„Az az érdekes a Monty Pythonban, hogy szerintem senkit nem érdekeltek a többiek magánemberként. Nem lettünk kebelbarátok.”
Eric Idle
Talán Graham Chapman tudott a legkevésbé érvényesülni a csapat felbomlása után. 1975-ben Douglas Adamsszel karöltve saját szkeccs show-t akart beindítani Out of the Trees címen. Sajnos csupán egyetlen pilot adás készült el belőle. A Monty Python színvonalát talán nem érte el, de kár érte, vannak benne nagyon jó ötletek, poénok.
Graham szerencsét próbált a filmiparban is. Az Odd Job (A megbízás) című filmben, melyet ő is írt, Arthur Harrist alakítja, akit elhagyott a felesége. Harris úgy dönt, véget vet életének, de miután nem sikerül, felbérel valakit, hogy ölje meg. Időközben visszatér az asszony – de a bérgyilkost már nem lehet leállítani. A film vegyes fogadtatásban részesült mind a rajongók, mind a kritika részéről. Érdekessége, hogy a gyilkosságra felkért, bármilyen alkalmi munkát elvállaló embert David Jason játssza, aki Eric Idle-ék oldalán szerepelt a Do Not Adjust Your Setben.
1983-ban készült a Sárgaszakáll című film, melyet szintén Chapman írt, és természetesen ezúttal is ő játszotta a főszerepet. Annak ellenére, hogy olyan nagy nevek szerepeltek benne, mint John Cleese, Eric Idle, Peter Cook, SPike Milligan és Marty Feldman, a kalózvígjáték nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ráadásul a film utolsó forgatási napján elhunyt Marty Feldman. Az ital és a mexikói hőség elegye túl sok volt a szívének.
A Sárga szakáll trailere:
Graham messze legjobb Python utáni vállalkozása a nyomokban igaz elemeket is tartalmazó önéletrajza, az Egy hazug ember önéletrajza (A Liar’s Autobiography). Chapman olykor kibogozhatatlanul ötvözi a valóságot a fiktív elemekkel, de rendkívül humoros, Python érelemben vett „őrült” alkotás.
2012-ben mutatták be az önéletrajzból készül Egy hazug ember naplója című rajzfilmet, amelyet egy hangos könyv felvételnek köszönhetően maga Chapoman narrált, és amelyben majdnem az összes élő Monty Python tag megszólalt. Egyedül Eric Idle nem volt hajlandó erre. Graham Chapman ugyanis a rengeteg fiktív elemet tartalmazó visszaemlékezésben leírta azt a partit, amin barátainak bejelentette, hogy meleg, hozzátéve, a jelen lévő Eric Idle még olyan ártatlan volt, hogy el kellett neki magyarázni, mit jelent a homoszexuális szó. Eric Idle soha nem bocsátotta meg Grahamnek ezt a kis füllentést.
John Cleese
Legismertebb Pythonon kívül projektje kétségtelenül a Waczak Szálló (Fawlty Towers), sokak szerint minden idők legjobb sitcomja. A sorozat összesen 12 részből állt, melyet két adagban adtak le 1975-ben és 1979-ben. Basil Fawlty és felesége, Sybil egy vidéki szállodát üzemeltetnek. Basil rettentően sznob, basáskodó főnök, aki mindent jobban tud, és épp ezért mindent elszúr. A bajokat pedig csak tetézi Manuel, az angolul szinte egyáltalán nem beszélő pincér, akit csak azért alkalmazott Basil, mert olcsó. A sorozatot Cleese akkori feleségével, Connie Booth-szal írta és mindketten szerepeltek is benne. Erről így nyilatkozott egyszer:
Mindig bosszantott, hogy az emberek folyton azt kérdezték, „Mennyit írt belőle ténylegesen Connie?” Legszívesebben azt feleltem volna: Mindenképpen többet, mint Graham valaha is.”
Cleese rengeteg filmben tűnt fel kisebb-nagyobb szerepekben. De ha humorról beszélünk, A Charles Chrtionnal közösen készült, és Michael Palint is felvonultató A hal neve Wanda és az egy évtizeddel később készült Fészkes fenevadak, amit ki kell emelnünk.
Terry Gilliam
A Python széthullása után filmjeiben kamatoztatta a humorát. Korai rendezéseiben előszeretettel kérte fel a többi Pythont. Ez nem mindenkinek volt kellemes élmény. Amikor Eric Idle tavaly májusban Magyarországon járt, egy rajongó megkérdezte, szerinte melyik Terry Gilliam legjobb filmje. Eric azt válaszolta: nincs olyan. Minden esetre az Időbanditák, a Brazil és A halászkirály legendája örökbecsű darabok. A hetvenes évek végén, Michael Palin és Terry Jones szereplésével készült Jabberwockyt pedig sokan a mai napig Monty Python- filmnek hiszik.
