban történt – romlott megállás nélkül, így a lakók tíz évvel ezelőtt nyilván örültek Terézvárosi Önkormányzat és a a Gozsdu udvart is jegyző izraeli Arie Yom Tov offshore cége közt létrejött, előnyösnek tűnő szerződésnek.
A harmadik emeleten, illetve a tetőtérben elhelyezendő negyvennégy luxuslakásért cserébe az egész épület felújítását vállaló cég azonban 2008-ban megkezdte ugyan az Andrássy Palace Gardens névre hallgató projekt munkáit, de rövid ténykedésük alatt csak rontottak a helyzeten:
Fotó: Andrássy út 83-85 megmentése, 2012
A lakók többször is petíciót nyújtottak be a Terézvárosi Önkormányzat felé, kérve, hogy segítsenek az életveszélyes állapot megszüntetésében, de semmi sem változott, annak ellenére, hogy az Andrássy út teljes egésze 2002 óta már a Világörökség része, így épületeinek állapotának kiemelt fontosságot kellene tulajdonítani.
2014. július 15-én aztán megpecsételődött a műemlék épület sorsa: a tetőtér több mint száz négyzetméterén csaptak fel lángok, a tetőszerkezet megsemmisült, a harmadik emelet pedig azóta is le van zárva a házban ma élők előtt – köszönhetően annak, hogy a tűz utáni állagromlást nem sikerült megfékezni, az ígért védőtető az ígért nyolc hét helyett csak nyolc hónap alatt, a következő év februárjára lett kész, a ház pedig egész télen szabadon ázott.
A Kodály körönd felé néző homlokzat előtt ma kordon húzódik, a kert pedig tele a tetőről, illetve a homlokzatról leszedett, illetve leesett díszekkel, várva, hogy egyszer talán újra visszakerülnek majd a régi helyükre. Reméljük, így lesz.
VI. Benczúr utca 4.
Az 1931-1995 közt előbb magánszanatóriumként, majd kórházként működő épülethez húsz éve senki nem nyúlt, homlokzata pedig egyértelműen a kerület legviharvertebb épületévé teszi az egykor minden bizonnyal gyönyörű házat.
2002 óta a Finimim Kft. a tulajdonos, amelynek gazdája a Virgin-szigeteken bejegyzett Amos Overseas Ltd., akik valószínűleg nem felújítási céllal vásárolták meg az egykori kórházat. 2014 szeptemberében a Város Mindenkié mintegy hatvan aktivistája foglalta el a néhány nappal korábban életveszélyessé nyilvánított házat, amellyel az ország több százezer üresen álló ingatlanjában rejlő lehetőségekre akarták felhívni a figyelmet.
Fotó: Lakatlan Budapest
Sorsa azóta is rendezetlen, állapota pedig láthatóan nem javul. Az Utazóként ismert Lábass Endrének tavaly júniusban sikerült bejutnia az épületbe, képein pedig még a vártnál is szomorúbb látvány bontakozik ki.
A Karczag-villa, XII. Diana utca 17/a.
Műemlékeket érintő tűzesetekből az elmúlt években nem egy, hanem rögtön kettő is volt a fővárosban, noha a 2017 júniusi eset nyilvánvalóan sokkal kisebb port kavart a Kodály körönd egyik ékénél, pedig a több mint százhetven éves épület az akkor még különálló Buda egyik fontos történelmi emléke, hiszen a villának otthont adó Svábhegyen a XIX. század derekán alakult ki a kor felső tízezrének családi pihenőtelepe, az ekkor született épületek közül pedig már csak néhány maradt fenn.
Az 1845-ben elkészült, a gyorsan növő Pest és Buda képét a legnagyobb mértékben formáló építészlegenda, Hild József (a Szent István-bazilika, a Császár Fürdő, illetve a Gerbeaud-ház és tucatnyi más épület tervezője) zsenijét tükröző villa képe egy évszázadon át lényegében nem változott – ha leszámítjuk a hátsó traktussal, illetve verendával való finom bővítést –, az 1952-es államosítás azonban azonnal éreztette a negatív hatását: kettéosztották, így már két családnak adott otthont, az 1956-1960 közt zajlott utolsó nagy renoválás során pedig csak rontottak a helyzeten.
A négyszáz négyzetméteres alapterületű villa az ezredforduló utánig a magyar államé volt, de ekkor előbb a lapkiadásáról ismert Budapesti Piac Kereskedelmi Rt., majd a lakásépítéssel foglalkozó, debreceni székhelyű Mester-Nívó Kft. tulajdonába került.
2007-ben az MSZP egykori helyettes honvédelmi államtitkára, Zámbori Mihály vásárolta meg, aki nyolc évvel később, 2015-ben adta azt tovább Barcza Mihály ügyvédnek, az MKB Bank Felügyelő Bizottsága elnökének, aki – egy, a Magyar Nemzet online felületén 2016. áprilisában megjelent cikk szerint – teljes felújításban gondolkodik, sőt, a teljes gombamentesítés mellett műemléki értékleltárat is készíttetett az épületről.
Ennek azonban már másfél éve. Állagmegóvási munkák az elmúlt években láthatóan nem folytak rajta, sőt, az egykori angolkert ősfái néhány évvel ezelőtt egy szempillantás alatt tűntek el, a villát pedig a tűzeset utáni ottjártunkkor leginkább boka-, de néhol embermagasságú gaz vette körbe.
