Énekelve fogadták Kossuth holttestét

Géprombolás, kivándorlás, vagy csatlakozás a szervezett munkásmozgalomhoz – a vidéki Magyarország útja a 19. század végén, Kossuth temetésének idején.

Korábban a témában:

Hogy kapcsolódik Kossuth temetése a vidéki Magyarország növekvő elégedetlenségéhez? Grunswalsky Ferenc filmje nyomán ne keressük az áttételes összefüggéseket, ne kapaszkodjunk abba, hogy a 19. század végi magyar vidék többsége kossuthista, negyvennyolcas – ha tetszik szabadságharcos lelkületű – volt. Elégedjünk meg azzal, hogy a szabadságharc legendáját 1894 áprilisában temették el Budapesten. Ferenc József ugyanis hozzájárult ahhoz, hogy a holttestet hazahozzák Torinóból, de az állami gyászszertartást már nem tolerálta, így a temetést végül hivatalosan a főváros rendezte meg. Ugyanebben a hónapban tartóztatta le a rendőrség Szántó Kovács Jánost, a hazai agrárszocialista mozgalmak legismertebb alakját, miután a rendőri fellépés ellen tiltakozó felbőszült tömeg megostromolta a hódmezővásárhelyi városházát.

Anno Filmklub

A Politikatörténeti Alapítvány és Intézet Anno Filmklubjának „Az én történelmi mozim” című évada ezúttal ismert művészek, közéleti személyiségek kedvenc történelmi filmjeit mutatja be 13 részben. A negyedik alkalommal Donáth László evangélikus lelkész és Grunwalsky Ferenc filmrendező volt a filmklub vendége, akik Grunwalsky Ferenc: Eszmélés című 1984-ban készült filmjét követően beszéltek az alkotásról.

Kilencven évvel később, 1984-ben még lehetséges volt, sőt ideológiailag támogatott, hogy egy film története a Kossuth holttestével érkező fekete vonat, a vasúti töltések mentén felsorakozó, Kossuth-nótákat éneklő parasztok indító képsorai után ne a szabadságharcos nosztalgiák, hanem a parasztság világa felé mozduljon el. Grunwalsky azonban nem heroizálni akarta a vidéki szocialista agrármozgalmat, ami az 1980-as években nem is volt politikai elvárás. Az agrárszocializmus amúgy is egyfajta mostohagyereknek számított a munkásmozgalmon belül, hiszen bár több szállal kötődtek a szociáldemokrata párthoz, a földmunkás körök járatták a Népszavát, a vidéki hangadók közt több párttag volt, mégsem sikerült politikailag integrálni a vidéki elégedetlenséget. Sőt, az MSZDP az első világháború kitöréséig egy valódi agrárprogrammal is adós maradt, és nemigen tudott mit kezdeni azzal, hogy a nincstelen paraszt is inkább csekélyke földre vágyott, mintsem szövetkezésre.

A rendező azonban nem foglalkozik efféle ideológiai buktatókkal, az agrárszocialista mozgalom egy elfeledett alakját teszi meg főhőssé. Ám a néző még csak nem is az ő történetét látja megelevenedni. Egyáltalán: valódi cselekmény nem rajzolódik ki – szándékosan. Ehhez pedig ideális választás volt a balmazújvárosi Tányér Imre alakja, hiszen ő az erőszakmentes fellépés híve volt, az alul lévők kitörését nem a forradalmi akcióban kereste. Házában olvasószobát rendez be a félig analfabéta környékbelieknek, ahol az általa külföldön megismert szocialista irodalmat olvassák, értelmezik. Bármennyire is elveti az erőszakot, azonnal szembekerül a hatóságokkal, sőt az egyházzal, hiszen eszméi elvonják az embereket a vasárnapi istentiszteletről. Végül házát elkobozzák azzal az indoklással, hogy a társadalmi rendet veszélyeztető tiltott szervezkedést folytat.

