1. Ez a könyv egy érzelmi hullámvasút
Ezzel nem lövök le egyetlen poént sem, minthogy minden Harry Potter-kötet ugyanilyen volt. A sztori annak ellenére bonyolult és sokrétű, hogy színpadi műről beszélünk, időhurkok és alternatív világok, felvillanó képek, álmok, flashbackek, nyakam a tőkére, hogy eleve filmre szánták a darabot, ennyi váltást a vágószobában még csak-csak meg lehet oldani, viszont színpadmester legyen a talpán, aki ezt az ezerhuszonnégy váltást képes összefogni. Ugyanitt:
2. Senki nem az, aminek látszik
Ismét nem mondtam semmit, aminek komoly hírértéke van, így volt ez a hét regényben is. Már eggyel közelebbi, de még mindig nem spoiler: nem az az elátkozott gyermek, akit gondolnál. Az sem feltétlenül, akit másodjára gondolnál. Legalábbis nem mindig, csak néha. Máskor meg cserélődik ez a szerep az egyes karakterek között. Akárhogy is, az átok, a próféciák, életen át cipelt terhek és árnyékok központi téma a nyolcadik kötetben, ahogy az apa-fiú kapcsolatok is.
3. Magyar vonatkozások!
A Harry Potter és az elátkozott gyermek azzal is belophatja magát a szívünkbe, mert megemlítik benne kis hazánkat. Magyar földön vonuló trollok! Graphornok hátán! Mi ez, ha nem hírnév? Ugyanitt elfojtott kuncogás, amiért a szerzők, jó eséllyel anélkül, hogy érdemi tudásuk lenne a magyar web viszonyairól, pont a trollokat kötötték össze velünk.
4. Draco Malfoynak jót tett a felnőtté válás
Ez az irritáló, nagyképű, beszari kis milliomos-ivadék a Potter-széria egyik legutálatosabb karaktere volt, egy személyben egyesítve a zsarnokoskodást, a megvesztegetést, a nyalizást, a nagypofájú gyávaságot, az apucival takarózást, és még néhány hasonlóan imádni való jellemvonást, nem beszélve arról a nem elhanyagolható tényről, hogy Draco annak idején beállt halálfalónak. Nos, a tejfelhajú mitugrászból, jelentem, bár fel-felvillan a régi, jól ismert Draco, de végső soron helyén van az esze is, a szíve is, sőt, végre nyit, és megtudunk tőle egy halom dolgot egykori motivációiról – ami pedig a jelenbeli problémák megoldásában és az újonnan bevezetett karakterek motivációinak megértésében is segít.
5. Még egy jó pont Dracónak
Dracót láthatóan rehabilitálni akarták a szerzők, minden lehetséges eszközzel szimpatikussá téve őt, ennek része az is, hogy egyetlen fia, Scorpius Malfoy messze nem örökölte apja rosszfejségét, sőt. Scorpius hatalmas arc, vicces, okos, egy igazi geek, gyakorlatilag Hermione fiúban.
6. Mindenki pont olyan, aminek megszoktuk
Régi, szeretett karaktereink többsége – a fent említett Darcót leszámítva – lényegi tulajdonságait tekintve pont olyan maradt, amilyennek megismertük. Ron Weasley pont ugyanolyan béna, mint volt, még ha ki is fejlesztett magában némi férfiasságot, Harry továbbra is az örök tipródó, Hermione pedig pont az a zseniálisan vagány, okos, céltudatos, humánus nő, akivé sejtettük, hogy érni fog.
7. A helyén kell kezelni
Kedves leendő olvasó. Biztos utána néztél, és tudod, de próbáld meg lelkileg is felkészíteni magad a tényre: ez nem egy nyolcadik Harry Potter-regény. E mondatban a hangsúly az utolsó két szón van, érezd ezt át, és tedd magadévá, mielőtt olvasni kezdesz. Drámát olvasni eleve nem az a kimondottan élvezetes élmény, még a legnagyobbakat sem, minthogy nem arra van szánva: akár egy Hamlet is, legyen bármilyen briliáns, a színpadon fog úgy szólalni meg, ahogy azt a szerző szerette volna. Itt is ez a helyzet: amit regényolvasásnál csinál a fantáziád, hogy maga elé rajzolja a szereplőket, a helyszíneket és az eseményeket, itt ezt a folyamatot még eggyel összetettebben, még önállóbban kell az agyadnak elvégeznie, ugyanis seregnyi dolog, ami egy regénynél egy leírásból kiderülne, az itt a majdani színészi játékra és a rendezésre van bízva. Magyarán afféle szintlépést kér tőled a könyv szellemi munkában, és ha ezt nem akarod, vagy nem tudod meglépni, akkor az élmény erősen csalódáskeltő lesz. Mi több, ha megléped, az olvasásélmény akkor is elmarad a regényétől, pusztán a műnemek különbözősége miatt. Szóval ezzel a kitétellel tessék nekifutni az olvasásnak. Ha ez megvan, akkor viszont a lényeg meglesz: újra Roxfortban és a többi, varázsvilágbeli helyszínen jársz majd, ismerős szereplők sorsát követve, értük izgulva, fürdőzve a nosztalgiában. És valahol pont ezért várta ilyen sok ember ilyen nagyon ezt a könyvet.