Egy jelenet a Brazilból:
Eric Idle
1975-ben Neil Innesszel közösen elindította a Rutland Weekend Television (RWT) című sketch comedy sorozatot a BBC2 csatornán. Az összesen 13 részt megélt széria egy kis kalóz tévéadó műsorát tárja elénk. Idle-ék szándékosan rájátszottak a hasonló tévéadók gagyi díszleteire és műsoraira. A honi kínálatból a néhai Budapest Tévé nívóját képzeljük. Idle a Repülő Cirkusz tudatfolyam jellegű szerkezet után visszatért a klasszikus formára. A jelenet elindul, véget ér, némi átvezető szöveg után jön a következő jelenet. Ezzel együtt az RWT nagyon jó műsor, sokat lehet röhögni rajta. Nagy kár, hogy a honi tévék nem fedezték még fel. Érdemes belenézni a YouTube-on. A műsor címe vicc akart lenni: a London Weekend Television egy viszonylag kis tévéadó volt. Márpedig ha a londoni kicsit, akkor a Rutland Weekend TV-nek egészen kicsinek kell lennie. A vicces cím visszafelé sült el, a BBC komolyan vette, és ennek megfelelő szűkös büdzsét adott hozzá. Ezért a műsorban látható szegényes kiállítási mód végül is a valóságot tükrözte.
Az RWT-nek két humortörténeti jelentősége is van. Az első: George Harrison szerepelt a karácsonyi különkiadásban, és pályafutása egyik legemlékezetesebb alakítását alakította. Eric Idle Harrison egyik legmerészebb szereplésének nevezte. George az elvárásoknak megfelelően belekezd My Sweet Lord című slágerében, de hirtelen átcsap egy vidám dalocskába arról, hogy mindig is kalóz szeretett volna lenni.
A másik fontos esemény: ebben a műsorban született meg a Beatlest parodizáló Rutles együttes, amely később egy egész áldokumentumfilmmé nőtte ki magát. Ha lehet valamiért kritizálni a Rutles – All You Need is Cash című filmet, talán azért, mert túl tökéletes lett. A poénok jelentős része akkor ül igazán, ha valaki nagyon jól ismeri a Beatlest és annak tagjait. Minden esetre a mai napig kultikusnak számító alkotás. George Harrison annyira nem sértődött meg rajta, hogy szerepelt is benne. John Lennonak annyira tetszett, hogy nem volt hajlandó visszaadni a véleményezésre neki küldött VHS felvételt és hanganyagot – pedig a filmben Yoko Onót náci tisztként ábrázolták. Ringo Starnak a humoros részek tetszettek, de a zenekar szomorúbb időszakaira tett utalások túlságosan érzékeny pontokra tapintottak rá. Egyedül Paul McCartney volt az, aki a Rutlest firtató kérdésekre mindig „No comment”-tel válaszolt. Eric Idle 2002-ben elkészítette a Rutles folytatását Rutles: Can’t Buy Me Lunch címen, amelyben pályatársak, hírességek emlékeznek vissza a Rutles „pályafutására”. Sajnos, mint oly sokszor előfordul, a folytatás ezúttal se ért nyomába az eredetinek, hiába tűnnek fel benne olyan sztárok, mint David Bowie, Carrie Fisher, Steve Martin, Tom Hanks vagy Bill Murray.
A Rutland név nagyon tetszhetett Ericnek, mert még egyszer visszanyúlt hozzá, amikor kiadta a Rutland Isles című CD-t. Ez voltaképp egy hangjáték, amelyben Eric Idle idegenvezetőként a festői Rutland-szigetvilágba kalauzol minket. Megismerhetjük az itt élő népeket és az élővilágot. Például a Péniszhalat. „A péniszhal azért kapta a nevét, mert pont úgy néz ki, mint egy kis hal.”
Eric nem szakadt el teljesen a Pythontól sem. Két turnét is szervezett zömében régi Monty Pythonos anyagokból Észak-Amerikában. A másodikról naplót is vezetett, mely A mohó gazember naplója címen (The Greedy Bastard’S Diary) nálunk is megjelent. De Eric Idle többi könyvét is érdemes elolvasni. Első regénye, a Hello Sailort (Helló, matróz) sajnos nem jelent meg magyarul eddig. Hozzáférhető viszont sci-fi paródiája, a Hakni az űrben (Road to Marsh), melyben Eric lefekteti saját humorelméletét is.