A Tényér-féle felfogással szemben a rendező három korabeli cselekvési mintát is felvillant. Egyrészt a direkt akciót, a nyílt lázadást. Ennek egyik formája a 19. század eleji angliai géprombolókhoz, „Ludd tábornok” híveihez hasonló erőszakkitörés volt, amelynek kárvallottjai a nagybirtokokon ekkor megjelenő hatalmas gőzgépek, a mezőgazdasági munkát megkönnyítő – egyben az alkalmi munkákra kényszerülő földnélküli, törpebirtokos parasztok megélhetését fenyegető – kombájnok, cséplőgépek voltak. Az erőszak másik célpontjai az „urak” voltak, ám ha a zúgolódás komolyabbra fordult, a csendőrség nem habozott a tömeg közé lőni.

A másik utat a reménybe menekülés – a kivándorlás – jelentette. Ezekben az évtizedekben évről évre tízezrek szálltak hajóra – elsősorban a magyar koronához tartozó Fiuméban – hogy a tengerentúlon jussanak földhöz, még inkább munkához. Így tesz Tányér egyik földije is, aki sokakhoz hasonlóan a megélhetéshez elegendő bárt kap a rohamosan iparosodó Amerikában.

Végül a harmadik út a csatlakozás a szervezett munkásmozgalomhoz: a hatósági önkény elleni védekezés egyik törvényes módja volt a bejegyzett egyesületek létrehozása vidéken. Így születettek meg a földmunkás körök, az olvasókörök, amelyeknek alapszabályát – a már elfogadottak mintájára – a szociáldemokrata párt segítségével nyújtották be. A film azzal végződik, hogy megalakul az egylet, amely alkalomból Tényér Imrét kérik fel az ünnepi beszéd elmondására. Ám mindez mégsem áll össze egésszé, bizarr volna a filmet a balmazújvárosi földmunkás egylet megalakítása történetének tekinteni.

A rendező elvetette azt a megszokott keretet, hogy egy összefüggő narratívává gyúrja össze a filmet, annak ellenére, hogy a forgatást négyévnyi munkálatok előzték meg, így a történeti háttere nagyon is alaposan feltárt. A rendező sokat konzultált azzal a Borsányi Györggyel is, akinek Kun Béláról írt könyvének terjesztését az MSZMP Politikai Bizottsága 1979-ben leállította, és a 25 000 példányból 20 000-et visszarendeltek az üzletekből. A rendezővel elsősorban azon tanakodtak, vajon a képekből, hangulatokból, jelenetekből összeáll-e a történelem. Egy-egy jelenetben, szereplőben ugyanis a 19. század végi magyar társadalom különböző osztályai, csoportjai – és mint fentebb láttuk cselekvési lehetőségei – elevenednek meg. Ott van például a szolgabíró két húga, akik lassan vénkislányként kiházasítatlanul maradnak, esernyővel, fodros szoknyában sétálgatnak, franciául társalognak, és arról álmodoznak, hogy a költő úr megkéri a kezük. Vagy a parasztok házai – amelyek elsősorban sötétek, mert a rendező óvakodott attól, hogy hatásvadász képekkel ábrázolja a nincstelenséget – miközben a gyertyák, esetleg petróleumlámpa által gyéren megvilágított paraszti házakhoz képest kiáltó kontrasztot képviselt a szolgabíró otthonául szolgáló üvegfolyosós épület.

Egy rendezői vízión értelmetlen történelmi hitelességet számon kérni. Az 1984 óta eltelt szűk három évtized pedig arról is leszoktatott minket, hogy ragaszkodjunk a kerek történetekhez, vagy ahhoz, hogy egy adott történetnek csak egyféle olvasata, megélése lehessen.

Jön A Komisszár

A következő vetítés alkalmával – 2012. december 5-én – Bárdos Judit filmesztéta lesz a Filmklub vendége, akivel Alekszandr Aszkoldov: A komisszár című, 1967-ben bemutatott szovjet filmdrámáját tekinthetik meg az érdeklődők.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.