Mert megrázóak, elgondolkodtatóak és főképp letehetetlenek. Ilyen Agota Kristof Trilógia című könyve is. Nem mai darab, az első részét 1986-ban, a második részt 1988-ban, majd a befejezést 1991-ben írta a szerző.
Egy ikerpár története ez, az anyjuk a háború elől egy vidéki kisvárosba menekíti őket nagyanyjukhoz, akit a helyiek csak Boszorkának hívnak, nem véletlenül.
Életben maradni a nyomorúságos körülmények között. Ez a legfőbb cél, és az ikerfiúk szépen lassan, szívósan megtanulnak túlélni, érzelmek nélkül. Egymást bántják, hogy ne fájjon a bántalmazás. Válogatott szitkokkal kínozzák egymást, hogy ne fájjon a szó. Ezerszer ismételgetik: „kedveseim”, drágáim” – ahogy anyjuk mondta, amikor még velük volt. Így a szavak elkopnak, és nem fáj már az emlékük. Az ikerpár naplót vezet, amiben csak az igazat írják le, így nem lehet benne érzelem. Hisz az érzelmek mindenkinek mást jelenthetnek, így aztán nem lehetnek már igazak. Csakis a tényeket írják le, brutális egyszerűséggel, és meglepő módon a szöveg így drámaibb, mint bármilyen jelzővel, szóvirággal ellátva.
Vadak, kíméletlenül logikusak és szabadok. Adnak és segítenek, vagy ölnek és kínoznak. Ahogy jónak látják, ahogy sajátos igazságérzetük engedi. Érdekes és meglepő, hogy nem érezhetők külön-külön a személyiségek, csakis a „mi” létezik a történetben. Ettől egyre többször kezdjük feltenni a kérdést, vajon nem egyazon személyről olvasunk-e. A kérdés az egész regény alatt újra és újra előjön. De hogy miként lehet kibírni a megpróbáltatásokat? Hát így. Kell valaki, aki segít túlélni megaláztatásokat, hideget és éhséget. Ha kitalált valaki, hát legyen kitalált.
A történet ötvenévnyi rémálom és magány krónikája. A háború borzalmain kívül jócskán kapunk az emberi kegyetlenségekből is, a ferde, beteg jellemekből, itt-ott megcsillantva némi emberséget is. És bár az ikrek életét végigkövethetjük kisgyerek koruktól egészen idős korukig, mégsem szokványos a családregény. Tárgyilagos hangvétel, egyszerű, szinte csupasz mondatok és érdekesen szőtt történet teszi felejthetetlenné a Trilógiát.
A magyar származású, Kossuth-díjas Kristóf Ágota franciául írta regényeit, Svájcban élt, műveit francia nyelven jelentette meg, melyeket több mint negyven nyelvre fordítottak le. Magyar fordítását Bognár Róbertnek és Takács M. Józsefnek köszönhetjük.
Az írónő sajnos már nincs köztünk, így nem érhette meg a Trilógia újabb kiadásának sikerét sem.
Gyönyörű és fájdalmas a szöveg, az egyik legzseniálisabb regény, amit az elmúlt években olvashattunk.
Cartaphilus Kiadó, 2011