Lökött örökösök:
John Cleeshez hasonlóan Idle is rengeteg filmben szerepelt. A legismertebb talán az Apócák a pácban című vígjáték, amelyben Robbie Coltrannel játszott együtt (aki később a Harry Potter filmek Hagridjaként lett népszerű). Íróként azonban csak egy filmet jegyez. A Lökött örökösök (Splitting Heirs) aranyos vígjáték Tommyról (Idle), aki negyven évesen tudja meg ázsiai szüleitől, hogy csak örökbe fogadták, és kideríti, hogy valójában egy multimilliomos jog szerinti örököse. A filmben Cathrine Zetha-Jones, Rick Moranis és John Cleese voltak a partnerei.
Ha Ericről beszélünk, még feltétlenül meg kell említeni a Gyalog galoppból készült Spamalot című musicalt, illetve a Brian élete oratórium változatát, a Nem a Messiást. Az utóbbit tavaly májusban mutatták be Budapesten, mely alkalomból interjút készítettem Eric-kel.
A londoni bemutatón John kivételével az egész társulat megjelent kisebb szerepekben. Eric Idle szerint amikor Palin meglátta a szerepét megkérdezte:
– Női ruhában kell lenni?
-Nem.
-De lehet?
A Messiás trailere:
Terry Jones Python utáni munkásságából elsősorban a történelmi témájú regényeit és dokumentumfilmjeit szokták kiemelni. De humor szempontból nem mehetünk el a David Bowie főszereplésével készült Fantasztikus labirintus (Labyrinth) című mókás fantasy-vígjáték mellett, és természetesen meg kell emlékeznünk az Erik a vikingről is. A kilencvenes évek végén ezt is Monty Python filmként néztük. Igaz, akkor még azt sem tudtuk, hogy Monty Pythonnak hívják, de láttuk, hogy ott van benne az a két pasi a Gyalog galoppból. Sokan leszólják a filmet. Szerintem azonban vannak benne csodálatos pillanatok. Például ez a jelenet mára klasszikussá nemesedett.
Terry Jonesnak sikerült a legtöbbször összehívnia a pythonokat, hiszen két filmjében, a Békavári uraságban (Wind in the Willows) és a tavaly bemutatott Absolutely Anythingben is mind közreműködtek – igaz, utóbbiban csak a hangjukkal.
Michael Palin
1975-ben Michael Palin felkérést kapott a BBC-től, hogy készítsen egy saját revüműsort. Palin azonban másra gondolt, és régi szerzőtársával, Terry Jonesszal megírták a Kalandos Történetek (Ripping Yarns) című sorozatot. A 6 + 3 epizódból álló Ripping Yarns címe a két világháború között kiadott ifjúsági regényeket idézi, és mindegyik része a brit kultúra egy-egy jellegzetes zsánerét figurázza ki. A pilot adás „Omkinson’s School Days – Tomkinson iskolásévei) például a brit magániskolák erőszakos világába visz. Az első epizódban Terry Jones is szerepelt, de a későbbiekben csupán szerzőtársként működött közre. A továbbiakban Palinék megidézték a brit gyarmatokat, a nagy felfedezőket, a kémtörténeteket, rémmeséket, krimiket és a futball világát is. Egy apró, néma szerepbe beugrott John Cleese is.
Itt Palin focirajongóként épp azon dühöng, hogy a csapata kikapott 8:1-re.
Palin ezek után bizonyos értelemben hátat fordított a humornak. Bár A misszionárius című filmje kétségtelen humoros, de később más vizekre evezett, szó szerint. Napjainkban Palint elsősorban az úti filmjeivel azonosítják. 1989-ben megkerülte 80 nap alatt a Földet, és azóta nem pihen. Legutóbb Brazíliában járt, de a 2007-ben bemutatott New Europe (Új Európa) forgatása során Magyarországra is eltévedt.
Angolul tudó Palin rajongóknak mindenképp ajánlom a naplóit, és érdemes elolvasni két regényét, a Hemingway’s Chairt (Hemingway széke) és a The Truth-t (Az igazság). Palin a regényeiben – Idle-lel szemben – meg se próbál humoros lenni, ami esetleg csalódást okozhat, de jobban belegondolva jól teszi, hisz így elkerüli azt a csapdát, hogy folyamatosan versenyeznie kelljen a Monty Pythonnal.
Palin megérkezik Magyarországra:
