Midőn e sorokat írjuk, az aktuális kattintási listánkon az elszabadult hullámvasút vezet, mögötte szorosan a borús Gundel-Takács, nyomában Sarka Kata (direkt nem azt írtuk, hogy sarkában), ráúszva Hosszú Katinka, lecsengőben a sörös, fradista időjárás-jelentés, s örvendetesen jön föl a felvidéki bassza meg.
E nemes versenybe próbálunk csipetnyi kultúrát injekciózni (nem mintha a bassza meg nem lenne az), mégpedig “Riplivel”, azaz Rippl-Rónai Józseffel, ki százötvennégy éve, 1861. május huszonharmadikán született.
Nézzünk hát festményeket. Itt az első, címe: Róma-villa. Vajon hol található? Kaposváron. Miért Kaposváron? Mert ott született a művész, ott alkotott, ott halt meg 1927-ben, s ott van ma csodás múzeuma. (Sőt fesztivál is zajlik tiszteletére ezekben a napokban zenével, népművészettel.)
A Róma-villát Kaposvárott, a Róma-hegyen találni, Rippl-Rónai otthona volt.
Apám és Piacsek bácsi vörös bor mellett – ez a második kép címe, 1907-ben készült.
Rippl-Rónai szülei Rippl-Rónai József és Knezerich Paulina. A pécsi Arany Sas patikában és Kaposváron az Arany Oroszlán Gyógyszertárban volt patikussegéd, majd Budapesten gyógyszerészeti mesteroklevelet szerzett. 1882-ben Zichy Ödönnél házitanítóskodott, közben rajzórákat vett, 1884-ben beiratkozott a müncheni Művészeti Akadémiára, 1887-ben Párizsba ment, Munkácsy Mihálynál tanult, segédje lett.
1892-ben egy skót barátjával Neuilly-be költözött, tíz évvel később hazatért, Kaposváron telepedett le.
Alább ez már az 1912-es Lajos és Ödön.
Ödön Rippl-Rónai öccse, a művész lelki és anyagi támasza. “Ez az Ödön, a vasúti főnök, bizony nálamnál jobban tudná életem történetét elbeszélni: kezdet óta gyűjt mindenféle nyomtatványt és egyéb emléket, melyek művészi törekvéseimről a nyilvánosság előtt megjelentek” – ezt a festő írta fivéréről.
És ki az a Lajos? Mindent mi sem árulhatunk el.
Rippl-Rónai alapító tagja volt a Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre (MIÉNK) csoportnak, és részt vett a Nyugat mozgalmában is. A kaposvári évek után visszatért Franciaországba, az első világháború kitörésekor Párizsban elfogták, internálták, 1915-ben keveredett haza ismét Kaposvárra.
Alább egy portré: Zorka kék blúzban, zöld szelencével.
Zorka? ki ő?
1915-től Rippl-Rónai pasztelljein gyakran szerepel Bányai Elza, becenevén Zorka. „Nézze csak Munika, milyen különös megjelenésű leány, kedvem volna lefesteni” – Rippl-Rónai állítólag így szólt feleségéhez, Lazaringi-hoz 1915 őszén a hatvani vendéglő teraszán. A rendelést felvevő tizenhét éves lányra utalt a művész. Persze szerelem szövődött, ami Rippl-Rónai haláláig fennmaradt.
Jöhet még egy?
Rózsaszínruhás nő fekete nyakpánttal, 1915.
Ugye, hogy elnézegetnék napestig? Akkor tessenek beírni Kaposvárt a nyári programok közé.
Most pedig köszönjünk el az egyik legismertebb Rippl-Rónai-képpel.
Babits Mihályról készítette, 1923-ban. Arról a Babitsról, aki a festő halálra így verselt négy évvel később:
Mikor lassan, mint hajnal a szürkület organtinjain,
oly lassan és oly izzón, mindjobban áttört rajzaidon a Szin;
vagy mintha vászon és papir csak függöny volna lelked előtt,
mint áttetsző függöny egy fényes és szines szinpad előtt,
s nem krétád kenné, hanem életed vetné rá a képeket,
s éreztük, a vászon mögött már csak maga a Lélek lehet –
a Lélek s lakói: meghitt emlékek, otthoni táj,
vén szoba és rokoni arcok, s hány puha asszonyi árny,
Páris visszfénye, s magyar rétek – de nem ahogy igy a szürke Rim
nevezheti, hanem maga a dolgok névtelen lelke, a Szin,
amit minden reggel rájuk csókol istenük, a nap –
mikor igy lassan és izzón áttörte vásznaidat,
mint meleg lámpák dus fénye a fakó jégüveget:
tudtuk, láttuk, hogy hajnal ez, s egy uj világ született.
Uj világ, magyar és méla, s mégis csupa chic, s finom,
mely mint kövér somogyi kertből egy kecses, halk liliom,
szakadt ki bozót szemöldököd és paraszt pillád megül – – –
Im a Nap, a szinek apja, az Élet, elmerül;
de a virág tovább él s őrzi szinét uj napok számára:
igy időz még tovatünt lelked világának ezer árnya
kép: függönyödön – óh varázs-függöny! – s amint messzebb száll el életed
mint ki messzebb lép a függönytől s a Fényhez közelebb,
mind nagyobb lesz és nemhogy kisebb az árny, mit a függönyre dob:
ugy nő előttünk árnyad, amint távozik kedves alakod;
és ami szemeid kincses golyóiból kikölt,
szabadon, mint a madár, ha tojása összetört,
suhan az Időbe, s friss szemek elé viszi légi ut –
csodaszikrák, és tarkállnak még, mikor tüz-anyjuk kialudt.
