Június 20. Alighanem a második születésnapja annak a néhány nigériai fiúnak, akiket a békés debreceni egyetemista életből a Sziget színpadáig repítette a Búzadara című szerzeményük. Pontosabban kollégám, aki felfedezte és a széles nagyvilág elé tárta azt azon a bizonyos júniusi napon, amióta végre azzal a tisztelettel nézünk mind a malomipari termékek hazai sokszínűségére, ahogy azt mindig is illett volna. Elvégre mely konyha büszkélkedhet annyiféle liszttel és egyéb, búzából készült őrleménnyel, hogy abból szexi soulnóták egész verzéje kijön?
Finomliszt.
Durumliszt.
Rétesliszt.
Kenyérliszt.
Az étel (=élet) szeretetétől iszamos dalszöveg csodáit felesleges méltatni már, hisz a nóta sláger, viszont az önmagában is tiszteletre méltó, hogy a szigetes Dubem K koncertjének közönsége a sorrendet egyszer sem vétve el, olyan átéléssel énekelte ezt a négy szót, meg a keveréknyelvű refrént is, ahogy legutóbb az Enjoy the Silence-t a májusi Depeche Mode-koncerten.
Egyből üzembiztos Schönherz QPA-hangulatom lett, amikor az Afro-sátorban magam mellé pillantva egy bulizó kezében a Nagyi titka liszt meglepő látványa fogadott a sokkal megszokottabb villogó szivacsrudak helyett, amikkel a nagyszínpados diumbisumot dekorálta a közönség. Ami másutt füstgép és tűzijáték, az itt a magasba szórt lehulló lisztfelhők fényszűrése. És bizony, van abban valami megindító, ahogy az afrikai kultúrkör tagjai megtanítják nekünk, elkényeztetett európaiaknak, hogy az ételt biztosító földanya előtti főhajtásnak mindig itt van az ideje. Az pedig,
De hogy mi történt konkrétan? Dubem K-t felfedezte a web népe, először a gigaslágerré lett Búzadara klasszikus, majd akusztikus változatával, ami úgy zeneileg, mint a dalt kísérő klip vizualitásában korszakos alkotás, majd a kétségkívül jó socialmedia-érzékű fiúk következő slágere, a Gulyás már trailerrel (!) beharangozva érkezett.
És ha megenged a kedves olvasó egy finom spoilert, megsúgom, hogy már a következő sláger is úton van, nem kevésbé alapvető érzelmi-szociális témában, mint az eddigiek: az új dal címe
lesz, amivel Dubem K-ék ismét egyértelműen kijelölik, merrefelé látják az élet sarokpontjait – ezzel egyébként, megjegyzem, egészen NER-kompatibilisek lennének, csak hát ne lenne az a fránya bevándorló-lét, ugye, aminek okán inkább a bűnös multikultival szimpatizáló, liberális métellyel megfertőzött ifjúság kedveli ezeket a fiúkat. És leányt, merthogy a produkció karrierjének következő komoly lépcsőfokaként kapott szigetes fellépésen színpadra állt velük egy énekesnő is, hogy előadjanak néhány, eddig nem hallott nótát is, akivel a srácok zsigeri muzikalitása olyan klassz szinergiákat szült, hogy már azt hittem, hamarosan bejelentenek egy főszerkesztőváltást valahol, vájt fülű párom pedig máris nagyszínpadért kiáltott.
A közönség meg búzadaráért, de azt nonstop, ilyesmi lehetett a Luis Fonsi koncert deszpaszítóláza is, csak, ugye, kicsikét nagyobban. Ám ahogy az ottani komoly műsoridőbe, úgy az itteni alig harminc perces műsorba is belefért a Gulyás és a Hozzám jössz feleségül? mellett a banda pár teljesen angol nyelvű dala, és a kulcssláger duplázása, naná, ezért skandált a közönség az első másodperctől, liszttel és búzadarával járulva hozzá a színpadképhez.
Nehéz volt nem a pár évvel ezelőtt magasra emelt Uhrin Benedekre gondolni a magamfajta trendspotternek, ő volt akkora réteg-kult hős annak idején, amilyenek most Dubem K-ék lehetnek – azzal a különbséggel, hogy utóbbi nem kizárólag a poénfaktor miatt fut. Ők, ha írják tovább a zenéiket, amelyek, mint a Búzadara is, csak kisebb részben a tört magyarságon heherészés miatt működnek, és kapnak lehetőséget, valami olyasmit hozhatnak be a magyar mainstream popba, amink eddig nem nagyon volt, pedig éppenséggel – ha a hazai afrikai országokból származó kisebbségek méretét vesszük – akár lehetne is, ha már a cigányzene alapú mulatós ennyire erős. Csak úgy, alternatívaként.
