Kultúra

Eresszük össze Deadpoolt és Nick Furyt, mi baj lehet?

Hát, például elfelejtünk filmet írni köréjük. A Sokkal több mint testőr bizonyítja, hogy még a legtökösebb akciófilmhez is kell egy ember, aki ért a pénzhez: kicsivel okosabb büdzsékezelés, és ez a film zseniális.
Korábban a témában:

Vannak azok a filmek, amelyekről kissé zavartan jössz ki, nem tudván, hogy mi is volt velük a bajod: a sztori stimmelt, pörögtek az események, volt érzelmi ív és dinamika, a klassz szereposztásnak megfelelően az alakítások is remekül sikerültek, és mégis, valami hiányérzet kerülget.

Na, a Sokkal több mint testőr is ilyen: centikre van attól, hogy briliáns legyen, de végül, ha bele nem is bukik abba, amit vállalt, sőt, az események több pontján kimondottan élvezhető, mégis, érezhetően kevesebbet teljesít, mint amit eltervezett.

Eleve eltart egy ideig, mire kiderül, hogy mi is lesz itt a fő eseményszál: alapos expozíció után kiderül, hogy egyik főhősünk Michael Bryce, egy egykor világklasszis testőr, akit egy rondán elbaltázott ügy után már inkább csak semmirekellő drogos üzletemberek fogadnak fel, hogy kimentsék a seggüket egy-egy neccesebb ügyből, másik főhősünk, a világklasszis bérgyilkos Darius Kincaid pedig kiemelten őrzött rabként épp vádalkut köt az Interpollal, miszerint ellene vall egy nehezen elcsíphető fehérorosz diktátornak, cserébe imádott nejét kiengedik a börtönből. Igen ám, de ehhez Kincaidnek el kellene jutnia a hágai nemzetközi bíróság épületébe, ahol a tárgyalás zajlik – és bármennyire is tűnik ez sima ügynek a London-Hága távon, a dolog mégsem ilyen egyszerű: egyetlen tanú, aki a diktátor ellen vallott volna, sem jutott még el a tárgyalóteremig élve.

Az átszállítás most is véres tűzharcba torkoll, amit alig él túl Kincaid és interpolos kísérője, aki, minthogy egyértelmű, hogy egy belső ember árulta el az útvonalukat, egykori pasijához, Bryce-hoz fordul, hogy segítsen – így ér össze a két főhős sorsa, legalábbis látszólag. Az együttműködés ugyanis finoman fogalmazva sem megy gördülékenyen, minthogy a két férfi ismeri egymást korábbi melóik okán, így Kincaid folyamatosan próbál meglépni, és egyedül eljutni a célhoz, míg Bryce makacsul próbálja életben tartani. Aztán persze szárba szökken a bromance, és a két hős lassan rájön, hogy tanulhatnak egymástól.

A film ilyen formán leginkább bromantikus, vígjátéki elemekkel feldobott road movie-nak lehetne nevezhető – ha nem lenne a bőséggel adagolt véres, erőszakos akció. Ám hőseink, miközben végignyargalnak először az angol, majd a holland vidéken, útjukat mérges, sebesült, vérző vagy éppen halott fehérorosz rosszfiúk szegélyezik, és hőseink sem ússzák meg minden karcolás nélkül. Az események végig pörögnek, nagyon rövidek a nyugodalmasabb időszakok – ahogy az egy akciófilmtől elvárható. A két főhős kémiája működik, Ryan Reynolds remekül hozza a Deadpoollal teljesen ellentétes karakterű karót nyelt szabályfüggőt, Samuel L. Jackson pedig fergeteges ellenpontként tolja pontosan azt, amit tőle elvárunk: a pofátlan, kíméletlen, ám érző szívű vagányt, aki, mire Bryce megtervezi a következő lépést, már öt lépéssel előtte jár, legyepálja az összes maffiózót, és jót röhög a heccen.

Az ő kettősük és a bőséggel adagolt akció már önmagában is egészen jó alapanyag egy fergetegesen szórakoztató akcióvígjátékhoz – de csak alapanyag, önmagában nem elég. A film elbukja az igazi nagyságot azzal, hogy az alkotók annyira a főszereplő párosra és a vastagon adagolt erőszakra alapoztak, hogy elfelejtették, hogy azért még illene filmmé gyúrni ezt az egészet. Ennek okairól persze csak spekulálni lehet, de egymástól független véleményekben rendre visszatérő elem, hogy a filmre látszólag nem költöttek eleget. Hogy mi elég, az ugyanakkor erősen relatív, harmincmillió dollárnyi filmes büdzsét kevésnek azért nem neveznék, ennyiből azért már lehet egészen sok mindent főzni – a hiba itt inkább a pénz elköltésének mikéntje lehetett.

Fotó: Freeman Film

Mert az rendben van, hogy az akciófilm igen költséges műfaj tud lenni az üldözések, robbantások, és egyéb törés-zúzás okán, ami valóban a műfaj egyik sajátja, ugyanakkor mínusz egy kicsengetett nagyvárosi forgatási helyszíntől nem tűnt volna olcsónak a film. Attól tűnik olcsónak, a legrosszabb értelemben, hogy ezeket a helyszíneket és jeleneteket elpazarolják, és főleg azért, mert nem sikerült csak egy egész picivel erősebb dialógusokat, illetve összességében erősebb forgatókönyvet írni, amiben nem maradnak benne teljesen random szálak.

És főleg – ami külön pénzbe nem, csak kicsit elhivatottabb stábba került volna – attól nem tűnt volna olcsó majdnemgagyinak a film, hogyha figyelnek az olyan apróságokra, hogy például a vágás gördülékeny és hiteles legyen, vagy a zörejek és a zene ne másszon le annyira az eseményekről, mint egy általános iskolai ballagási videó aláfestő zenéje. Az már tényleg csak költői kérdés, hogy tényleg olyan lehetetlen lett volna olyan szinkronhangot találni, aki tud, vagy hitelesen hadovál spanyolul? Rossznak azért így sem mondható a film, sőt, könnyed haverfilmnek egészen kiváló, és ha nem is záporoznak ránk a fergeteges viccek, röhögni lazán elheherészni is van alkalom, csak éppen kár, hogy ezt a középszerű, lagymatag kis izét sikerült összehozni ezzel az alapanyaggal, ezzel a két főszereplővel. Nehéz ellenállni a csábításnak – nem is teszem – hogy megállapítsuk a nyilvánvalót: ez a film lehetett volna sokkal több.

Sokkal több mint testőr (The Hitman’s Bodyguard) – színes, amerikai akció-vígjáték, 111 perc – 7/10

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.