A ház négy oszlopával azonban továbbra is büszkén tekint Pest felé:
A belső tér viszont nem tartogatott túl sok jót, hiszen a szobák az elmúlt években, sőt, talán már évtizedekben számos hajléktalannak is otthont adtak, akik a parkettát, illetve az ablaktokokat, és az ajtók egy részét is hővé alakították, a kerítésen pillanatok alatt átmászó önjelölt graffitiművészek pedig feliratok és ábrák százait festették oda, ahol egykor csodás tapéták és festmények váltották egymást.
A megmenekülésre továbbra is van még esélye, de kérdés, hogy jelenlegi tulajdonosa, vagy bárki meglátja-e benne a lehetőséget, és újra életre kelti-e a tűzeset miatt még drágábban életre kelthető épületet.
A Svábhegyi Szanatórium, XII. Eötvös utca 10-14.
A Karczag-villától, illetve ideális családi pihenőhelyként épült társaitól mindössze néhány száz méterre, az Eötvös út lábánál egy kerítéssel körbevett, áthatolhatatlannak tűnő erdő állja az utunkat. A 3,67 hektáros terület mélyén azonban nem egy villa, hanem a Svábhegyi Szanatórium 1998 óta üres épülete húzódik.
A területen már 1883-ban állt egy vízgyógyintézet, a ma is látható jókora, saroktornyos építmény azonban csak közel fél évszázaddal később, 1927-ben nyitotta meg kapuit. A Sós Aladár és Jakab Dezső közös munkájaként született óriás az államosításig tartó két évtizedes időszakban szanatóriumként, laktanyaként és elmegyógyintézetként is működött, állami kézbe kerülve azonban üdülőszállónak, szanatóriumnak, végül pedig a SOTE III. számú Belgyógyászati Klinikájának (1979-1998) adott otthont.
Fotó: Állatságaim
Az őrzött épület belső terében még mindig találkozhatunk a régi gazdagság nyomaival, így néhol még megtalálhatjuk a falakon a faborítást, a padlón a mozaikokat, de az egyik szobában egy díszes kandalló is fogadná a betérőt.
Tulajdonosa 2003-ban gondolt először az eladásra, majd hét éven át megállás nélkül próbált megszabadulni az épülettől. Végül sikerrel járt, de a kezdeti 4,129 milliárd forint helyett mindössze 1,68 milliárdért vásárolta meg a területet a Bolgár György tulajdonában álló Interimport II. Kft.
Fotó: Berecz Valter/24.hu
Azóta újabb hét év telt el, valódi lépés azonban látszólag nem történt a megmentése érdekében. A szanatórium kertje nyáron egyetlen estére kinyitotta ugyan a kapuit, hogy otthont adjon az év leghangulatosabb filmvetítésének.
A Központi Zálogház, IX. Lónyay utca 30-32. és Kinizsi utca 12.
31
Az L alakú, klinkertéglával borított saroképület évtizedeken át a Magyar Királyi Központi Zálogház központjaként, majd a BÁV részeként működött, de a pusztuló, 4500 négyzetméteres alapterületű, üres épületet 2007-ben a szállodaépítésben gondolkodó Catalonia Hungary Kft. vásárolta meg, terveik azonban nem váltak valósággá, noha az egykori zálogház kis részét láthatóan azóta is – valószínűleg raktárként – használták.
Azóta sem történt semmiféle, állapotot érintő változás, a Magyar Közlöny 2017. április 3-i számából azonban kiderült, hogy a frissen műemléki védelmet kapott kétszáznyolcvan szobás sarokházra az államnak elővásárlási joga van, másfél hónappal később pedig az 11 millió euróért a Miniszterelnökséghez került.
Kérdés, hogy a műemlékké nyilvánítás miatt jóval szigorúbbá váló építési szabályok miatt vált-e meg a tulajdonos a zálogháztól, vagy a kínálati árnál (10 millió euró) tíz százalékkal magasabb árajánlat bizonyult visszautasíthatatlannak, sőt, a lelakatolt kapujú, omladozó vakolatú épület további sorsa is ismeretlen.
A Balettintézetként elhíresült Drechsler-palota, VI. Andrássy út 25.
Az Operaházzal szemben álló, eredetileg a MÁV Nyugdíjintézetének 24 lakásos bérházaként született, Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei szerint épült (1883-1886) palota aljában lévő kávézó a második világháború végéig szívta magába a belvárosban sétáló párokat, híres írókat, illetve az Operaházba induló, kultúrára szomjas embereket, a szocializmus beköszöntével azonban a világ az Andrássy úton is jókorát fordult. A huszonnégy lakást tovább darabolták, a kávézó egykor nyüzsgő termeit, majd az épület egyre több szegletét pedig a Balettintézetként ismert Magyar Táncművészeti Főiskola, illetve az Artistaképző töltötte ki.
2002-ben aztán a falak közt minden zaj elült, az azóta eltelt tizenöt év pedig csak romlást és tulajdonosváltásokat hozott az árkádjai alatt már felállványozott háznak. Több hotelterv is meghiúsult, de a legfrissebb tervek szerint végül tényleg egy szálloda költözik majd a falak közé: a W Hotels Budapest 2022-ben nyílhat majd meg. Reméljük, így lesz.