8. Harry Potter főz
Ehhez nem is fűznék hozzá semmit, el vagyok ragadtatva a varázsvilág megmentőjének ilyetén békés, házigazdai tulajdonságán. Érted, Harry két fekete mágus elcsípése között hazaugrik, és pálcája egyetlen suhintásával hagymát aprít a ragu alá, egy ősi házi bűbájt bevetve, hogy ne csípje a hagyma a szemét. Briliáns.
9. A sztori még mindig együtt öregedik az olvasóival
A hét alapregény annak idején együtt nőtt fel a célközönségével: a nyelvezet, a történet, gyakorlatilag a zsáner is változott, fejlődött a részek során, a kedves gyerekmeséből egyre izgalmasabb kalandregénnyé, majd kötetről kötetre sötétedve a misztikus thrilleren át gyakorlatilag a horror elemeit hordozó történetté fokozódott. Egyebek mellett ezért tévednek nagyon, akik látatlanban dedós mesének titulálják a Potter-sorozatot. Ők például tuti nem olvasták a negyedik kötet végén azt az iszonyatosan para jelenetet ott a labirintus végén, amikor Voldemort testet ölt, Ezt a jól bejárt utat folytatja az Elátkozott gyermek is, itt sem pillangókat kergetnek az ifjú generáció tagjai, cigánykerekek mellé buborékbűbájokat fújva – haláleset, gyász, elidegenedés, magány, apakomplexus, egy teljes pszichiáter-évfolyam lediplomázhatna a szereplők lélektani nehézségeiből. Mindez persze finoman, messze befogadhatóan történik, nem kell holmi freudi drámára számítani.
10. Igazából szerelem
Akik egymásnak vannak teremtve, azok minden körülmények között egymásnak vannak teremtve. Ennél többet nem mondok, mert az súlyos spoiler lenne, és a kötet legédesebb pillanatait venné el tőled, maradjunk annyiban, hogy minden arról szóló kombinálás ellenére, hogy kinek kivel is kellett volna összejönnie annak idején, minden nagyon jól van így.
11. A Főnix rendje örök
Amint a szerelmesek mindig szerelmesek maradnak, úgy akik be vannak oltva fekete mágia ellen, azok minden körülmények között be vannak oltva.
12. Semmi sem szent
Nem elég, hogy két ellenségeskedő família gyermekei pont egymást választják barátnak, még arra is megvan az esély, hogy az aranyvérűek vérvonala sem marad örökké olyan habtiszta. Muhaha.
13. Diktatúra, hardcore verzió
Azzal nem lövök le semmit, ha megvillantom, hogy kapunk néhány választ a sokakban kétségkívül munkáló „mi lett volna, ha” kérdésre. Röviden: ahhoz képest, amivé Voldemort vált volna, ha a roxforti csata nem úgy végződik, ahogy.
14. Hollywoodi ügynökök tenyérdörzsölése vagyok
Minden eseményismertetés nélkül: ha ebből a részből esetleg, netán, talán lesz film, Ralph Fiennesnek lesz egy kis dolga. Robert Pattinsonnak is.
15. Varázslók = forever young
Van egy remek hírünk: szeretett varázslóink igen sokáig velünk lehetnek még. Legalábbis az új könyvnek köszönhetően van rá gyakorlati bizonyíték, hogy egyes varázslók, bár egyáltalán nem birtokolják a Halál Ereklyéinek egyikét sem, majd’ kétszáz éves korukig is élnek.
Ez már ne olvasd el, ha még nem olvastad az Elátkozott gyermeket.
Szóval az egy nagyon érdekes kérdés úgy biológiai, mint egzisztencialista szempontból, hogy vajon miként működik a nemi élet Voldemort esetében. Most akkor, bár az orra pl. kígyósodott, de az izé, kígyója nem? Rejtély – bár nálam lehet fogadásokat kötni, hogy mikor kérdez rá valaki a Twitteren, hogy aztán maga Rowling adja meg a választ erre a nyomasztó, és erősen 18+-os kérdésre.
