HIRDETÉS
Kultúra

L. Simon művészi életpályamodellt javasol

l(960x640).jpg (l. simon lászló)
l(960x640).jpg (l. simon lászló)

Az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának elnöke szerint szükség van egy olyan művészi életpályamodell kidolgozására, amely garantálhatja a kimagasló tehetségű művészek hosszú távú megélhetését.

L. Simon László szombaton a baranyai megyeszékhelyen, a 7. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó keretében tartott táncművészeti fórumon az MTI-nek azt mondta: a megfelelő pályakép, az akár több évtizedre biztosított egzisztencia hozzájárulhat ahhoz, hogy a szülők a művészi pálya felé irányítsák gyermekeiket.

Hangsúlyozta, a kormányzat részéről töretlen a művészeti képzés támogatása, evidencia annak fenntartása. Kitért ugyanakkor arra, hogy a képzés terén több dolgot is célszerű átgondolni, mert megítélése szerint a művészképzésben a tanárokkal szemben nem fogalmazhatók meg ugyanazok az elvárások, mint a klasszikus képzésben.

A fórumon elhangzott, hogy bár a táncművészoktatás magas színvonalú Magyarországon, a pálya egyre kevésbé vonzó a gyerekek és szüleik számára. Különösen fiú táncosból van kevés, ezt a szakma presztízsének csökkenésével, a várható jövedelemmel indokolták a szakemberek.

Bombicz Barbara, a Győri Tánc- és Művészeti Általános Iskola, Szakközépiskola és Kollégium igazgatója elmondta, hogy az intézmény két évfolyamában jelenleg egyáltalán nincs fiú, holott évekkel ezelőtt még viszonylag kiegyenlített volt a nemek aránya.

Beszámolt arról, hogy bizonyos feladatok elvégzéséhez vagy vizsgákhoz gyakran a Győri Balett férfitáncosait hívják segítségül, mert nincs elég fiú, akivel a lányok gyakorolhatnának.

Kiss János, a Győri Balett igazgatója, a Magyar Táncművészek Szövetségének társelnöke arról szólt, hogy sürgetik, a jövőben életjáradékban ne csak a négy kiemelt társulat 25 év munkaviszonyt igazoló balettművészei, hanem a többi táncművész is alanyi jogon részesülhessen.

“Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy ezt a kedvezményt a néptáncosok és a kortárs táncművészek is megkapják, hiszen a táncosok egy bizonyos kor fölött már nem tudják az elvárt színvonalon ellátni feladatukat” – tette hozzá a társelnök az MTI-nek.

Kiss János fontosnak nevezte, hogy a táncművészek a színművészekhez hasonló lehetőséget kapjanak a továbbtanulásra, mert a nemzeti minősítésű társulatoknál előírás a felsőfokú végzettségűek arányának növelése, s ugyanez az elvárás azokkal a neves művészekkel szemben is, akikre oktatóként az intézmények igényt tartanának.

Ajánlott videó

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:00
00:00
 
Olvasói sztorik